Close

Bemutatkozott a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában

A MÚOSZ (www.muosz.hu) Életmód Szakosztály meghívására sajtóbeszélgetésen vett részt a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara képviseletében két szakember A Sajtóház Mikszáth termében 2013.február 13-án tartott rendezvényen Dirk Wölfer úr osztályvezető és Csató András úr, az Egészségügyi Bizottság elnöke tartott előadást és válaszolt az újságírók kérdéseire. A rendezvény szervezője és levezetője Dr.Szalontai. Éva,a szakosztály elnöke volt. Az újságírókat a magyar a országi partnerkapcsolatok összetétele,nagyságrendje,minősége,az együttműködést nehezítő körülmények,a jelenlevő befektetők közérzete,további német befektetési esélyek Magyarországon,a német befektetők érdeklődési célterületei,a kamara szolgáltatásai érdekelték. További érdeklődést váltott ki a magyarországi befektetőknek és vállalkozni szándékozóknak adott és igény esetén nyújtandó segítség a kamara által, különböző németországi célterülete- ken. Ide értve az első érdeklődéstől a megvalósításig tartó folyamatot. A DUIHK magyarországi partnerei között nem csak magyar személyek vagy cégek vannak. Bárki fordulhat hozzájuk, aki német-magyar relációban kéri a segítségüket. A tagok előnyt él- veznek.A tagság önkéntes.

Dirk Wölfer úr tartotta az első előadást, amelyben a kamaráról és tevékenységéről beszélt. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a legnagyobb kétoldalú vállalati szerveződés    Magyarországon, mintegy kilencszáz tagvállalattal. Ezek a tagvállalatok a Magyarországon kb. tizenhét milliárd eurós (17 mrd EUR) külföldi beruházások jelentős részét képviselik. A kamara történeti elődje az 1920-ban alapított Német-Magyar Kereskedelmi Kamara, amelyakkor a harmadik volt a világon. A jelenlegi Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarát 1993-ban alapították. A DUIHK hivatalosan elismert német külkereskedelmi kamara (AHK). Az alapvető döntéseket a taggyűlés és az elnökség hozza meg. Ügyvezető elnökségi tag:Gabriel A. Brennauer úr. A tagok, ügyfelek,intézményes partnerek szakszerű támogatását több mint harminc, két nyel-ven dolgozó munkatárs látja el. A kamara székháza a 1024 Budapest II.,Lövőház u.30. szám alatt található. Tel.:+36 1 345 7600, Fax:+36 1 315 0744,  Internet:www.duihk.hu A kamara honlapján elolvashatók többek között tájékoztató anyagok a kamarai tevékenység- ről és eseményekről,statisztikák,rendezvények meghirdetése,illetve szakmai előadások stb. Naponta friss adatok találhatók a honlapon, emiatt sokan átvesznek információkat a közigaz- gatás és az üzleti élet szereplői közül.

A kamara a német külgazdaság-fejlesztés három pillérének (német diplomáciai képviseletek, Külkereskedelmi és Befektetés Ösztönzési Társaság/Germany Trade&Invest és a Külgazdasági kamarai hálózat/AHK) harmadik tagjához tartozik. Nyolcvan ország százhúsz városában kb.1.600 fővel dolgoznak az önálló kamarai irodák.  A budapesti kamaránál 35 fő segíti a partnereket. Elsősorban a tagokat képviselik,de ellát- nak állami feladatokat és üzleti szolgáltatásokat is végeznek.  Wölfer úr újságírói kérdésekre válaszolva beszélt a németországi befektetők közérzetét befo- lyásoló tényezőkről,a kezelendő problémákról és az érdeklődések befektetési  területeiről. Legfontosabb tényezőkként kiemelte a jogi- és gazdasági szabályozók kiszámíthatóságát. Az üzleti tervek nyolc-tíz évre előre készülnek, amihez megbízhatóan ismerni kell a befektetési környezetet,a peremfeltételeket. Például a műszaki fejlesztések megtérülését és a beszállítói partnerkapcsolatok kialakítását figyelembe véve a tervezhetőség elengedhetetlen.

A gyakori változtatások megnehezítik a már Magyarországon dolgozó befektetők gazdálkodá-sát, illetve elbizonytalanítják a befektetni szándékozókat. A nehéz gazdasági viszonyok ellenére eddig nem mentek el Magyarországról német befektetők. Egyes magyarországi vállalkozások bővítenék kapacitásaikat. Továbbra is vannak újabb érdeklődők,akik magyarországi befektetésen gondolkodnak. Például Magyarország előnye a jó infrastruktúra. Az Opel és az Audi talált megfelelő beszállítókat. Ugyanakkor a különadókkal terhelt szektorok szereplői panaszkodnak (bankok,szolgáltatók). Németországból (kb.fele arányban) a feldolgozóipari szektorból jönnek szívesen befektetni Magyarországra. Most is érdeklődnek kisebb cégek. Fontos a bizalom erősítése.

Csató András úr tartotta a másik előadást az egészségszektorról, német befektetői szemszögől, a mindennapi gyakorlati tapasztalatok alapján. A DUIHK 2012-ben induló munkájának súlypontja az egészségipar,amellyel az Egészségipar-munkacsoport foglalkozik (www.duihk.hu/Tagjaink/Munkacsoportok). Cél: Helyzetelemzés, cselekvési lehetőségek meghatározása,összefogás és a tagvállalatok piaci helyzetének erősítése. Eszköz: A munkacsoport, amelynek vezetője Csató András (B.Braun Medical Kft.,gazdasági és kormányzati kapcsolatokért felelős vezető,a DUIHK Tanácsadó Testületének tagja). Tartalmi koordinátor:Balogh Ilona a DUIHK ügyvezető igazgatóhelyettese,üzletfejlesztési osztályvezető. Szervezési koordinátor: Ickler Sabina.

Csató úr újságírói érdeklődésre elmondta,hogy:
-A jelenlegi kormánnyal lendületet kapott az egészségügy megújítása.
-Az egészségipar képviselői készülnek a fekvő betegellátó intézmények jelentős hányadának
állami kézbe vételére. Szükségesnek látják az intézmények konszolidálását.
-Az Egészségipar-munkacsoport elsődlegesen az igazgatási- és gazdasági szereplők közötti kapcsolattartást tartja feladatának. Folyamatosan tárgyalnak a kormányszervekkel.
-Komoly problémát jelent, hogy nagy az intézmények tartozása a beszállítók felé. Az állam beszedi az ÁFA-t, de jelentős késleltetéssel fizeti meg a tartozását.
-Az innovatív gyógyszertechnológiák befogadása nehézkes a környékbeli országokhoz képest.
-Az orvostechnikai eszközök beárazása elavult. A pontrendszer változott,a struktúra 20 éves.
-Szükséges lenne megtalálni a módját plusz források bevonásának a magyar egészségügybe (Pl.privát forrásokét).Az érintettek szorgalmazzák,de eddig még nem vált tárgyalási témává.
-Mindenképpen szükséges lenne javítani a szereplők közötti kommunikációt.

Mind az előadók és jelenlevő újságírók,illetve érdeklődők megállapították,hogy összehangolt munkával,a kölcsönös előnyök megtalálásával,sokat lehet tenni Magyarország gazdaságáért, az egészségügyi ellátásáért.Ebben nagy szerepet vállalhat a továbbiakban is a DUIHK.

Köszönjük a tájékoztatást.

Dr.Turcsán Mihály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top