Mert azért van néhány. Bár az előző generációkhoz képest kitárult számunkra a világ és rengeteg lehetőséggel rendelkezünk, ugyanakkor a korábbinál sokkal stresszesebb és idegőrlőbb környezetben kell helytállnunk, és nagyobb rajtunk az aktuális trend által diktált nyomás és megfelelési kényszer is.
Írásomat a megszokotthoz képest nem egyben, hanem három részletben közlöm. Többen jelezték már felém, hogy a cikkeim túlságosan terjengősek, így engedtem a kérésnek, hátha így kevesebb olvasót rettentek el már első pillantásra.
Talán nem fog perbe Jády György, ha ide idézem a Metropol 2015. november harmadikai számának olvasói levél rovatába küldött írását. Egyszerű, sallangmentes vélemény:
„Fülorvosok nyilatkozták, hogy Magyarországon mind több a hallássérült fiatal, amit a szakértők a telefonok és hasonló, walkmanszerű eszközök túlzott használatával magyaráznak. Hazánkban egyre növekszik az elhízott emberek száma is, amit az indokolatlan túltápláltság okoz. Úgy tűnik, hiába az ismeretterjesztés, a meggyőzés, a beidegződés – a túlpörgetett habzsolás legyőzi józan eszünket. Túlpörgetjük idegrendszerünket hangosabb, feszesebb ritmusú, felkavaró zenékkel. Gyorsabbak, pergőbbek, akciódúsabbak, látványosabbak – de nem feltétlenül jobbak – a filmek. Szemünkre, agyunkra intenzívebben hatnak a verekedésekkel, robbantásokkal, ezernyi vágással és számítástechnikai trükkökkel teletűzdelt, látványos akciófilmek. Émelyítő édességgel, mesterséges színezékkel ingerlő műsorok a szappanoperák – ugyanezt érezzük, de már ízként a szánkban az erősen cukros, ragacsos üdítőitaloktól is. Felbolygatott ízlelőbimbóink élvezik a mesterséges ízfokozókkal, rafinált fűszerezettséggel megspékelt csipszeket. A csipsz összefoglalja a lényeget: ízes-fűszeres semmi, illúzió, nulla tartalom, amely nem laktat, legfeljebb eltöm egy időre. Sokszor ugyanígy járunk a médiával is, vagy a felturbózott semmi-se-történt Facebook-oldalakkal. Valami hiányzik, kapkodunk érte foggal-körömmel. Pörögnünk kell! – gondoljuk. Vedeljük a szuperhiper dupla bomba energiaitalokat. Időlegesen kielégül a vágy, de újabb és újabb inger keletkezik. Talmi kielégülés, az éhség végül is megmarad. Vajon mi hozna igazi megnyugvást? Egyáltalán hol vagyunk mi a saját történetünkben? Hogy is állunk mi saját magunkkal, ha lebontjuk a sok álságot? Ha nincs a közelünkben és nem tudjuk birizgálni megmentő laptopunkat, mobilunkat, ha műszaki hiba miatt nem működik a tévénk? Ha egyszer kifogy a csipsz és a kóla, kiejtjük mentolos rágóguminkat, milyen lesz a szánk íze? A szeles esőpermet lenyalja frissen zselézett, jól belőtt hajunkat, és jaj, ott állunk csupaszon, önmagunkkal szembesülve! Vajon akkor átizzadjuk-e 100 óra védelmet nyújtó dezodorunkat?”
Ha belegondolunk, valóban meglehetősen sok felszínes és frusztrációt okozó tényezővel kell szembenéznünk. A teljesség igénye nélkül felsorolok néhányat, nem mellőzve némi általánosítást és iróniát. Nem baj, ha nem mindennel értünk egyet.
Nem tetszik lista
– A Facebookon folyamatosan el kell hitetnünk a világgal, hogy vagyunk valakik, folyamatosan extrém, szokatlan, de legalábbis érdekes helyzetekbe kerülünk. És
– Folyamatosan képben kell lennünk, hogy a legújabb cuccaink legyenek. Nyomon kell követnünk a legújabb mobileszközöket, ruházatot, hiszen ezek a tárgyak adják az értékeinket.
– Ha mindez fárasztó is, szerencsére el lehet menekülni ezek elől, legalább a párkapcsolatainkban megtalálhatjuk a békét és a harmóniát. Ja, dehogyis, hiszen ennek is arról kell szólnia, hogy minél gyakrabban posztoljuk a Facebookra, hogy milyen jól érezzük magunkat, mennyi helyen jártunk, irigyeljen hát minket mindenki, legfőképpen azok, akik olyan szerencsétlenek, hogy épp nincsenek kapcsolatban. Természetesen a szüntelen boldogságunkat nemcsak a közösségi portálon, de közhelyeken is prezentálnunk kell, mivel az egésznek az a lényege, hogy minden ember lássa, hogy ideiglenesen birtoklunk egy személyt. Így például a korábban intim pillanatnak számító csóknak már csak akkor van értelme, ha minél nagyobb közönség előtt történik – csakúgy, mint a romantikus amerikai filmekben, ahol kisebb-nagyobb kitérők után, de az utolsó jelenetben, nagyközönség előtt mindig összejön a főszereplő pár.
– Na jó, de hogyha már komolyabb egy kapcsolat, akkor tényleg biztos pontot jelenthet az életünkben. Ja, nem, ezt is felejtsük el, hogy a házasság ma már nem hűség fogadás jóban-rosszban, hanem hűség, egész addig, amíg úgy tartjuk jónak és kényelmesnek. Ez valahol érthető is, a családok már nem gazdálkodásból tartják fenn magukat, mint korábban, amihez mindenképpen kellett egy férfi és egy nő. Bár szeretném hinni, hogy korábban nem ez volt a legfőbb oka sok család egyben maradásának, egyre kevésbé tudom.
– Apropó, már huszonakárhány éves vagy, és nincs tartós párkapcsolatod? Lassan ideje lenne már. Na, most már van. De figyelj csak, már ennyi éve együtt vagytok? Ideje lenne megházasodnotok. Végre túl vagyunk az esküvőn, szép volt, jó volt. Hallod, most már ideje lenne egy gyerek is családotokba. Már van is egy, hurrá. Nem, nem akarlak folyton frusztrálni, de nem akartok még egy gyereket? Tudod, ne legyen egyke, legyen játszópajtása. Nesze, itt a második gyerek, sőt a harmadik és a negyedik is. Négy gyerek? Normális vagy, ilyen gazdasági helyzetben?
– A magánélet után váltsunk egy kicsit a munkahelyi dolgokra. A lelkes fiatal az iskolából kilépve először általában nulla forint bruttóért (és megközelítőleg hasonló nettóért) gyakornokoskodhat, és komoly szakmai tapasztalatot szerezhet fénymásolásból és kávéfőzésből. Majd beléphet végre az első munkahelyére, ahol ha szerencséje van, nem mondják el neki minden nap, hogy mennyire szerencsétlen, és mennyire nem érti a dolgát. Még jobb esetben előre is léphet, persze nem a tudásával és szorgalmával, hanem előre kikészített fenekek fényesre nyalásával és önmaga indokolatlan fényezésével – ezzel elhitetve feletteseinél, hogy ő különb a többieknél.
– Na, de sebaj, ha valami mélyebb tartalomra vágyunk, este legalább megnézhetjük a világ politikai, gazdasági és kulturális híreit a híradóban. Hát, mégsem, ez sem jött be. Vannak, akik Roosevelt elnök híres kandalló előtti beszélgetéseit teszik meg az első lépésnek a hírek elbulvárosodásának. Roosevelt a gazdasági világválság utáni újjáépítés során a televízióban adott rendszeresen interjút az aktuális állapotokról egyszerűen, a nagyközönség számára is érthető módon. Azóta folyamatosan egyszerűsödnek és a szórakoztatás irányába mennek át a híradások. Mára már egyértelmű, hogy az információnyújtás önmagában nem elég, amellett szórakoztatnia is kell egy hírnek – ezt az infotainment szóval fejezik ki (information + entertainment szó összeolvadásából). Nem mondott blődségeket Postman az alábbi kijelentéseivel: „Politikai eszméket nem lehet megmagyarázni a tévében. A tévé formája ellene hat az ilyen tartalomnak”, valamint „A gondolkodás nem illik a képernyőre… nem mutat jól”. Sőt már a médiaesemények és a politikai események is gyakran összemosódnak – gyakran a média miatt szerveződnek a politikai események, annak előre meghatározott forgatókönyve és igényei szerint.
– De ma már szerencsére túlhaladtuk a televíziót, az internet sokkal nagyobb szabadságot biztosít számunkra. Ugyanakkor még most is igaznak
– A net segítségével már bármikor könnyen elérhetünk szinte bármilyen információt. Ennek rengeteg előnye mellett érdekes Freund Tamás agykutató gondolata, miszerint a beérkező rengeteg információt nem tudja az agyunk igazán elraktározni. Mielőtt ugyanis az új információ elmélyülne, és hozzáadódna eddigi tudásunkhoz, máris egy újabb hír ér minket. Mivel az így szerzett rengeteg felszínes ismeret nem áll össze egységgé fejünkben, így egy későbbi szituációban, akár egy baráti társalgás során, amikor szükségünk lenne erre az információra, nem, vagy csak felszínesen tudjuk előidézni. Ez pedig frusztrálttá tesz bennünket.
– Ma minden eddiginél könnyebben megkaphatjuk a szenzációt, csak néhány kattintás kérdése a neten. A felháborító, szenzációs és megrendítő hírek lesznek népszerűek. Talán magam is felkapott cikkíró lehetnék, ha levágott fejű kutyákról, meg ördögtől megszállott gyerekekről írnék. A sok beérkező, hihetetlenebbnél hihetetlenebb esemén
– Volt egy olyan kutatás néhány éve, amikor a gyorsabb és a lassabb internetkapcsolattal rendelkező embereket hasonlították össze. Azok, akik gyorsabb netkapcsolattal rendelkeztek, jelentősen hamarabb lettek idegesebbek akár egy piros lámpánál, vagy számítógép használat során, ha várniuk kellett egy program betöltésére. A kutatás óta eltelt időszakban már az emberek széles tömegei számára elérhető a gyors net, így szerencsére nem nagyon lesz különbség az idegességi szintek között – mindenki egyformán lesz feszültebb, mint korábban.
Posztmodernnek nevezett korban élünk. Ennek van természetesen néhány pozitív eleme is, politikai szinten például ez a gondolkodás küzd a technokraták uralma, a központosított rendmánia ellen, és kimutatja a hatalomnak a társadalom intézményeit átszövő mindenhol jelenlevőségét. Ugyanakkor véglegesen relatívnak ítél mindent – immár nemcsak politikai kérdésekben, de az élet minden területén. Minden nézőpont kérdése, nincs általános jó és rossz. „Anything goes” – vagyis bármi elmegy, minden belefér. Valahogy ezt lehet látni a mindennapi életünkben is: minden elmegy, mert egyszer valaki vagyok, egy adott értékrenddel, máskor, hogy úgy irányítja az érdekem, akkor teljesen mást is vallhatok. Egy banális példát említve: egy korábban ismert rádiós műsorvezető páros annyira ragaszkodott a rádiójukhoz, amikor kiderült, hogy az meg fog szűnni, mondván, hogy az oly mértékben a szívükhöz nőtt, hogy máshol nem is akarnak már dolgozni. Néhány hét múlva viszont már egy másik rádióban ugyanúgy folytatták a műsorukat. Mintha az orwelli „duplagondol” jelenne meg az emberi köztudatban – egyik nap gondolunk valamit, másnapra pedig kiállunk annak teljes ellentettje mellett, úgy hogy fel sem tűnik, hogy ez logikátlan. A gyorsan felejtő kollektív memóriára gazdasági téren is lehet építkezni. Egy egyetemi előadáson, a szervezeti válságkezelés témakörének elemzése során hangzott el, hogy ha szervezetünket válság, vagy botrány éri, akkor sincs különösebb probléma, mert „nap, mint nap, újabb botrányok kerülnek felszínre, nincs semminek kifutása, lerövidült az információk „életciklusa”, így csak ki kell várnunk a következő, hasonló területen történő botrányt, ami elnyomja a miénket. Kérdéses, hogy mennyire etikus, hogy a minden csoda három napig tart analógiájára a minden válság három napig tart jelszóra lehet hagyatkozni.
A gondolatmenet a jövő héten folytatódik, azzal a témával, hogy milyen babonák befolyásolják a mindennapi életünket.
Habib Dániel