Elutazott tőlünk családunk egyik tagja,
Akit oly hőn szerettünk,
Egy Valóság nevű nagybátyám.
Sajnos már nincsen velünk,
Levelet ír csak nekünk.
Ugye sokan emlékszünk Bereményi Géza szövegére Cseh Tamás nagyszerű előadásában, és ugye sokan emlékszünk még arra az időszakra, amikor a valóság vesztés a mindennapjainkat jelentette?
16 év után, alig féléve vagyok újból országgyűlési képviselő – és érzem, hogy sodródva a Fidesz árral, kezdjük elveszíteni a realitás érzékünket, mintha a nagypolitika, a parlamenti munka maga a valóság lenne. Mintha önmagáért való, kizárólagos halmaza lenne az életnek. Ez pedig az emberektől való egyre tragikusabb távolodást, és a politika további leértékelődését jelenti. Még pontosabban: a politika ebben a csapdában alapértelmét veszíti el, hatalomtechnikai trükkök eszközévé silányul.
Igen, igaz: az országgyűlés megalakulása óta észvesztő iramban, és hideglelős szervezetlenséggel folyik a munka, a körültekintés, az igényesség, a minőség helyett gyakran a mindent elsöprő többségi akarat alapján. A mennyiséggel nincs is baj, hiszen irdatlan számú jogszabály fut át a gépezeten. Az igazán nagy baj az, hogy az előterjesztések meghatározó része a pozíciók megszerzésére, megerősítésére, a riválisok kizárására, az intézmények átalakítására irányul. Nagybátyánk távozóban.
Az alkotmányozási folyamat manőverei, a média átalakításának folyamata, a választási törvény, a jogalkotási törvény, az eljárási törvény módosításai, nos ezek is részei a parlamenti munkának, ám nem árt másra is figyelni.
Ugyanis az emberek vidéken, ahol élek, nem ilyenekkel foglalkoznak.
Kisvállalkozók panaszkodnak, hogy nem tudják az adóterheket fizetni, tartozásokat halmoztak fel, és az évtizede zajló önfoglalkoztatás végveszélybe került. Kistelepülési önkormányzati képviselő barátom panaszkodik, hogy el van adósodva a kistelepülés, nem tudják az alapvető közszolgáltatásokat sem fenntartani. Gazdálkodók panaszkodnak, hogy a termelési feltételeik egyre rosszabbak, mert az eddig vidékfejlesztésnek nevezett politika ellehetetlenítette őket, hiszen csak a nagyokat segítette, és annak adott, akinek már volt. A termőföld-spekulációs birtokösszevonások tönkretették a kistermelőket, és ellehetetlenítették a jó birtokszerkezet kialakulását – így aztán esélyük sincs a gazdálkodni vágyóknak.
Varrónők dolgoznak minimálbér alatt több mint 8 órát, miközben gyermekeik napközi ellátása romlik, és a nagyszülők egyre kevesebbet tudnak segíteni, mert nem élnek meg a nyugdíjból, hiszen a gyógyszerárak egyre magasabbak, és egyre többet kell utazni, hogy egyáltalán az egészségügyi ellátásához hozzáférjenek. Az iskolák nem tudják megtartani a jó képességű fiatalokat, így kiveszőben a tehetséges, motivált pedagógusi háttér, és az MSZP nyolc éve alatt bezárt kisiskolák sem nyitották meg ősszel a kapuikat! A közoktatási rendszerünk romokban hever, aminek hiába változtatjuk a szemléletét – ha egyszer az alapvető emberi feltétel, a jó pedagógus kiveszőben.
Egyre több szó esik a civil szervezetek életének átalakításáról. Nem vitatható: a haszonlesőket, a szélhámosokat ki kell zárni a kedvezményezettek közül, ám a civil szféra ellehetetlenítése nem lehet sem cél, sem következmény. Ezek a civil szervezetek túlnyomó részt szintén vidéki térségekben dolgoznak, és végeznek el olyan közfeladatokat, közszolgáltatásokat, amelyeket az állam nem tud hatékonyan elvégezni.
Nem csak a közfeladat ellátásuk miatt jelentős ezen szervezetek léte, hanem munkahelyteremtő képességük, valamint azon kulturális, sport és szabadidős tevékenységeik miatt is, amelyek egyáltalán valami közösségi életet csempésznek a kihaló kistelepülések mindennapjaiba.
Hogyan várhatjuk el a fiatal családoktól a gyermekvállalást, ha egyszer a megélhetéshez szükséges alapvető feltételre; a méltó életminőségre, a tisztességes munkából származó jövedelemre az esélyt sem teremtjük meg vidéken? Hogyan várhatjuk el a vidéki népességtől a helyben maradást, ha semmit nem teszünk a vidéki népesség közszolgáltatásainak megtartásáért? Miként szeretnénk egy jobb országot építeni, ha megfeledkezünk az ország népességének többségét adó vidéki lakosságról, akik változást vártak? Hogyan szeretnénk egy élhetőbb országot, ha nem a szégyenteljes szociális és területi egyenlőtlenségek megszüntetésére összpontosítunk? Hogyan akarjuk a közszolgálat minőségét, ember közelségét javítani, ha a közalkalmazottak folyamatos kiszolgáltatottságban, fenyegetettségben élnek?
Higgyék el, az LMP épp úgy várta a kormányváltást, mint a Fidesz soraiban ülők, akik most jórészt vidéki népességet képviselnek itt a palamentben!
Őket is kérem most: segítsék az LMP általam kezdeményezett törekvéseit, hogy végre a vidéki népességgel is foglalkozzunk, és az ő életükön javítsunk, mert munkájuk, munkánk értelme ezen emberek életminősége.
Kérem Önöket, így a költségvetési vita előtt, hogy igyekezzünk visszahódítani szeretett rokonunkat, valóság nevű nagybátyánkat!
lehetmas.hu