Véget ért a 48. Utazás+ Nemzetközi Turisztikai Kiállítás és Élményfeszt a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A magyar utazók legkedveltebb desztinációi – Horvátország, Málta, Görögország és Spanyolország kiállítói mellett az Egyesült Államoktól Ruandáig 20 országból 160 kiállító volt jelen az idei Utazás+ kiállításon. A 25000 látogató 12 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A szervezők és a részvevők egyaránt úgy vélik, a lassan fél évszádos múltra visszatekintő rendezvény bizonyítja, hogy van élet az online világon túl is; az utazás tervezésben még mindig hatalmas szerepe van a személyes találkozásoknak.
A turizmus és maga az Utazás kiállítás is szinte teljesen átalakult az elmúlt csaknem fél évszázadban – mondta a kiállítás megnyitóján Horváth Brigitta kiállításigazgató. „Mi itt mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ebben a kitartóan növekedő iparágban csak azok maradnak talpon, akik megértik és követni képesek ezeket a változásokat.” Az egyik legfontosabb éppen az, hogy a mai utazók már nem elsősorban úticélokat, hanem élményeket keresnek, egy ilyen esemény pedig csak akkor lehet sikeres, ha az ő igényeikhez igazodik. Ezért voltak az idei Utazás+ középpontjában is az élmények.

Sikert aratott a síelés világát bemutató élménysziget, az Egészségsziget, a kreatív EDUKIDO gyerekfoglalkozás és a Gém Klub társasjáték helyszíne. Külön programszigeten mutatkoztak be Magyarország borrégiói: az Egri Borélmény, a Villány–Siklósi Borút Egyesület, a Tokaj-Hétszőlő, az Etyeki Kúria Borászat és a Tornai Pince nemcsak boraikat hozzák el, hanem azt a hangulatot és életérzést is, amely minden borvidéket egyedivé tesz. Népszerű volt a Fesztiválsziget is, ahol a magyarországi zenei fesztiválok adtak ízelítőt programjaikból.
Sokan voltak kíváncsiak a Blogger cornerre, ahol utazó influenszerek osztották meg élményeiket a közönséggel. A különleges utazásokra vágyó látogatók a Járatlan Utakon Fesztiválon találkozhattak a világutazókkal. A kiállítás megnyitásától a zárásig rengetegen keresték fel az AEROPARK Repülőmúzeum standját, ahol a kereskedelmi repülés kulisszatitkait mutatták be aktív és nyugállományú pilóták, műszaki szakemberek, légiutas-kísérők.

Jelentős közönségsiker volt ezúttal is az E-bike Test&Show, ahol az itthon forgalmazott elektromos kerékpárok széles választékát próbálhatták ki a látogatók a 3000 m²-es tesztpályán. Idén 1800-an tettek próbát az elektromos járművekkel.
Az Utazás+ szokásos társrendezvényén, a Karaván Szalonban csaknem 100 járművet mutattak be. És mivel a kiállítók többsége maga is aktív lakóautós utazó, így az érdeklődők első kézből szerezhettek tapasztalatokat erről az életformáról.

A korábbi évekhez hasonlóan a kiállítás idén is alkalmat teremtett a turizmussal foglalkozó szakemberek és érdeklődők találkozására, véleménycseréjére. A Visit Hungary Nonprofit Zrt. szakmai programjának középpontjában például a fenntartható turizmus aktuális kérdései álltak. Itt mutatták be a Visit Hungary „Utazz tudatosan! – 50 inspiráló példa a magyar turizmusból” című kiadványát is. A hagyományos nyitónapi szakmai konferencián pedig az előadók a turizmust érintő aktuális témákra reflektáltak. A Turizmus Kft. programjának fókuszában ezúttal az aktuális piaci trendek, üzleti lehetőségek és inspiráló nézőpontok álltak. Az Utazás+ kiállítás ma már nemcsak az utazni vágyók terepe, hanem egy üzleti platform is a turisztikai vállalkozások számára. Idén a tavalyinál nagyobb térben, még több partnerrel folytatódott az a B2B üzleti fórum és workshop, amelyet a Hungexpo a Magyar Utazási Irodák Szövetségével közösen szervezett. A rendezvény – a részvevők egybehangzó véleménye alapján – hatékony és fókuszált tárgyalási lehetőségeket biztosított, és kivételes alkalmat teremtett a turisztikai szakma szereplőinek kapcsolatépítésre, az aktuális trendek feltérképezésére és megvitatására.

Az Utazás+ kiállítással egy helyen és egy időben rendezett 34. Budapest Boat Show még mindig az ország legnagyobb „szárazföldi kikötője”. A látogatók idén 45 kiállító motoros és elektromos hajóit, hajózási felszereléseit, szolgáltatásait és vízi sporteszközeinek széles kínálatát tekinthették meg.
A rendezvény díszvendégének, a Magyar Evezős Szövetségnek a közreműködésével az érdeklődők megismerkedhettek az evezés sokszínű világával, a klasszikus versenyhajóktól a látványos tengeri evezésig. Az élményszigeten pedig bárki rövid, könnyen teljesíthető formában személyes élményen keresztül találkozhatott az evezéssel, kipróbálhatta az ergométert, és átérezhette a sportág alapvető mozgásélményét.

