Close

Berta Benjamin : Vasárnap a Magyar Himnusztól zengett a mugellói paddock

A TopJet FX2000 Italian Trophy mezőnyére vasárnap egyetlen futam várt, amely a magyar pilóta idei első sikerével zárult.

A forma autók versenyére a délután második felében került sor, ennek rajtját az előző naphoz hasonlóan jól kapta el a fiatal pilóta, aki már az első métereken javított egy pozíciót. Majd próbálta tartani a lépést az élen álló Paolo Brajnikkal (212) és az őt szorosan követő Bernardo Pellegrinivel (51), miközben védekeznie is kellett az őt folyamatosan ostromló Renato Papaleo (21) ellen.

A futam kilencedik percében az élen álló Brajnik egy hiba miatt a kavicságyban kötött ki, emiatt beküldték a biztonsági autót, ami összerázta a mezőnyt. Az újraindítást követően Benjamin tudta tartani a lépést Pellegrinivel, miközben tovább támadta a 21-es autót vezető pilóta.


A hetedik körben egy kicsit megkönnyebbülhetett a magyar fiú, ugyanis egy újabb biztonsági autós fázis következett. Majd a törmelékek eltakarítása után az élen álló Pellegrini nem a szabályoknak megfelelően hajtotta végre az újraindítást, ezzel megzavarta a mezőny többi tagját, a mögötte haladó Berta Benjamin sem értette, hogy miért lassít vissza, amikor már egyszer elkezdett tempót menni, így kikerülte az utolsó kanyarban. Ezt a pozíciót a következő körben visszaadta ellenfelének, így másodikként intette a kockás zászló.

A verseny után az említett manőverért Pellegrini tíz másodperces büntetést kapott, így a Hoffmann Racing Team által felkészített F3-mal versenyző fiatal tehetség állhatott fel a dobogó legfelső fokára.



„Ezekért a pillanatokért csináljuk, az egészet. Az egész csapat keményen dolgozott, hogy megtalálják a szombaton tapasztalt technikai jellegű hibák forrását és orvosolják azokat. Ezúton is szeretném megköszönni a Hoffmann Racing Teamnek az egész hétvégi munkájukat és a hozzáállásukat! Ez a győzelem ismét nem jött könnyen, de annál édesebb. A két biztonsági autós fázis ugyan összerázta a mezőnyt, de egy kicsit ki is zökkentett a ritmusból. A második újraindításnál nem értettem az olasz ellenfelemet, mivel nem volt egyértelmű, hogy miért lassít vissza jelentősen, mikor előtte már elkezdett tempót menni. Éppen ezért az utolsó kanyarban kikerültem őt, de a célegyenesben visszaadtam neki a pozíciót… A leintés utáni 20-30 perc nagyon megviselt, ugyanis a sportbírók vizsgálták az előzésem. Akkor már fel voltam készülve a legrosszabbra, majd egyszer csak elkezdődtek a díjátadók és meghallottam a nevem. Felejthetetlen élmény volt a dobogó legfelső fokán állva hallgatni a Magyar Himnuszt, ami alatt bevallom, hogy elérzékenyültem kicsit.„ – nyilatkozta Berta Benjamin.

Shares
scroll to top