Negyed százada történt, hogy progresszív gondolkodású szülők a német alkotmánybírósághoz fordultak.
Keresetükben azt kérték, vizsgálja felül a taláros testület, lehet-e kötelezővé tenni az oktatási intézményekben a kereszt kifüggesztését? Akkoriban ugyanis az iskolákban a tábla fölött ott lógott a kereszt, sok esetben a feszület.
Magam is láttam németországi iskolalátogatásaim során, miközben arra gondoltam, hogy mi annak idején a Magyar Népköztársaság búzakoszorús címerét bámulhattuk óra alatt. Kiemelt intézményekben Lenin elvtárs képe mosolygott reánk, amit a szocialista embertípus neveléséhez elengedhetetlen idézetek egészítettek ki. Próbált volna valaki ez ellen panasszal élni! Inkább kitanultuk a technikát, észre sem vettük, hiába lógtak ott a jelképek.
Németországban 1995-ben a kereszt volt kereszttűzben, és az alkotmánybíróság majdnem egyhangú „Kruzifix”-ítéletében kihirdette, hogy a kereszt kifüggesztése sérti az alaptörvény négyes cikkelyét, azaz a vallásszabadságot. Az állami iskolákat nem lehet kötelezni a keresztre.
A progresszív szülők megnyugodtak, nem fogja behálózni a keresztény egyház gyermekeiket! Akkoriban még kisebbségben voltak a haladók, a bajorok között például alig volt belőlük. Bajorországban törvénybe volt iktatva, hogy az iskola támogatja a gyerekek vallásos nevelését hitoktatás, de akár imádság, istentisztelet formájában is, és a keresztény vallás szimbólumának, a keresztnek ott a helye minden osztályterem falán.
Az iskolákra vonatkozó ítélet hatalmas felháborodást váltott ki.
A bajorok hagyományos világképük elleni támadásként élték meg, úgy értelmezték, hogy a keresztet mostantól mindenütt betiltják, és ezzel megfosztják őket identitásuktól. Utoljára ilyen korlátozást csak a náci diktatúra alatt éltek meg!
Az utcára vonultak, követelték az ítélet visszavonását, több százezer aláírást gyűjtöttek össze. A bajorok pártja, a CSU ellenállásra biztatott, és az akkori miniszterelnökük, Edmund Stoiber azt találta mondani, hogy a kisebbségek jogait túlságosan tolerálják, pedig a hallgatag többség életérzése számít igazán, nekik kell otthon érezni magukat
a hazájukban.
Még ugyanebben az évben rögzítette a bajor törvényhozás, hogy „Bajorország történelmi és kulturális jellege megköveteli, hogy minden tanteremben ott legyen a kereszt. A többség akaratát figyelembe kell venni.” Így is lett. Az iskolaigazgatónak csak akkor kell eltávolítania a keresztet, ha az a szülők, diákok vagy tanárok érzékenységét sérti, és panaszt emelnek ellene. Mostanában egyre többször.
Amúgy ha nem feszületről, csak egy sima keresztről van szó, akkor nem is lehetne probléma, hiszen akkor csak egyfajta kulturális szimbólummal állunk szemben. Hiszen a kereszt éppúgy a bajor identitás része, mint a sör vagy a dirndli, nincs vallásos többlettartalma, mondják a politikusok.
Markus Söder miniszterelnök müncheni hivatalába fel is függesztett egy nagy keresztet, mutatván, hogy nem vallásos szimbólum, hanem a bajor identitás lóg ott a falon. A vallásos emberek ezt másként látják. A kereszt számukra vallási jelkép, Krisztus szenvedésének és hatalmának a megjelenítése, ezért védeni kell. A hívők szerint a politikusi narratíva a keresztet népviseletté degradálja, mintha a többi relikviával együtt múzeumban lenne a helye.
Pedig lehet, hogy örülni kellene a kulturális alapon nyugvó, de megengedő megközelítésnek. Ugyanis a bajoroknál felvilágosultabb északi vagy keleti tartományokban más a helyzet. Berlinben például 2005-ben az örökre bebetonozódott vörös-vörös városvezetés nemcsak az iskolákból, hanem a hivatalos élet minden területéről száműzte a vallásos szimbólumokat. Nemcsak a kereszt kifüggesztését, hanem a dolgozók számára bármilyen vallásos szimbólum használatát.
„Szolgálatban vallási vagy világnézeti szimbólumot és ruhadarabot nem szabad viselni” – mondta ki a berlini szenátus. Így már érthető, hogy a nyugati mintát követő progresszív magyar sajtó miért kritizálta a keresztje miatt Müller Cecilia tiszti főorvos asszonyt, és miért díjazta a vallásgyalázó karikaturistát.
Ne gondoljuk egy percre sem, hogy ez az ún. semlegességi törvény a szaporodó muszlimokat juttatja kedvező helyzetbe. A törvényt ateisták hozták, akikről tudjuk, hogy semmiféle Istent nem ismernek. A közélet vallástalanítása őket juttatja kedvező helyzetbe, és az országos statisztikákból jól követhető a térnyerésük. Hetven évvel ezelőtt, a háború utáni Németország lakosságának kilencvenöt százaléka vallotta magát kereszténynek, 2019-ben már csak ötvenkét százalék.
A folyamatos csökkenés egyre gyorsabb ütemű, akár milliós nagyságrendű. Még elszomorítóbb az aktív vallásgyakorlók száma, mert a keresztényeknek csak a töredéke jár rendszeresen templomba.
A bevándorlással nő a muszlimok aránya a társadalomban, de a kereszténységre a veszélyt mégis inkább a hitet elhagyók jelentik. Kilépnek az egyházból, nem keresztelik meg a gyerekeiket, majd a gyerek eldönti, milyen vallású és milyen nemű akar lenni, ha felnő. Ma Németország lakosságának harminckilenc százaléka vallástalan, durván harminckétmillió ember, és a számuk évente annyival nő, amennyien a keresztény egyházakat elhagyják. Mert muszlim nem hagyja el az iszlámot.
A német nemzetegyesítés vallási szempontból káros volt. A mai hit nélkül élők kétharmada keletnémet, a vallástalanítást ott elvégezték már a kommunisták. A nyugati ember számára ez a tapasztalat ismeretlen, ők a progresszív liberalizmus vonatára önként ülnek fel. Nem veszik észre, hogy az úti cél ugyanaz: eltávolodni a hagyományos értékektől, hittől, nemzettől, identitást őrző szokásoktól.
Alig tíz éve, hogy Merkel kancellár a német ifjúság előtt még vitatta a multikulturalizmus jogosultságát. Mára már más a politikai üzenet, mert a német társadalom multikulturálissá vált, sokféle vallással és pluralista világlátással. Ez a szép, a sokszínűség – mondják –, az, ha a különböző kultúrák egymást gazdagítják. Igen, mondanám, de nem önfeladással az egyik oldalról és intoleráns agresszióval a másik oldalról. Hogy aki nincs velünk, az ellenünk van.
Rab Irén
(A szerző történész)
Forrás: Magyar Hírlap
Rab Irén történésztől további cikkeket olvashatnak a szerző honlapján: www.ungarnreal.de