Close

4600 éves királysírt tártak fel Egyiptomban

A Nílus deltavidékén, Monufia kormányzóságban találtak a fáraó sírjára. Mamdúh ed-Damáti műemlékvédelmi miniszter bejelentése szerint a temetkezés a III. dinasztia kevéssé ismert uralkodója, Haba fáraó végső nyughelye lehetettolvasható a Cairo Post online kiadásában

 

A temetkezést 2010-ben fedezték fel geofizikai kutatásoknak köszönhetően, a későbbi vizsgálatok során pedig bebizonyosodott, hogy egy masztabárólrézsűs falú, lapos tetejű impozáns méretű sírépítményről – van szó

 

A sírkamrát még az ókorban kifosztották, azonban elég kerámiaés kőedény maradt a helyszínen az építmény datálásához, amelyet az előzetes becslések szerint a III. dinasztia uralkodásának a végén, a IV. dinasztia elején építettek.
 
A temetkezés feltárása során több száz gyöngy, valamint egyéb tárgyak sokasága került elő, a régészek azonban semmi olyasmit nem találtak, ami bármilyen, a sír egykori tulajdonosa személyére vonatkozó utalást tartalmazott volna. Néhány nappal ezelőtt viszont egy rendkívüli leletre bukkantak, egy pecsét lenyomatára, amelyen Haba fáraó szereh-keretbe foglalt neve olvasható

 

"Nagyon kevés tudható Haba fáraóról, aki feltételezések szerint mindössze 4 évig, Kr.e. 2603 és 2599 között uralkodott. Neve, amely +Fénylő lelket+ jelent, szereh-keretbe foglalva néhány emléken olvasható, amelyek közül a legjelentősebb a mai Zavijet el-Arjan mellett épített, de soha be nem fejezett lépcsős piramis" – magyarázta Serif esz-Szabban régész

 

A szereh Felső-Egyiptom uralkodóinak korai, piktografikus megkülönböztető jelölése, a fáraó nevét körülvevő keret. A felső-egyiptomi jelkép Egyiptom egyesítése után is fennmaradt.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top