Close

A PKK jelentkezett a délkelet-törökországi merénylet elkövetőjeként

turkey attack

 

 A kurd önrendelkezésért küzdő Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet jelentkezett csütörtökön a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Midyat város egyik rendőrőrse ellen autóba rejtett pokolgéppel elkövetett merénylet elkövetőjeként.

Az incidens halálos áldozatainak száma időközben hatra emelkedett; az egyik súlyos sérült rendőr a kórházban meghalt. A merényletnek 50 sérültje van, köztük 23 civil – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Továbbra sem tisztázott, hogy öngyilkos merénylet történt, vagy távirányítóval hozták működésbe a nagy erejű pokolgépet. A legutóbbi híradások szerint mintegy egy tonna robbanószer lehetett a felrobbantott autóban. A felvételek alapján a környező épületekben komoly károk keletkeztek, a rendőrőrs fele megsemmisült, házfalak omlottak le, szakadtak be, a közeli kereszteződésben szinte mindent elsöpört a légnyomás. A nyomozás során kiderült, hogy a robbanóanyag a szomszédos Diyarbakir tartomány Lice városán keresztül Szíriából érkezett.
A Sözcü című török ellenzéki, kemalista napilap azt jelentette, hogy a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) egyik helyszínre látogató képviselőjét, Altan Tant egy csoport éles hangon bírálta. „Ez mind miattatok van. Azért küldtünk titeket, hogy megoldjátok a konfliktust, nem azért, hogy még többen haljanak meg” – kiabálta az ingerült tömeg. Tan autóját meg is rugdosták, mielőtt elhajtott.
Egy nappal korábban Isztambulban robbant parkoló autóba rejtett pokolgép. A célpont akkor a rendőrség két elhaladó kisbusza volt. 12 ember meghalt, köztük 7 rendőr és 5 civil, további 35 személy megsebesült. A hatóságok a merénylettel kapcsolatban 4 embert őrizetbe vettek, akiket az autó bérlésével hoztak összefüggésbe.
Recep Tayyip Erdogan török államfő és a sajtó a PKK-t vádolja a keddi merényletért, de a szervezet még nem erősítette meg, hogy ott is ők robbantottak.
Törökországban két és fél évi fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok a biztonsági erők és a terroristáknak nyilvánított kurd felkelők ellen. A török haderő tavaly december óta átfogó katonai akciót hajt végre az ország délkeleti részében. Az 1984 óta tartó konfliktusban már mintegy 40 ezren vesztették életüket.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top