Close

Trump harcias stílusa nem mindig a legjobb módszer

trump M

Newt Gingrich volt republikánus házelnök az ABC tévécsatorna vasárnap délelőtti műsorában arra az álláspontra helyezkedett, hogy Donald Trump elnök harcias stílusa nem mindig célravezető. 

    Gingrich, aki a kezdetektől Donald Trump egyik leghatározottabb támogatója, az ABC „Ez a hét” című politikai vitaműsorában fejtette ki véleményét.     Az amerikai belpolitikában befolyásosként számon tartott, georgiai politikus az elnök egyik legutóbbi Twitter-bejegyzésére reagált, melyben Trump azt írta: boszorkányüldözés, hogy vizsgálat folyik ellene az FBI igazgatójának menesztése miatt. James Comey FBI-igazgató elbocsájtásával nagy vitát kavart az amerikai politikai életben. Volt, aki úgy értelmezte, ezzel Trump elismerte, hogy vizsgálat folyik ellene, s volt, aki szerint szó sincs vizsgálatról, az elnök csak szerencsétlenül fogalmazott. 
    Newt Gingrich leszögezte: a bejegyzés „nem tett jó szolgálatot” az elnöknek. A volt házelnök úgy vélekedett, hogy Donald Trump rendszerint „csípőből ellentámadásba lendül és nagyon harcias” és ez „nem válik a javára”. De a republikánus politikus azt is hozzátette: Trumpot jogosan dühíti „a sok süket duma” az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatok ügyében.  Az amerikai-orosz kapcsolatok javításáról egy korábbi bejegyzésünk szólt. James Comey a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója, akit Donald Trump menesztett, állítólag azért, mert nem volt elégedett azzal, ahogyan Comey a tavalyi elnökválasztásba történt orosz beavatkozás ügyét vizsgálta. A volt FBI-igazgató két héttel ezelőtt a kongresszusban meghallgatáson vett részt, amelyen beszámolt a vizsgálatról és a Trumppal folytatott beszélgetéseiről. Történetét elemzők ellentmondásosnak minősítették, s Donald Trump jelezte: hajlandó eskü alatt elmondani a kongresszusban a saját változatát is.

 

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top