Vékes Csaba romantikus sportvígjátéka, a Lepattanó szeptember 26-tól a JUNO11 Distribution forgalmazásában érkezik a hazai a mozikba – de szeptember 13-tól már közönségtalálkozókkal kísért premier előtti vetítéseken is látható lesz országszerte. A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált követően a film egyik kulcsfiguráját alakító, a magyar nézők számára elsősorban a Dallas Bobbyjaként ismert Patrick Duffy szeptember 14-én találkozik a rajongókkal a Cinema City Arénában megrendezésre kerülő vetítésen.
A hazai közönség a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál világpremierjén láthatja először a Lepattanó című romantikus, gombfocis sportvígjátékot, mely az East of Europe szekcióban szerepel majd. A filmet Patrick Duffy mellett Scherer Péter, Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Fekete Zsolt, Katona László, Ónodi Gábor színészek és Vékes Csaba író-rendező, Gönye László forgatókönyvíró, Roskó Péter producer és Gotthárdi Balázs vágó kísérik el az első hazai vetítésekre, melyek szeptember 13-án 15:45-kor a Művészetek Háza Pressburger termében, 18:30-kor pedig a Csodamalom Bábszínház Zukor termében kezdődnek. A film kapcsán a Debreceni Sport Club Asztali Labdarúgó Egyesület és a Miskolci Gomb-Ászok Gombfoci Egyesület részvételével gombfoci-bemutatón is részt vehetnek az érdeklődők.
Patrick Duffy másnap, szeptember 14-én Budapestre érkezik, ahol a Cinema City Arénában a 20 órától tartott előadáson üdvözli a nézőket.
A győri Rómer Házban szeptember 16-án 19 órától tartandó vetítést követően Vékes Csaba író-rendező, Gönye László forgatókönyvíró és Valcz Péter, a film egyik szereplője osztják meg a Lepattanó kulisszatitkait. Szeptember 20-án két budapesti helyszínen is felbukkan a film. 18:30-tól a Cinema City Alleeban indul az előadás, melyet 17 órától a Mártonffy István, a Nemzetközi Asztali Labdarúgó Konföderáció elnöke és a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség által tartott szektorlabda-bemutató előz meg. Az eseményen, ahol a vetítést természetesen beszélgetés is követi, Vékes Csaba író-rendező mellett Györgyi Anna, Rába Roland, Gáspár Sándor, Harmath Imre, Olt Tamás, Ónodi Gábor és Kroó Balázs színészek is részt vesznek. 20 órától a 14. Corvin Moziéjszaka látogatói nézhetik meg premier előtt a filmet a Corvin Moziban.
A film szeptember 21-én, a szektorlabda NB1 csapatbajnokság 3. fordulójának napján érkezik Szegedre, ahol a Belvárosi Moziban 17 órától a Debreceni Sport Club Asztali Labdarúgó Egyesület és az ALC KSE Szeged csapata tart bemutatót, majd 19:30-kor indul a vetítés, melyet követően a közönség Vékes Csaba író-rendezőt faggathatja az alkotásáról. Másnap, szeptember 22-én, miután 13:30-tól a Debreceni Sport Club Asztali Labdarúgó Egyesület gombfoci-bemutatót tart, az író-rendező Gönye László forgatókönyvíróval kiegészülve a Cinema City Nyíregyháza mozijában a 15 órától kezdődő vetítést követően találkozik a nézőkkel. 22-én este a debreceni Apolló moziban is lesz közönségtalálkozó, ahol Gönye László forgatókönyvíró és a film egyik főszereplője, Katona László mesélnek majd a 18:30-kor kezdődő előadást követően. Természetesen a Debreceni Sport Club Asztali Labdarúgó Egyesület itt is tart gombfoci-bemutatót, méghozzá 17 órától.
Szeptember 27-én a Lepattanó Scherer Péter főszereplő és Roskó Péter producer kíséretében Sopronba és Szombathelyre érkezik. A Cinema City Sopronban 15 órától indul a vetítés – a gombfoci-bemutatót 13:30-tól a SMAFC Szektorlabda szakosztály tartja –, míg a szombathelyi Agora Savaria moziban 18 órakor kezdődik a vetítés – a szektorlabda titkaiba itt a Vasi Gombfoci Egyesület vezeti be az érdeklődőket 16:30-tól. Ugyanezen az estén a Városháza kertmoziban, a csillagok alatt is látható lesz a film. Szeptember 28-án a szentendrei P’Art Mozi is műsorára tűzi a Lepattanót – a 18 órakor kezdődő vetítést szintén közönségtalálkozó követi.
A folyamatosan bővülő premieresemények sora a Facebookon követhető: https://www.facebook.com/events/3834733176855739
Kálmánnak (Scherer Péter) a gombfoci nem gyerekjáték, hanem egy véresen komoly sport. Csapatával épp az Európa-bajnokságra készül. Megszállottak ők, a gombfoci szent őrültjei, a „pöcifoci” aranyujjú titánjai. Komoly esélyük is lenne a kijutásra, ám a selejtező hajrájában pénzügyi okokból kizárják őket. Mindannyiuk élete válságba jut, hiszen elvesztik azt, ami a legértékesebb volt az életükben. Nem várt megoldás érkezik azonban, amikor egy milliárdos (Patrick Duffy) tévedésből egy kisebb vagyont utal a számlájukra. Bár tudják, hogy a pénz nem őket illeti, túl nagy a kísértés, hiszen így esélyük nyílik kijutni az Eb-re… A Lepattanó érzelmes sportvígjáték az esendőségről, a szeretetről, a kitartásról, és tisztelgés a sokunk által kedvelt fantasztikus magyar játék, a gombfoci előtt.
A Lepattanó című romantikus sportvígjátékot Vékes Csaba rendezte és Gönye Lászlóval közösen írta, producere Roskó Péter, kreatív producere Scherer Péter. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Három Homár és Blue Duck Arts gyártásában készült. Operatőre Dévényi Zoltán, gyártásvezetője Krékits Péter, látványtervezője Takács Eszter, jelmeztervezője Pirityi Emese, zeneszerzője Kovács Márton, a rendezőasszisztens Bednárik László. A főbb szerepekben Scherer Péter, Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Katona László, Fekete Zsolt, Rába Roland, Elek Ferenc, Gáspár Sándor, Györgyi Anna, Mucsi Zoltán és Patrick Duffy látható. A film a JUNO11 Distribution forgalmazásában szeptember 26-án érkezik a hazai mozikba.
A Lepattanóval kapcsolatos híreket a film Facebook- és Instagram-oldalán és a JUNO11 közösségi oldalain követhetik a filmbarátok: youtube.com/@JUNO11 • www.facebook.com/juno11pictures • instagram.com/juno11pictures • tiktok.com/@juno11_eletedmozija • www.junoeleven.com • www.eletedmozija.hu