Close

Olimpiára készülve élesztik fel a hazai breaktánckultúrát

A Magyar Breaktánc Szövetség (MBRSZ) az olimpiai szereplést is kihasználva szeretné feléleszteni a sportág hazai kultúráját, ennek egyik első lépéseként augusztusban fesztivált szervez a Lupa-tóhoz.

A szervezet budapesti sajtóeseményén – melyet az idén negyven éves magyar breaktánckultúra ünneplésére szerveztek – a sportág hazai történetének bemutatását követően Tóth Zoltán, az MBRSZ elnöke azt mondta, a legfontosabb, hogy a magyar kiválóságok tudását átadják a fiataloknak.
Ennek érdekében az MBRSZ igyekszik minden lehetséges fórumon népszerűsíteni a breaktáncot, illetve a szövetség tehetséggondozó programjával szeretnék elérni, hogy ne vesszenek el azok a táncosok, akik a megélhetés miatt hagynák ott a sportágat. Augusztus 12-14. között a Lupa-tónál nemzetközi fesztivált szerveznek, amelynek célja, hogy népszerűsítsék a sportágat, és a következő években újra 40-50, akár 100 csapat legyen Magyarországon. A Lupa-tavi versenyre mintegy nyolcezer érdeklődőt várnak. Szeretnék a régi magyarországi versenyeket feléleszteni és visszahozni a köztudatba, illetve itthon később világválogató döntőt rendezni.
Várhegyi Attila – sportági nevén b-boy Atyakilla -, világbajnok, az MBRSZ alelnöke kiemelte, az ő szakmai vezetésével a XVII. kerületben ma is van lehetőség breaktáncot tanulni.
A breaktánc a 2024-es párizsi olimpia programjának része: az ötkarikás játékokon egyéni párbajok lesznek, valamint kétfős vegyes csapatok mérik majd össze tudásukat. A sportág hazai kiválóságai, úttörői, világ- és Európa-bajnokai fiatal tehetségeket is keresnek, hogy a lehető legjobb magyar csapatokat neveljék ki a 2024-től olimpiai versenyszámnak számító breaktáncban.
A break mint tánc a hetvenes években indult amerikai nagyvárosokból. Eleinte szelídebb mozdulatokat tartalmazott, de az idő előrehaladtával és a táncstílus fejlődésével egyre több akrobatikus elem, mutatvány került bele.
Magyarországon ez a stílus először 1983-ban jelent meg, Fenyő Miklós Lépjük a lépcsőt című dalával, és évtizedekig komoly erőt képviseltek a magyar csapatok a világbajnokságokon.

Fotók: Magyar Breaktánc Szövetség

Shares
scroll to top