Close

Horváth Lajos előadást tartott a Testnevelési Egyetemen

Nem mindennapi megtiszteltetés érte Horváth Lajos „Laller” váci terepmotorost, a Laller Racing Dakar Team és a MAMS tereprali szakágának vezetőjét. A pilóta/sportvezető a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatóinak tarhatott előadást a hazai tereprali működéséről és a Dakar Rallys szerepléséről. 

A versenyző Falics János versenyigazgató helyettes társaságában kapott meghívást az eseményre, ahol a két szakember komoly és átfogó képet adott a sportágról az egybegyűlteknek:

„Mindig is nagy vágyam volt, hogy egyszer beléphessek a Testnevelési Egyetem szent falai közé. Mindenhol nagy magyarok, világhírű sportolóink képei köszönnek vissza, a televíziókon legendás pillanatok futnak. A helynek szelleme és varázsa van, ezért aztán nagyon izgatottan és kicsit meghatódottan is vártam, hogy a katedrára lépjünk. Először Falics János kollégám, a Magyar Motorsport Szövetség magas rangú megbízottja beszélt a tereprali sportszakmai vonatkozásairól. Jani bevezette a hallgatókat a versenyhétvégék felépítésébe, egészen az adminisztrációs és gépátvételen át a sportbírók munkájába, valamint a futamok teljes lebonyolításába. 

Ezután én következtem, amelynek során a Dakar Rally motoros szemszögét igyekeztem minél realisztikusabban előadni a hallgatóságnak. Persze, ahogy sejtettem, a mondandómból leginkább az a rész fogta meg az egybegyűlteket, amelynek során a saját, 2017-es és 18-as Dakaros szereplésemről meséltem. Igazán izgalmas volt a sok-sok érdeklődő szempár előtt beszélni a pályafutásom legizgalmasabb napjairól, amelyen keresztül kicsit újra ott voltam és megéltem azokat a sorsfordító pillanatokat. Közben pedig arra gondoltam, hogy milyen szerencsés is vagyok, hogy mindezt átélhettem, és most átadhatom az arra leginkább érdemeseknek. Bízom benne, hogy Jánossal együtt hasznos ismereteket prezentálhattunk a jövő sportszakembereinek, és előbb-utóbb már valamelyik versenypálya mellett is beszélgethetünk majd velük!” – mesélte el érzéseit és vont konzekvenciát a TF-en tartott szakági előadásról Horváth Lajos.

Shares
scroll to top