Sokan a profi sízők misztikus hobbijának tekintik a gleccsersízést. Pedig valójában a gleccserek elsősorban a túrázás, a pályán kívüli síelés megszállotjainak jelentenek különleges helyszínt. Számunkra, hétköznapi sízők számra a gleccsersízés pont olyan mint bármi más: sípályák, síliftek, hegyek és hó, napsütés vagy rossz idő.
És ha van különbség, az elsősorban az utóbbi miatt van. Mivel gleccserek általában 2500 méter felett vannak, és legtöbbjük északi fekvésű, ilyen viszonyok között az átlagosnál gyakrabban találkozhatunk viharos időjárással. Ez jelenti a gleccserek legnaggyobb hátrányát, hiszen 50 km/h körüli szél esetén általában már leállítják a lifteket.
Ilyen szempontból bizonyos mértékben előnyben vannak azok a síterepek, ahol vasúttal juthatunk fel a gleccserre, hiszen így legalább az első akadályt szélfüggetlenül sikerrel vehetjük. (Ilyen pl. Mölltal és Pitztal. Köztudott, hogy a kapruni vasút az emlékezetes 2000. november 11-ei balesete óta üzemen kívül van.) Az utóbbi időben a vasutak helyett a szélre kevésbé érzékeny, drótkötélpáron függő kabinos lifteket építenek (Hintertux, Kaprun).
Mit sem segít a feljutás a gleccser aljára, ha fent nem járnak a liftek az erős szél miatt. Minden rutinos gleccserlátogató számára nyilvánvaló tény, hogy – főleg ősszel – számolni kell azzal, hogy egy-egy napra le kell mondani a sízésről a viharos időjárás miatt.
Pontosan ez az, ami miatt Pitztal előnyben van a többi gleccserrel szemben. A gleccser – érzésem szerint gleccserek – észak felől egy hegygerinc mögött helyezkednek el, amelyik hajlamos a szelet kissé lefogni.
Útvonal
Pitztal megközelítése Magyarország felől elég egyértelmű. Az M1-en indulunk Bécs felé ne felejtsünk el Bécs előtt, Schwechatnál lemenni az autópályáról jobbra az új kerülőútra (S1), időben elég sokat nyerhetünk vele. Bécs után jön a hosszú (300 km) salzburgi szakasz, majd ne felejtsünk el Salzburgnál balra tartani München felé. Németországban Rosenheim felé megyünk egészen az Inntal csomópontig, ahonnét Innsbrucknak vesszük az utunkat. Bal kézre megcsodáljuk a számunkra oly rossz emlékű Kufstein várát (korábban már ráfaragott ismerőseink szerint ne erőlködjünk a meglátogatásával, semmi látnivalót nem kínál belülről, viszont elég drága). A következő csapda Innsbruckban vár minket, ahol könnyedén rátévedhetünk a Brenner autópályára, amelyik nemcsak hogy rossz irányba vezet, ráadásul még fizetős is. Inssbruck után Immstnél hagyjuk el az autópályát, és indulunk Pitztal irányába, és utunk vége csak attól függ, hol foglaltunk szállást.
Jómagam most lengyel meghívásra érkeztem vendégoktatónak, így Sankt Leonhard település Plangeross részén, a Hotel Sonnblickben ért véget a fent leírt utam.
Szállás
A völgyben vannak ennél olcsóbb szálláslehetőségek is (a Sonnblickben listaárona téli időszakban 50-100 €, a nyári időszakban 40-50 € körüli árakkal számolhatunk félpanzióval). Aki viszont megengedheti magának, annak csak ajánlani tudom a fent nevezett szállodát. Régen volt szerencsém ilyen tágas szobához (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a többi szobában nem jártam), jól működő cipőszárító, sítároló, kellemes étterem (ahol magyar felszolgálóhoz – Andorhoz – is szerencsém volt), kedves személyzet, digitális kábeltévé, közösségi helyiségek, szauna és egyebek szolgálják a kényelmet.
Feljutás a gleccserre
Egyáltalán nem mellékes, hogy a szállodától már csak kb. két kilométerre van a gleccservasút állomása, amelyet elérhetünk a saját autónkkal, de igénybe vehetjük a síbuszt is.(Közelebb is vannak szálláslehetőségek, viszont közvetlenül a vasút környékén nemigen fogunk találni.) Ez utóbbi választás azért is célszerű lehet, mert hétvégén a felső parkolók viszonylag hamar megtelnek (8, fél kilenc felé), és csak messzebb tudunk megállni. Ha mégis így járnánk, érdemes körülnézni és kicsit várni, mert a síbuszok a parkolóból is felviszik az utasokat az állomáshoz.
A gleccservasútba több-kevesebb várakozás után bejutva megkapjuk az esélyt a feljutásra (a tapasztalat azt mondja, hogy a bal oldal kicsit gyorsabb, bár az ellenkezőjére is láttam példát). Személy szerint nem vagyok a földalatti vasutak rajongója, de kétségtelen előny a fent említett időjárásfüggetlenségük.
Éttermek, közösségi helyiségek
Felérve a felső állomásra először a kibérelhető fachokkal találkozunk. (Két euró bedobása után vehetjük le a kulcsot – vigyázat az első kinyitás után mehet be a követekező érme!) Kicsit beljebb jutva zárható, egy euróval működősítárolók szolgálják a léceink biztonságát (csak okulásul: a sín ne hagyjátok rajta az összefogót és egyéb mozdítható elemeket, hogy ne járjatok úgy, mint én…). Az épületben két étterem közül választhatunk (a felső általában üresebb), illetve itt van az egyéb közegészségügyi helyiségek is (ezekből is kettő van, az egyik a lift kijáratával egy szinten, egy pedig a földszinti étterem hátsó részén).
Jó idő esetén a teraszt is igénybevehetjük, tavasszal pedig az itt található színpadon rendszeres az élőzene.
Ha megunnánk a síelést, az épülettől pár percnyi sétára találjuk a hatalmas gránittömbökből és kristályokból épített, a „fehér fényhez” címzett modern Szűz Mária kápolnát.
A síelés utáni szórakozásra ízlés szerint van lehetőség. A nyugodtabbak válogathatnak a kényelmes éttermek közül, de azért érdemes benézni a környék legendás szórakozóhelyére, a Hexenkessel nevű mulatóba, ahol már délután elkezdődik az tánc, és ahol a sívilág sztárjaival is összefuthatunk (ugyanis Pitztalon működik például Benni Raich versenyistállója). Mellékesen jegyzem meg, hogy az bár elődje autentikus módon egy lavinának esett áldozatul…
Liftek, pályák
Az épületből kilépve jobbra egy rövidebb tányéros kezdőliftet találunk, szemben pedig egy hosszú csákányos lift visz fel. A kezdőpálya elhelyezése a liftépület mellett meglehetősen szerencsés, az azonban kevésbé, hogy sokan a liftépület felől kivezető lejtőn próbálják megtenni (megtétetni) az első lépéseket. Ha már feltétlenül egy gleccseren akar valaki megtanulni síelni, keressen egy síoktatót, az pedig keressen egy olyan helyet, ahol nem zavarja szegény kezdőt az állandó forgalom.
Szintén a „vasútállomáshoz” közel indul a csákányos lift a Brunnenkogelre (3262 m magasra). Az út meglehetősen hosszú ideig tart (vagy negyed órára tippelem a mai teljesítményét). Ez a lift szolgálja ki a versenyzőket is, akik a középállomáson szálnak be, így ne lepődjünk meg, hogy az alsó állomáson rendszerint minden második csákányt szabadon kell hagyni. Alulról nézve a lift bal oldalát többnyire a versenyzők használják, de jobb oldalon egy kellemes kék pályát találunk.
A központi épülettől balra, kb. száz méterre találjuk a Panoramabahn alsó állomását. Ez a kabinos lift a 3440 m magas Hinterer Brunnenkogelre visz fel, és ezzel tudomásom szerint Ausztria legmagasabb felső állomással rendelkező liftje. A liften négy kabinból álló szerelvények közlekednek (egyenként 25 férőhellyel, azaz egy szerelvény száz embert tud felvinni a csúcsra). Bár ha lekéstük az egyiket, meg kell várni, amíg a félállomásról megérkezik a következő, nem kell sokat várni, meglehetősen gyorsan megy a feljutás.
A csúcson érdemes időt szánni a körülnézésre, ugyanis kb. 50 méter sétával elérhetjük a kilátót. Ezt pedig kár lenne kihgyni, ugyanis fantasztikus körpanorámát élvezhetünk: láthatjuk Ausztria második legmagasabb csúcsát (Wildspizte, 3774 m; sítúrázók figyelem: ide vezet sítúra-útvonal is, érdemes utánanézni), a Silvretta-csoportot, a Dolomitokat és még egy sereg gyönyörű hegyet és gleccsert.
Innen piros pályák vezetnek le, és ezt tessék komolyan venni: nem kékeslilásan pirosak a pályák, hanem élénkvörösek (ma példáulfriss hóban és gyenge látásban nem volt egyszerű a lejutás). Ha a kilaposodó részen balra tartunk, visszajuthatunk a központi épülethez, jobbra pedig az új kabinos lift irányába vehetjük az utunkat (azaz most 2008. novemberében csak vehettük volna, ugyanis ezek a pályák egyelőre nem voltak nyitva).
A Panoramabahn alsó állomása melett elsíelve hamarosan az új nyolcszemélyes (kabinos) Mittelbergbahn alsó állomására érkezünk.Innen egy hatülős lifttel egyébként visszajuthatunk a központi épülethez is. Ez a kabinos lift jelenleg (novemberben) könnyú piros pályákat szolgál ki, legfeljebb az alsó szakaszon van két erősebb lejtésű szakasz (csak ezek indokolják a piros besorolást, egyébként a széles könnyű pályákat kéknek saccolnám. Jó hóviszonyok mellett egy fekete pályát is találhatunk itt, de nekem még nem volt hozzá szerencsém.
A sífutás szerelmeseinek súgom: a Mittelbergbahn alsó állomásától indulnak a sífutópályák is.
Jó hóviszonyok közepette viszonylag sok pályán kívüli lehetőséget találunk, de soha nem szabad elfejteni: magashegyi gleccsersíterepről van szó, és emiatt komoly veszélyfaktorokkal kell számolnunk, legyünk nagyon óvatosak!
Forrás:www.skiculture.hu