Az UNESCO Hangzhou-ban megrendezett világkongresszusán hivatalosan is kihirdették a Pilisi Bioszféra Rezervátum (PBR) bővítését. A döntés többéves együttműködés eredménye, amelyben önkormányzatok, gazdálkodók, természetvédők és helyi közösségek dolgoztak közös céllal: megőrizni azt, ami egyszeri és megismételhetetlen. Az UNESCO döntésével a PBR már 21 település területét foglalja magába, ezzel is megerősítve a térség közös elkötelezettségét a természeti értékek megőrzése mellett.
A Pilis–Visegrádi-hegység már 1981-ben elnyerte az UNESCO bioszféra rezervátum címet. Azóta a PBR a párbeszéd és az együttműködés mintaterületévé vált: olyan tér, ahol a természetvédők, gazdálkodók, kutatók, helyi közösségek és önkormányzatok közösen keresik az egyensúlyt az ember és a természet között. 2024-ben megkezdődött a rezervátum bővítésének előkészítése, hogy még több település kapcsolódhasson be ebbe a közös munkába. Az új, kibővített Pilisi Bioszféra Rezervátum már 21 települést foglal magába: Budakalász, Csobánka, Dömös, Dunabogdány, Esztergom, Kesztölc, Leányfalu, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Piliscsév, Pilisjászfalu, Pilismarót, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Szentendre, Tahitótfalu és Visegrád.
A PBR tevékenységei elsősorban a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Pilisi Parkerdő Zrt. és 21 település önkormányzatainak és civil szervezeteinek együttműködésével valósulnak meg. A tevékenységek közé tartozik többek között a kipusztulással veszélyeztetett növényfajok védelme, a magyarföldi husáng megőrzése a Pilis-tetőn és a hegyi tarsóka megmentése Pilisborosjenőn,kétéltű- és hüllő fajok védelme, vadmacska védelmi program, örökerdő-gazdálkodás a Pilisi Bioszféra Rezervátum erdeiben, inváziós fajok visszaszorítása, száraz gyepek megőrzése és az özönnövények visszaszorítása.

Az UNESCO Ember és a Bioszféra (Man and the Biosphere – MAB) programja 1971-ben indult, azzal a céllal, hogy tudományos alapokra helyezze az emberek és a természet közötti harmonikus együttélést. Ma már 759 bioszféra rezervátum működik világszerte, 136 országban, köztük hat Magyarországon. Ezek a területek a fenntartható fejlődés mintaterületei, ahol a biológiai sokféleség megőrzése összeegyeztethető annak fenntartható használatával.

