Close

Magyar expedíció indul a kék vércsék afrikai fővárosába 

Március 16-án indul afrikai útjára négy magyar kutató, hogy Angolában a világ legnépesebb ragadozómadár gyülekezőhelyén műholdas jeladókkal szereljenek fel 50 kék vércsét.  
 
A kalandregénybe illő vállalkozást a National Geographic Magazin fotósa és természetfilmesek kísérik. Dr. Palatitz Péter a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület projektvezetője így nyilatkozott az útról:„Négy fős magyar kutatócsoporttal  indulunk Angolába, hogy a National Geographic megbízásából fotóriportban mutassuk be, amint tavaszi vonulása előtt közel egymillió kék vércse éjszakázik együtt. A világ legnagyobb ragadozómadár telelőhelyét 2019-ben fedeztük fel az évtizedekig polgárháború sújtotta afrikai országban, úgy, hogy Magyarországon műholdas jeladóval felszerelt fokozottan védett kék vércsék jeleit követtük a több ezer kilométeres téli vándorlásuk során. A Földön egyedülálló jelenséget tártunk fel, ezért szeretnénk egy 360 fokos videofelvételen és egy útifilmben is mindenki számára megmutatni ezt a csodát!”    
A projekt a kék vércsék kutatását és védelmét szolgálja, mert a nyilvánosság bevonásával elérhető, hogy a helyi lakosság ne vadássza tovább tömegesen a máshol védett vércséket, hanem turista látványosságként hozzon bevételt számukra.  
  
Expedíció magyar tagjai: Borbáth Péter / Fehérvári Péter Dr. / Lehel Olivér Novák László / Palatitz Péter / Dr.Pálfi Szabolcs / Solt Szabolcs / Stiller Ákos  
A falcoproject.eu pénzügyi támogatói: National Geographic Magazin – Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – MVM Zrt.- Üröm Természetvédelmi Egyesület – Szatuna Kft. – Széltapogatók Nonprofit Kft. 
Az expedíció eszközeit biztosította: Max Planck Institute of Ornithology – KOWA Optics – PULSAR (Weigl vadászbolt) – MyActionCam – Camera Kft. – Tripont.

 Háttérinformáció: https://www.mme.hu/magyar-expedicio-indul-kek-vercsek-afrikai-fovarosaba, www.falcoproject.eu  

Shares
scroll to top