Close

Ép testben, ép lélek

Egyre szélesebb körben elfogadott az a nézet, hogy az egészség nem csupán fizikai testünk helyes működését jelenti, hanem azt, hogy testi, lelki, szellemi egységként, “egészként”, harmonikusan funkcionálunk. A hármas egység csúcsán gondolatvilágunk áll, amely, mint egy “irányítóközpont”, hatással van az érzelmeinkre. Ebből következik, hogy a betegségek kialakulásában jelentős szerepe van a lelki okoknak. Ha egy lelki problémát huzamosabb ideig nem tudunk megoldani, akkor az áttevődhet életünk másik síkjára, a fizikai síkra, ahol betegségként, esetleg balesetként realizálódik.

 

Természetesen nem kell rögtön arra gondolni, hogy egy megfázás vagy egy kartörés hátterében csúnya lelki problémák állnak, ha tüsszögünk és folyik az orrunk, egyszerűen csak nem öltöztünk kellőképpen melegen, ha elestünk a biciklivel és a karunk bánta az esetet, pusztán ügyetlenségünket okolhatjuk. A lelki eredetre sokkal inkább a rendszeresen visszatérő vagy krónikussá vált betegségeknél érdemes gondolni.

Rohanó világunkban sajnos a legkevesebb időt önmagunkra szánjuk. Azt hisszük, az edzőtermekben való izzadás vagy a paleolit-étrend éppen elég ahhoz, hogy elkerüljük a bajt, ám mindez édeskevés. Ha nem vagyunk jóban önmagunkkal ha nem fordítunk kellő időt belső békénkre és nem figyelünk a belső hangra, könnyen csapdába eshetünk.

Könnyebb azoknak észrevenni az intő jeleket, akik nyitottak a természetgyógyászat felé, esetleg kissé ezoterikusabb beállítottságúak. Akiktől távol áll ezen nem hétköznapi gondolatvilág, hajlamosak átsiklani az intő jelek felett.

Nézzünk néhány hétköznapi példát, melyek akár meg sem történnének, ha kicsit jobban figyelnénk testünk szavára:

Ha elhisszük, hogy mindenáron meg kell felelnünk másoknak, akkor általában nem a szívünk szerint cselekszünk. Szabadság helyett rabságnak élünk meg mindent, végül elhatalmasodik rajtunk a szorongás és a gyűlölet.

Így ha nem a szívünk szerint élünk és gyakran hajt minket a gyűlölet, akkor előbb-utóbb szívproblémákra számíthatunk.

Aki dühét, gyűlöletét nem tudja kiadni magából, azaz lenyeli a mérgét, egy bizonyos idő után gyomorpanaszokat észlel, de számolhat nyálkahártya-gyulladással vagy gyomorfekéllyel is.

Ha egy negatív érzelem kibillent minket az egyensúlyunkból, és ez az állapot tartósan fennáll, akkor a szervezetet átjáró energiák nem tudnak megfelelően áramlani. Elakadások, blokkok keletkeznek, amelyek szintjén az egyes szervekben kezdetben kisebb funkciózavarok, később egyértelműen kimutatható betegségtünetek jelentkeznek. A betegségtünetek figyelmeztetnek arra, hogy felfogásunkon, hozzáállásunkon, életmódunkon változtatnunk kell.

Kényelmesebb persze csak a tüneteket kezelni gyógyszerekkel vagy egyéb módon, de ettől a problémát kiváltó valódi ok nem fog megszűnni és később újra előtör valahol.

Álljon itt néhány betegség ( a teljesség igénye nélkül), melyeket bizony-bizony lelkünk viharainak köszönhetünk:

Ágybavizelés: rettegés valakitől
Alacsony vérnyomás: Félünk a felelősségtől, nem merünk elmenni a végsőkig.
Alkar fájdalma, gyulladása (ínhüvely, alagút-szindróma): félelem az elengedéstől
Alkoholizmus: vágy a konfliktusmentességre, barátságos kapcsolatokra
Allergia: Az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítjuk. Pollenallergia esetén például a szexualitást, megtermékenyítést, szőrallergiánál a kedveskedést, szeretetet nem tudjuk elfogadni, ha pedig a port nem állhatjuk, tisztátalanság okozza a bajt.
Álmatlanság: nyugtalanság, félelem, bűntudat
Asztma: Az életben sok sérelmet nyelünk le, és egyszerre szeretnénk megszabadulni tőlük, illetve többet szeretnénk kapni.
Álterhesség: vágy a tiszta anyaságra
Alvás-problémák: halál-kérdés
Aranyér: határozatlanság, rugalmassághiány
Arcideggörcs: állandóan maszkot hordunk, nem önmagunkat adjuk
Bal oldalon megjelenő elváltozások: Az anyához fűződő érzelmi viszonyokat érdemes megvizsgálni. Jelképezi még az érzelmi oldalt és a múltat is.
Bélpanaszok: a szükségtelen elengedése félelemmel
Bélrendszer: ellenséges érzelmek
Boka fájdalma: felemelkedés a földtől, elrugaszkodottság
Bőrbetegség: Túlzottan zárkózottak és kemények vagyunk. Képtelenek vagyunk a gyengédségre és a nyíltságra, de jelezhet elfojtott haragot is.
Bőrkeményedés: Merev nézetek, elképzelések
Cellulitis: Ragaszkodás a fájó emlékekhez.
Cukorbetegség: Szeretethiány, nem tudjuk befogadni a szeretetet.
Csípőbántalmak: Félelem előrelépni. Több önbizalmat!
Daganat: Régi sérelmek, megrázkódtatások őrzése, lerakódása.
Depresszió: Menekülés az aktivitástól
Derékfájás: Túlhajszoltság
Ekcéma: Ellentétek harca, érzelmi kitörések
Emésztési probléma: Valamit nem tudunk megemészteni, lenyeljük a mérünk.
Epebántalmak: Keserűnek érezzük az életet
Fejfájás, migrén: Maximalisták vagyunk, túlhajszoljuk magunkat, nem tűrjük a kritikát
Fogfájás: Valamit nem teszünk meg, pedig szeretnénk, vitalitás hiánya
Fülbetegségek: Nem akarunk meghallani valamit, nem figyelünk a belső hangra.
Frigiditás, impotencia: Félelem az ismeretlentől, az odaadástól, az önkontroll elvesztésétől, a haláltól, a megnyílástól, és a sikertelenségtől.
Gerinc, hát: Támaszt keresünk vagy túl sok a teher rajtunk
Gyomorfekély: Elfojtjuk az agressziót.
Jobb oldalon megjelenő elváltozások: Az apához fűződő érzelmi viszonyunkat érdemes megvizsgálni.
Koszorúér-elmeszesedés: Az érzelmek visszafojtása
Magas vérnyomás: Túl merevek vagyunk, görcsölünk egy problémán, de nem tudjuk megoldani.
Mell panaszai: Az anyasággal, gondoskodással van problémánk.
Pikkelysömör: Túlzottan védjük magunkat, félünk a sebezhetőségtől.
Prosztata: Férfias agresszió
Rákos daganat: Elfojtott harag, bánat
Reuma: Önmagunkat és kapcsolatainkat nem tudjuk elfogadni.
Sérv: Túlterheljük magunkat.
Székrekedés: Nem szeretünk adni, ragaszkodás.
Szenvedélybetegségek: Másra vágyunk, szeretnénk kitörni, lehet még keresés, ingerhiány, vágyakozás jele.
Szívpanaszok: Túl sok bennünk a gyűlölet és részvét, nem a szívünk szerint élünk.
Tüdőbetegségek: Szomorúak vagyunk, nem érezzük magunkat elég szabadnak.
Vállpanaszok: Túlterheltség
Vastagbél: sokat kritizálunk.
Vesebetegség: Félelemre utal, jelképezi az emberi és párkapcsolatokat. (jobb vese férfival kapcsolatos ügy, bal vese; nővel kapcsolatos ügy)
Viszketés: Ingerlékenység jele, a vakarással keresgéljük, mi az, ami ingerel.

Szerző: Kaiser Vivien

Fotó: online

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top