Close

Magyar szakember lett a Kőolaj Világtanács elnöke

Első alkalommal választott magyar elnököt a Kőolaj Világtanács (World Petroleum Council – WPC): az olaj- és gázipar globális fórumának élére Tóth Józsefet, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnökét választották meg a WPC e heti, moszkvai kongresszusán.

A WPC Magyar Nemzeti Bizottságának csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Tóth József megbízatása három évre szól.

A mostani kongresszuson a résztvevők megvitatják a globális olaj- és gázipari kérdéseket.

Tóth József vegyészmérnöki és közgazdaságtudományi diplomával rendelkezik, korábban az Olajterv csoport elnöke volt. Alapítója és jelenleg elnöke a Magyar Ásványolaj Szövetségnek, és közreműködött a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) létrehozásában. Tóth József immár két évtizede aktív résztvevője a WPC munkájának, 2000-2005 között a szervezet egyik alelnöke, majd 2008 óta annak első elnökhelyettese.

A londoni székhelyű nemzetközi szervezet 1933 óta működik, és több mint 65 tagországot tudhat soraiban, amelyek a globális olaj- és gáztermelés, illetve fogyasztás több mint 95 százalékát képviselik. A WPC-tagság egyedülálló, hiszen a szervezetnek OPEC- (Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete) és nem OPEC-országok is tagjai, amelyek egyaránt képviselik a nemzeti és független olajtársaságokat.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top