Close

Médiatörvény: Brüsszelben a módosítási tervezet

A magyar szakértők megtették szövegszerű javaslataikat a médiatörvény pontosítására – közölte a a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A módosítási tervezetet a kormány már el is juttatta az Európai Bizottsághoz – közölte csütörtökön Jonathan Todd, a médiaügyekben illetékes Neelie Kroes EU-biztos szóvivője az MTI-vel.

„Az Európai Bizottság gondosan tanulmányozza a tervezetet, és a lehető legrövidebb időn belül értékelést ad, hogy az minden vonatkozásban összhangban áll-e az EU-joggal” – közölte Todd. A magyar törvénymódosítási tervezetet annak nyomán küldték el Brüsszelbe, hogy hétfőn szakértői egyeztetés volt a magyar kormány és az uniós végrehajtó testület között. Neelie Kroes előzőleg három ponton emelt kifogást a médiatörvény ellen. Egyfelől szóvá tette, hogy a magyar törvény – ellentétben az audiovizuális és médiaszolgáltatások uniós szabályozásának egyik alapelvével – más országokban bejegyzett médiavállalkozásokra is vonatkozik. Másfelől helytelenítette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének túl széles körre történő előírását, végül pedig aggályokat fogalmazott meg a regisztrációs kötelezettséggel kapcsolatban.

Eredetileg az Európai Bizottság „nehéz kérdésnek” nevezte a médiahatóság függetlenségének ügyét is, de utóbb arra jutottak Brüsszelben, hogy az érvényes uniós jogi előírások csak a függetlenség puszta követelményét fogalmazzák meg, a függetlenség tartalmi kritériumait nem, így „nincs jogi fogódzó” a magyar törvénnyel kapcsolatban az ezzel kapcsolatos ellenvetésekhez. A hétfői brüsszeli szakértői egyeztetésen abban maradtak, hogy a magyar fél csütörtökig megküldi szövegszerű törvénymódosítási tervezetét, az Európai Bizottság pedig véleményezi azt. Ennek hivatalos határideje nincs, de Jonathan Todd szavaiból kiderül, hogy a brüsszeli értékelés rövidesen várható.

Az EP napirendjére kerülhet a médiatörvény

Eközben az Európai Parlamentben (EP), amely a jövő héten Strasbourgban tart plenáris ülést, csütörtökön a szocialisták, a liberálisok, a zöldpártiak és a radikális baloldaliak javaslatára – utóbbiak soraiban kommunista EP-képviselők is vannak – úgy döntöttek, hogy a plenáris vitán napirendre tűzik a magyar médiatörvény ügyét. A vita szerda délután várható. A szocialisták és a zöldpártiak saját határozattervezetet is készítettek. Ezek közt sok az átfedés, de különbségek is vannak. A vitát szorgalmazó pártok az elkövetkező napokban – a zöldek korábbi közlése szerint – igyekeznek közös szövegben megállapodni.

A szocialista frakció határozattervezete felszólítja a magyar hatóságokat a médiatörvény nyitott és átlátható módon történő felülvizsgálatára, valamennyi érintett – nem kormányzati szervezetek és polgárok – bevonásával, fékek és egyensúlyok segítségével biztosítva a valódi médiaszabadságot. Szorgalmazza, hogy a magyar hatóságok vonják vissza és ne alkalmazzák a törvény azon elemeit, amelyek összeegyeztethetetlenek az EU-szerződés és az EU-jog betűjével vagy szellemével, különös tekintettel az alapvető jogok chartájára. A szocialista tervezet szerint az Európai Bizottságnak határidőt kellene kitűznie a törvény megváltoztatására, és e határidő be nem tartása esetén kötelezettségszegési eljárást kellene indítania Magyarország ellen. Az EP zöldpárti frakciója olyan határozattervezetet készített, amelyben a médiatörvény alkalmazásának felfüggesztését követeli.

A magyar néppárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerint minden jogi és szakmai megalapozottságot nélkülöz, és ugyanakkor rávilágít a magyar médiatörvény elleni kampány politikai indíttatására az, hogy az EP szocialista, liberális, zöldpárti, valamint radikális baloldali frakciója vitát akar folytatni a törvényről a plenáris EP-ülésen. „A tény, hogy a liberális és baloldali frakciók a(z Európai) Bizottság értékelését figyelmen kívül hagyják, igazolja, hogy a médiatörvény elleni kampányuk politikai indíttatású, s célja a hisztériakeltés és a magyar kormány lejáratása. Sajnálatos, hogy ehhez a megalapozatlan és lejárató európai kampányhoz a szocialisták nyomdokain járva az LMP is csatlakozott” – olvasható a magyar néppárti EP-képviselőcsoport csütörtöki közleményében.

A magyar néppárti EP-képviselők emlékeztettek arra: a magyar kormány többször egyértelműen kinyilvánította, hogy amennyiben az Európai Bizottság a független jogi vizsgálat lefolytatását követően szükségesnek tartja, a kormány kész módosítani a törvényt. Az Európai Bizottság és a magyar kormány között konstruktív egyeztetés indult, melyek eredményeként a kormány meg fogja tenni a Bizottság által javasolt szükséges lépéseket – olvasható a magyar néppártiak közleményében. „A néppárti frakció egységesen elutasít bármilyen határozathozatalt a kérdésben” – hangsúlyozták a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú európai pártcsaládhoz tartozó magyar EP-képviselők. A szocialisták, a liberálisok, a zöldpártiak és a radikális baloldaliak együtt csekély többségben vannak az Európai Parlamentben a legnagyobb frakcióval, a néppártiakkal – és a jobbára az ő álláspontjukat osztó konzervatívokkal – szemben. Ha szavazni is fognak valamilyen határozattervezetről, akkor az a szerda délutáni vitát követő napon, csütörtök délben történhet meg.

A kormány nyitott a további egyeztetésekre

A magyar szakértők megtették szövegszerű javaslataikat a médiatörvény pontosítására – tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-t. A tárca közleménye szerint a kormány a médiatörvény módosítására vonatkozó javaslatokat elküldte az Európai Bizottságnak. A közigazgatási és igazságügyi tárca csütörtöki közleménye azt is hangsúlyozza, hogy a kormány nyitott a további egyeztetésekre, és elkötelezett amellett, hogy a magyar médiaszabályozás minden tekintetben megfeleljen az uniós jog által támasztott követelményeknek.

A magyar kormány és az Európai Bizottság szakértői hétfőn tárgyaltak egymással Brüsszelben. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár akkor úgy nyilatkozott: mindkét fél szövegszerű javaslatokat tett azzal a három észrevétellel kapcsolatban, amelyeket az Európai Bizottság a médiatörvényről korábban levélben megfogalmazott. Hozzáfűzte, hogy a hatfős magyar szakértői delegáció a bizottság észrevételeit „hazahozza”, és a kormány azokra csütörtökön válaszol.

A konzultációt a magyar kormány javasolta azt követően, hogy elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak a testület aggályaira, amelyek a regisztrációs szabályok és a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének kiterjesztését, illetve a médiatörvény területi hatályát kifogásolták.
MTI nyomán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top