Elgondolkodtató tabukba ütközünk még mindig ha beszédbe elegyedünk egyes honfitársainkkal, akik szép derűsen emlékeznek vissza a kommunizmusra, s szidják a rendszert, a mait, hiszen a gulyás korszaknak vége szakadt, s a nylon harisnyákat sem adják már ingyen, legfeljebb csak színésznőknek a színházban. Megpróbáltuk az okokat kutatni, s eszünkbe ötlött egy hasonlóság, mely a romániai Ceausescu rezsim szólamait idézi vissza emlékeinkbe persze más formában, mai nyelvezettel. Ilyenkor persze megfeledkezünk azokról a strukturalista hatásokról, melyeket értelmezve rámutathatunk, hogyan lehet dekonstruálni egy társadalmat anélkül hogy a szellemi konstrukció lehetőségét sem villantják fel azután.
A titkos ügynökök, a folyamatos évekig húzódó oktalan perek, amelyekben meghurcolták az embereket, a kínzások, mind puszta wittgenstein-i játék-elméletre emlékeztetnek, s nem mérik fel e könnyen nyilatkozók szavaik súlyát s a letűnt rendszer mind máig tartó romboló hatását.
Cynthia M Horne írta 2021-ben:
A nyilvánosságra hozatali intézkedéseket a szélesebb körű posztkommunista lusztrációs programok összefüggésében kell értelmezni. A lusztrációs intézkedések az átmeneti igazságszolgáltatás jogilag előírt és körülhatárolt formái, amelyek során a kommunista korszak titkosrendőrségi aktáinak tartalmát arra használják fel, hogy a köz- és fél állami tisztviselők és politikai jelöltek hátterét a kommunista biztonsági szolgálatokhoz való tartozás vagy a kommunista párt magas rangú tisztségviselőivel való együttműködés bizonyítékainak feltárására használják, ami önkéntes vagy kötelező eltávolítást eredményez. 6 A Cseh Köztársaságban a kötelező elbocsátást a lusztrációs törvény részeként gyakran szembeállítják Lengyelország kevésbé büntető, inkább az igazságot kimondó megközelítésével, vagy akár Magyarország nagyon korlátozott és rövid lusztrációs programjával, hogy szemléltessék a gyakorlatban a lusztráció lehetséges alkalmazási körét 7 . Formális lusztrációs törvények hiányában olyan országok, mint Románia, Bulgária és Szlovákia a nyilvánosságra hozatali eljárásokhoz folyamodtak, amelyek egyfajta informális lusztrációs folyamatként működnek, megismételve a posztkommunista térségben hozott intézkedések egyes eljárásait és céljait.8 (What is too long and when is too late for transitional justice? Observations from the case of Romania–preprint draft)
Megbocsáthatatlan kommunista bűntettek
- A kontinuitás elmélete
Boia szerint „Először a román történelemmel kapcsolatos főbb témákat határozták meg, mint a nemzet öregkora, a folytonosság eszméje (a dákoktól ered) és a szabadságharcok, a románok a kommunista elméletalkotók hatására úgy tűntek fel, mintha Európa legrégebbi nemzete lettek volna”. Mintha „Románia mindig is létezett volna annak ellenére, hogy 1859-ig nem is létezett”. A szerző megállapítja, hogy voltak, akik még ennél is tovább mentek a kommunizmus és egy ősi nemzet fantáziavilágának dicsőítésében, mint Nicolaie Densusianu (Dacia preistorica), aki megírta az Őskori Dacia című könyvét, és a következőket állítja: ” A románok nem a rómaiak leszármazottai, hanem a rómaiak a románok leszármazottai. Az egész civilizáció Dáciából terjedt el”.
- Számtalan kínzás és kivégzés koncepciós perek állandósulása jellemezte a korszakot. Mindez igaz magyar vonatkozásban is ám éppen ezért érthetetlen, hogy a mai közgondolkodásban miért nem hajlandóak tudomásul venni a történelmi tényeket és mind a mai napig finomítanak a számadatokon. Amennyit a Holocaustra érzékeny, valójában azt előidéző Antonescu unokái mindebből bevallanak manapság a következő:
„Egy 1968-as hivatalos dokumentum szerint 1950 és 1968. március 31. között 91.333 embert tartóztattak le Romániában, akik közül 73.636-ot ítéltek el. ….A Román Televízió nemrég egy egészen más számadatról számolt be: a feltételezett hárommillió bebörtönzött emberből nem kevesebb, mint 800.000 halt meg.” (Lucian Boia, id:: 60-61o.)
- „A tömeges elnyomás korszaka 1964-ben ért véget (a politikai foglyoknak adott amnesztiával). Ez az első szakasz sem homogén, az elnyomás csúcspontja 1948-1952 között volt, amit viszonylagos nyugalom követett. 1955 körül, majd 1958-59-ben újabb elnyomási hullám következett (az 1956-os magyar forradalom és a szovjet csapatok 1958-as kivonulása arra késztette a rezsimet, hogy hatalmának megerősítése érdekében szigorítsa a biztonsági intézkedéseket. ” (Boia id. 60 o.)
A szellemiség lerombolása
A kommunizmus főbűne mely túlmutat az öldökléseken a lélek megölése, annak kínzása, az istentiszteletekre járás betiltása, a papok bebörtönzése és az ember lelki-szellemi struktúrájának elemi szintekre való bontása, mely a csupasz egyént szinte nietzsche-i szinonimákkal körülírható egyedekre bontotta. A szólásszabadságtól való teljes körű jogfosztás, az eszmék elnyomása csak egy újra konstruált történelemszemlélettel volt megvalósítható. Ezt a románok meg is tették. Mikor felnyitottam édesapám 40’es évekbeli román történelem könyvét megdöbbenve tapasztaltam, hogy voltak olyan elemek, melyeket mi a 90’es években már kötelező tananyagként fújtunk, az ő korában még említést sem tettek azokról. Mindez egy kitalált történelem megalkotására utal, melyben az ősiség és a leg legnemzetibb hősök (írók, költők, politikusok, államférfiak) szó szerint úgy lettek aposztrofálva hogy “cel mai, cel mai” azaz “leg leg.” Ez a supra interpretált felsőbbrendű fajelméletet még Antonescutól örökölhette Ceausescu akinek egyetlen célja volt a betelepítésekkel és egy új románság kinevelésével, hogy erősítse táborát s megalkossa a Nagy Romániát, hivatkozva Eminescura, aki már azt vizionálta a 19. században.
Konklúzió
Amennyiben nem akarunk a pseudo történelem vonzásában maradni, esetleg megragadni ezen a degeneráltan sújkolt szellemietlen szinten, érdemes olvasgatni a nyolcvanas évekbeli kommunista színpadi adaptációkról, ahol a rendezők gyakorta szegültek szembe a rendszerrel, a kimondatlanul, a megírt szöveg újrainterpretálásával kerülhették csak el a börtönt, oly mód hogy jelekké sűrítették a darab mondanivalóját. (Lásd Cernescu, Tocilescu, Tompa Gábor.) A szabadság ott kezdődik ahol az elme már nem képes teóriákat gyártani. “Hol áldozat nincs, nincs szabadság”, Heltait idézve. Sajnálatos módon azonban Vajdahunyad várában Ceausescut éltető kiállítás várja az odalátogatókat most 2022-ben is. Lehet-e itt valaha konstrukció?
Felhasznált irodalom:
Cynthia M. Horne, What is too long and when is too late for transitional justice? Observations from the case of Romania–preprint draft elérhető: https://www.academia.edu/38628947/What_is_too_long_and_when_is_too_late_for_transitional_justice_Observations_from_the_case_of_Romania_preprint_draft?email_work_card=title 2022.07.20.
Lucian Boia, A román kommunizmus különös története (és szerencsétlen következményei). (Cluj Napoca: Kojnonia, 2017): p. 134.