Budějovická metróállomás és Krčská buszmegálló között a járda szélénél egy síremlékre lettem figyelmes: Peta Novotny, élt 1992.03.17-2000.10.04-éig. Feltételezem, itt üthette el egy autó a kisgyereket, akinek emlékét őrzi a gondosan ápolt emlékmű.
Ha ezen a nem kimondottan forgalmas úton gyalogolunk, akarva-akaratlanul is feltűnnek a ragyogó virágok, mécsesek, matchbox-ok és plüssállatok, melyek egy több mint 15 éve történt értelmetlen tragédiának az emlékei. Erre járva néhány kósza gondolat jutott eszembe…
Ott vannak ezek a tárgyak, és milyen jó, hogy nem kell attól tartani, hogy bárki is elvinné onnan őket. Tényleg, mekkora bűnt követ el, aki egy sírról, vagy emlékműről lop? Valószínűleg igen nagyot, mivel morális értelemben a bűn mértéke nem az ellopott tárgy anyagi értékétől függ: egyszer azt hallottam, hogy erkölcsi értelemben nagyobb bűnt követ el az, aki egy koldustól öt forintot lop, mint aki kirabol egy bankot. De az ő emlékét szerencsére nem háborgatják.
Azt mondják, „addig él az ember, míg el nem felejtik” – Peta ez alapján igenis élő személy, ahányszor elmegyek az emlékmű mellett, szinte minden egyes alkalommal látok valami változást: hol egy nyuszi kerül elő húsvét idején, hol egy újabb virágcsokor jelzi, hogy az emléke fontos valaki számára. Ugyanakkor a létét már semmi sem fogja visszahozni.
Ottlik Géza szerint az emlékezetünkben fel tudjuk idézni halottainkat – a külsejüket, egy-egy gondolatukat, mosolyukat vagy akár az érintésüket is. Ami viszont végérvényesen eltűnik az élet befejeztével, az a mindenkiben benne rejlő kiszámíthatatlanság. Tőle már semmi váratlanra nem számíthatunk, csupán egy emlékmű és néhány egyszerű tárgy jelzi mementóját, hogy olykor egy pillanatnyi kihagyásnak, oda nem figyelésnek egy emberi élet, valami önmagában csodálatos dolog lehet az ára. Egy pillanatra eljátszom a gondolattal, vajon ki lett volna ez az ember, ha nem történik meg a tragédia? Lehet, hogy népszerű tévésztár, mondjuk komikus vált volna belőle, vagy politikai pályára lépett volna, és egy újabb Václav Havelként, Csehország nagy tiszteletnek örvendő köztársasági elnökeként ismertük volna meg a nevét. De az is lehet, hogy ő lett volna az alsó szomszédom a panelházban, aki rám akarná fogni, hogy miattam ázik be a plafon mennyezete a fürdőszobájában. Lehet, hogy hasonló végzettséggel mint én ugyanannál a cégnél dolgoznánk, és a mai fárasztó munkanap után most nem a Ringnek gépelnék, hanem épp meginnék vele egy sört, és azon a már oly sokszor elcsépelt témán elmélkednénk, hogy „hallod, a nők nem egyszerű esetek”. De talán a legfölöslegesebbek a „mi lett volna, ha…” kezdetű gondolatok, hisz a lényegen nem változtatnak, ahogy jelen esetben sem. Mivel Peta 2000-ben elhunyt Krčská közelében.
Legközelebb június végén írok ebbe a rovatba.