Mosolygós, átlagos mai fiatalember farmerben és pólóban, akiről senki sem hinné, hogy százmilliós luxusautók megálmodója, amelyeket talán soha vagy csak kiállítás alkalmával láthatunk Magyarországon. Ezeknek a csodálatos formáknak a kitalálója és tervezője csak ritka vendég saját hazájában. Kérdéseinket idilli környezetben, a budai Jókai Klub padlásterében lévő kis irodájában sikerült feltenni Tárnok Zsoltnak.
– Mikor és hogyan jött a gondolat, hogy tervező lesz?
– Én igazából nem is emlékszem, hogy valaha is gondoltam másra, mint hogy valamikor autót szeretnék tervezni. Már egészen kiskoromban autók rajzolgatásával foglalkoztam, míg mások „tűzoltó leszek vagy katona” gondolatokat forgattak a fejükben. Később, középiskolás koromban már kezdett komolyabban foglakoztatni az elképzelés, de még mindig csak hobbiszinten.
– Hogyan indult a pályafutása, milyen végzettséggel, képességgel kell rendelkezni az ön szakmájában?
– A középiskola elvégzése után, 2001-ben kezdtem el foglalkozni a tovább tanulással, és utánanéztem az egyetemek kínálatának. Elsőként adódott az Iparművészeti Egyetem, de azt tudtam, hogy az ottani követelményekhez még nem elég jó a rajzkészségem. Akkor fülembe jutott, hogy a Műszaki Egyetem is indít iparitermék- és formatervező képzést. Mivel benne volt a formatervezés, ez nekem bőven elegendő volt, hogy oda pályázzak. Ott, az egyik formatervező tanárom mindenkit megkérdezett, hogy milyen pályára szeretne lépni, amire én azonnal rávágtam, hogy autótervező akarok lenni. Tetszett neki, hogy határozott elképzelésem van, és az internet felé irányított, ahol abban az időben rengeteg pályázati lehetőség akadt, mivel akkor még dübörgött az autóipar. A nagy cégek így szerették volna kialakítani új tervezőgárdájukat, és beszippantani a tehetségeket.
– Mi volt az első pályázata?
– Az első a Mitsubishi által kiírt pályázat volt, ha jól emlékszem 2003-ban, ahol egy felettem járó magyar srác bekerült a döntősök közé. Tehát már ott is volt magyar eredmény. Ezt 2004-ben követte egy hazai kismotor tervezési pályázat, amelyet az egyik barátom megnyert, míg én a harmadik helyen végeztem. Ez egy Gallya nevű magyar gyártmányú segédmotor lett volna, amelynek sajnos csak a prototípusa készült el, majd elhalt a kezdeményezés.
– Milyen eredményeket ért el a pályázataival?
– Több pályázati sikert értem el, ami azért volt fontos, mert szép lassan jöttek a visszajelzések, hogy van valami keresnivalóm a pályán, hiszen a bírálóbizottságok a nagy autógyárak neves tervezőiből álltak. Az első igazi sikert a Motor Trend nevű amerikai magazin kiírásán értem el 2004-ben, amikor különdíjat nyertem, és az első öt helyezettel egy hetet tölthettem el Los Angelesben. A végső zsűrizés ott történt, ahol olyan emberekkel találkozhattam és foghattam kezet, mint Henrik Fisker vezető tervező, az Aston Martin cég igazgatósági tanácsának tagja.
– Kiknek és mióta tervez?
– A diplomamunkám is egy olyan autó volt, amely még esélyes a megvalósulásra. Az egyetem utolsó évét cserediákként Skóciában töltöttem, ahol nagyon sok kisgarázsban pályaverseny-autókat építenek. Én az egyik ilyen cégnek készítettem zártkarosszériás formatervet. Ezt az időszakot követően, az egyetem befejezése után mentem Olaszországába járműdizájnt tanulni, ahova a csoportvezető tanárom ajánlására, a skót cég vezetője, Steven Turner közreműködésével kerültem. Tervező cégünket Olaszországból való hazatérésem után, 2007-ben Magyari Gábor barátommal alapítottuk. El kellett döntenem, hogyan tovább, habár voltak megkereséseim, csak hát nem akartam több évet aláírni egy tervezőmérnöki állásért.
– Rendelésre dolgozik vagy ön álmodja meg a terveket?
– Igazából arra már nincs időnk, hogy a magunk kedvtelésére tervezgessünk olyasmit, ami majd valakinek megtetszik. Ezért egyértelműen megrendelésre dolgozunk, vagy ha van megfelelő pályázat, akkor arra állítjuk össze a pályaművünket. Gáborral úgy dolgozunk, hogy amikor ötletrajzokat készítünk, akkor nem szeretünk semmit előre tudni gyártástechnológiai vagy bármi más megkötésről, mert az nagyon korlátozná az agyat, a gondolkodás irányát. Ehelyett az ötletrajzainkat visszük el a megrendelőhöz, amelyekből már le lehet szűrni a gyárthatóságot. Általában két-három verzió marad, mielőtt hozzálátunk a számítógépes tervezéshez.
– Mennyi időt tölt, illetve mennyi időt kell külföldön töltenie?
– Mostanában sokat, mert a Faralli & Mazzanti autóműhelynek készült Vulca után jelenleg építjük az új típust. Ez hosszú időt vesz igénybe, mert a tervezés után is nyolc-kilenc hónapot dolgoznak a teljesen manufakturálisan gyártott gépkocsikon. Ezt az új, középmotoros kocsit, az Evantrát is én terveztem a cégnek. Nyilván egy prototípus elkészítése során nagyon sok probléma léphet fel, ezért az év felét – két hetes periódusokkal – minden bizonnyal Olaszországban fogom tölteni.
– Vannak-e hazai megrendelőik, és ha vannak, akkor miket terveznek a részükre?
– Igen, szerencsére vannak, de főként ipari formatervek, mert ezek tervezése is a profilunkhoz tartozik. Ilyen volt az elmúlt időszakban az egyik szálloda komplett beléptető rendszerének a tervezése. Emellett vannak „megszállottak” és „álmodozók”, akik kocsit építenek, és a tervezéssel minket keresnek meg. Volt persze kivétel is, amikor egy buszokat Kínában gyártató cég keresett meg bennünket, amely új távolsági buszok formatervét készíttette el velünk. Ennek már jó két éve, de remélem, hamarosan találkozhatunk velük a magyar utakon is.
– Amennyiben újraéledne a hazai gépjárműipar, akkor részt venne-e a tervezésben?
– Nagyon szívesen részt vennék benne, de gyakorlatilag nem látok túl sok esélyt a megvalósulásra. Tekintetbe véve a nagy külföldi gyártókat, én nem látom azt a tőkét, amelyet bele lehetne invesztálni.
– Külföldi munkáiban mennyire játszott szerepet az anyagi megfontolás, vagy csupán az alkotói vágy vitte ebbe az irányba?
– Csupán járműtervezésből Magyarországon nem lehetne megélni, ahhoz nagyon sok lábon kellene állni, és sok más területre kellene tervezni. Engem elsősorban a lehetőség vitt Olaszországba, hogy azzal foglakozzam, amivel igazán szeretek. Lehet, hogy furcsának tűnik, de ha Ukrajnából hívnának fel egy új autó tervezése miatt, én akkor is igennel válaszolnék a felkérésre. Mint szabadúszó tervezőnek az igazi elismerés az, hogy már a harmadik autót építik, amelyet én terveztem.
– Mik a tervei a jövőre nézve?
– A most készülő Evantra nagy fordulópontot jelent az életemben. Ebből a típusból évente legfeljebb öt darabot fognak készíteni. Az elsőt már meg is rendelték. Úgy gondolom, a következő pár évem arról fog szólni, hogy ezt a típust fogjuk változtatni, mint ahogy más luxusautók esetében már előfordult. Ily módon akár tíz éven keresztül is életben lehet tartani egy adott típust. Mindemellett elvállalok más ipari formatervezést is, így nem régiben készítettem el egy ivókút tervét, de részt vettem a legutóbbi Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjon is. Magyar vagyok, szeretnék itthon élni, és a lehetőség szerint a legtöbb felkérést elfogadni. Talán majd eljön az idő, amikor egy pár főből álló tervező irodám is lesz, de ez egyelőre jövő kérdése.
Forrás: mti