Close

Keleti látogatók Szlovákiában

Érezhető a hatása, hogy Szlovákia leegyszerűsítette a vízumkérelmi eljárást az orosz és ukrán állampolgárok számára, így minden bizonnyal megduplázódik a keleti látogatók száma Szlovákiában – olvasható a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportálon.

Míg a tavalyi év folyamán összesen 11 111 vízumot adtak ki orosz állampolgároknak, csak augusztus végéig 18 384 igénylést bíráltak el a szlovák hatóságok. Ukrán részről ennél is nagyobb az érdeklődés, a tavalyi 25 704-gyel szemben augusztus végéig már 58 425-en folyamodtak a vízumért.
Az egyszerűsített vízumkérelmi eljárásra azok tarthatnak igényt, akik turistaként, rokonok látogatására vagy vállalkozási célból érkeznek Szlovákiába. A külügyminisztérium szerint a végső számok ennél jóval magasabbak lesznek, köszönhetően például annak, hogy a téli turistaszezon is csak most fog elkezdődni. Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter tavaly decemberben azzal indokolta a korlátozások enyhítését, hogy Oroszország és Ukrajna jelentős partnerei a szlovákiai kis- és középvállalkozóknak.
forrás: Bumm.sk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top