Close

Semjén: Helyreállítjuk a magyar vadászat becsületét

Azt a célt tűztük magunk elé, hogy helyreállítjuk a magyar vadászat becsületét, és hathatós lépéseket teszünk a magyar vadászok vegzálásának megszüntetéséért – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Kalocsán az Országos Vadásznapon.

 Semjén Zsolt, aki egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke utalt arra, hogy a társadalomban él a sztereotípia, amely a vadászatot az újgazdag puskás ember kedvtelésével azonosítja, azonban – mutatott rá – egyes visszatetsző jelenségeket nem lehet a vadászati kultúrával azonosítani.

Az OMVV elnöke beszélt az elmúlt háromnegyed év eredményeiről: a védegylet kezdeményezésére módosítják a gazdasági reklámtevékenységről szóló jogszabályt, amely büntette a vadászfegyvereket reklámozó vadászboltokat és vadászújságokat valamint elérték, hogy megváltoztassák azt a jogszabályt is, ami tiltotta a 8 centiméternél hosszabb pengéjű kések szállítását, mely alól a vadászok mentességet kaptak.

Komoly előrelépésnek nevezte a vadhús forgalmazásának engedélyezését a vadászatra jogosultak körében, valamint elérték a krotália- és a vadkísérőjegy árának jelentős csökkentését.

Az Országgyűlés őszi ülésszakán a büntető törvénykönyv módosításában az orvvadászat nevesítve lesz, akár szabadságvesztéssel is szankcionálva azt – mondta, hozzátéve, hogy ez régi óhaja volt a magyar vadásztársadalomnak.

Semjén Zsolt a tervezett változtatásokról is szólt, melynek értelmében a vadászokat és az erdészeket hivatalos személynek kívánják elismertetni, valamint a lőfegyverekről szóló jogszabály módosítását kezdeményezik, ami érdemben csökkenti a korábbi értelmetlen bürokráciát.

A vadászat becsületének visszaszerzése szempontjából fontosnak nevezte, hogy ezután senki sem vadászhat az állami vadászvizsga letétele nélkül.

Elmondta, hogy megállapodást kötnek a Nemzetközi Vadvédelmi és Vadászati Tanáccsal. Javasolta, hogy a 60. közgyűlést Csehország, Szlovákia és Magyarország közösen rendezze. Gesztusértékűnek nevezte azt, hogy meghívták a Szlovák Vadásznapokra Selmecbányára.Történelmi jelentőségűnek értékelte a magyar vadászat szempontjából azt a kormányhatározatot, amely a hatvani Grassalkovich Kastélyban létrehozza az Országos Vadászati Múzeumot, amelyet gróf Széchenyi Zsigmondról méltó elnevezni.

Az Országos Vadásznapot az Érseki Palota kertjében rendezték, ahol Bábel Balázs Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye érseke celebrálta a Szent Hubertus misét.

A mise után Mészáros Attila, a Bács-Kiskun Megyei Vadászszövetség elnöke, az Országos Magyar Vadász Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezetének elnöke nyitotta meg a 18. Országos Vadásznapot, melyet az érsekséggel és Kalocsa városával közösen rendeztek meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top