Close

Az IKEA a nőkért: inspiráló történet Indiából nőnap alkalmából

ikea1

Kevesen tudják, hogy a nőnapon eredetileg a női egyenjogúságért vívott harcra emlékezünk. 1910-ben a II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszus határozta el, hogy nemzetközi nőnapot tartanak annak emlékére, hogy 1857. március 8-án New Yorkban 40 ezer textilipari munkásnő a béregyenlőségért és a munkaidő-csökkentésért sztrájkolt. Indiában a nők egyenjogúsági harca még mindig gyerekcipőben jár.

Nőnap alkalmából ezért egy indiai nő inspiráló történetét mutatjuk be, aki szembement a hagyományokkal, és ma már önálló vállalkozást vezet, melynek segítségével más nők számára is munkahelyet biztosít.

Az indiai társadalomról általánosságban (főként a vidéken élők esetében) elmondható, hogy meglehetősen tradicionálisan áll a „gyengébbik” nemhez; megfosztja a nőket önállóságuktól és a férfirokonok irányítása alá rendeli őket. Aránytalanul több a nők között az írástudatlan, mivel kiszorulnak az oktatásból, ami egyúttal determinálja társadalmi státuszukat és gazdasági helyzetüket is, örökös anyagi függésbe taszítva őket.

ikea

Dipti és a Rangsutra története – egy nő, aki felvette a harcot a nemek közti egyenlőtlenséggel szemben, hogy tudós lehessen, majd a nők szerepének erősítéséért küzdő aktivista lett, és megalapította szociális vállalkozását, a Rangsutrát.
Dr. Dipti Biharban nőtt fel szüleivel és négy fiatalabb testvérével. Élete folyamán rengeteg kihívással került szembe, főként az Indiában jellemző nemi diszkrimináció miatt. Családja támogatásának köszönhetően azonban járhatott iskolába, majd egyetemre is, ahol fizikából tudományos fokozatot is szerzett. Azzal a céllal költözött vissza Varanasiba, hogy segítsen a vidéki nők helyzetén, ezért létrehozta szociális vállalkozását, a Rangsutrát.

ikea2

Az IKEA-val együttműködő, hagyományos indiai kézművességgel foglalkozó Rangsutrát nők vezetik és működtetik. A vállalat célja, hogy munkahelyeket teremtsen és képezze a munkához nehezen jutó vidéki nőket, így segítve a függetlenedésüket. Az állandó jövedelem olyan új lehetőségeket nyit a vállalkozásokban dolgozó nők számára, mint például a saját bankszámla, a gyerekeik oktatásának támogatása – főként a lánygyermekek esetében –, új otthon építése, önbizalmuk növelése új készségek megszerzése által, és nem utolsósorban a kézműves és üzletasszony szerep elsajátítása. Az együttműködés révén olyan termékek jönnek létre, amelyek hagyományos kézművességgel készülnek, és limitált számban, csak a kiválasztott IKEA áruházakban kaphatók, a profit pedig visszakerül a kezdeményezésbe.

Forrás: ikea.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top