Close

Ismét nyitva áll a látogatók előtt a megújult Pintér-kert

Befejeződött a Pintér-kert rekonstrukciója: Pécs számos védett növényfajnak otthont adó nevezetessége csütörtökön nyílt meg újra a látogatók előtt.  

Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program pályázatán elnyert mintegy 60,6 millió forintból meghatározott növényfajok és állományok ritkítását, új élőhelyek létesítését, a kerítés és a támfalak felújítását végezték el – közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) az MTI-vel.
A kivitelező sétányokat, pihenő- és kilátópontokat, rendezvényteret alakított ki, korlátokat állított, tájékoztató táblákat helyezett ki és egyebek mellett egy olyan illatkertet épített, amelynek élénk színű és erős illatot árasztó növényei várhatóan a gyengénlátóknak, illetve a vakoknak is élvezetessé teszik a kert látogatását.
A növényei telepítőjéről, Pintér János nyugalmazott pécsi banktisztviselőről elnevezett kert az 1920-as években jött létre, és mintegy három évtizede áll országos védelem alatt. Az 1,8 hektáros területen több mint harminc védett növényfajt tartanak nyilván, köztük több csodabogyót, a pirítógyökeret és a bánáti bazsarózsát.
A Mecsek déli oldala számos őshonos növényfajának, valamint a szubmediterrán és mediterrán jellegű növények együttesének köszönhetően a kert hosszú ideje segíti a helyi természetvédelmi oktatást, szemléletformálást, és mostantól az a felső része is látogathatóvá vált, amely a jellegzetes mecseki karsztbokorerdő látványát kínálja a vendégeknek.
A teljes körű rehabilitációra a kert elöregedése miatt volt szükség, illetve azért, mert előre törtek benne az agresszív fajok, miközben a védett vagy fokozottan védett növények élőhelyeinek területe csökkent. Problémát jelentett a fák lombkoronái által vetett árnyék is, amely akadályozta a fényigényes, lágyszárú növények fejlődését.
A Pintér-kert arborétumról 
Pécs városának északi részén a Mecsek lábánál helyezkedik el a festői szépségű Tettye vidéke. A kis városrész különleges növényvilágú arborétuma a Pintér-kert a Duna-Dráva Nemzeti Park bemutatóhelye.
A tettyei arborétum születése
A tettyei arborétum létrehozásán Pintér János (1879-1933) pécsi banktisztviselő munkálkodott, aki nagy lelkesedéssel az 1920-as években kezdete meg botanikai tevékenységét. Pintér János halála után a szépen gondozott kert nagy részére benőtte magát az erdő, ezzel természetes módon növekedett a kert fajgazdagsága. A térség előnyös éghajlatának köszönhetően olyan növényeket is sikerült telepíteni, amelyek hazánkban nagy ritkaságnak számítanak.
A kert ritka és védett növényei
A védett növényfajok közül kiemelkedő figyelmet kap a fokozottan védett Bánáti bazsarózsa, amely a Mecsek egyik legszebb és legféltettebb lágyszárúja. Szintén védettek a csodabogyó félék, mint a Szúrós csodabogyó vagy a Lónyelvű csodabogyó örökzöld cserjék is. A botanikus kertben több mint, 30 védett növényfajt tartanak számon.
Az örökzöldek, az őshonos és a mediterrán típusú növények mellett nagyon nagy értéket képviselnek a látványos orchideák. A mediterrán növények közül kiemelkedő figyelmet érdemel a hatalmas arizónai ciprus, de mellette számos mediterrán növényben gyönyörködhetünk, mint a fügefában és a gránátalmában.
 
A Pintér-kert további látványosságai
A kéthektárnyi kert kis útjait művészi alkotások kísérik. A Pintér-kertben álló villát a kert alapítója után Pintér Villa névre kereszteltek. Az épület a 19. század végén épült és jelenleg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának a székháza. A Pintér kert 1977-ben lett természetvédelmi területté nyilvánítva.
 
 
 
forrás: pecsiujsag.hu/MTI, pecs.varosom.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top