Könyv. Szerencsés Károly új kötete az elmúlt ötven évről, líráról és zenéről
Bizony, nehéz dolog az, ha valaki meg akarja írni élete könyvét. Mármint azt a könyvet, amely az életéről, pontosabban saját sorsáról szól.
Szerencsés Károly erre a feladatra vállalkozott legújabb kötetében, amely a kissé különösnek tűnő Véna címet kapta, s amelyet a Vadló Kiadó gondozott.
Egyébként nincs az a műfaji skatulya, amelybe beleillene ez a kötet. Naplórészletek, novellák, esszék és tollrajzok olvashatók benne a fülszöveg szerint. Valójában viszont Szerencsés Károly élete ez a könyv, benne megannyi irodalmi, történelmi, politikai hivatkozással, valamint a gyermekévek fel-felröppenő emlékeivel, az ifjúkor vissza-visszaidézett történeteivel, hangulataival. Még az egyébként fiktívnek tekinthető Szerencsés-novellák is az író pszichéjének, lelkületének lenyomatai, az íróról, vagyis az ő világlátásáról vallanak, s nem szereplőikről.
A könyv lényege Szerencsés Károly viszonya a világhoz s a világ viszonya Szerencsés Károlyhoz. Ebben a viszonyban éppúgy van bánat, mint öröm, éppúgy van remény, mint lemondás, és éppúgy van kérdés, mint válasz.
Az elmúlt ötven év könyve ez. Elsősorban Szerencsés Károly ötven évéé, ideszámítva mindent, a dolgokra rácsodálkozó gyermek felfedezéseit éppen úgy, mint a felnőtt férfi óvatosságát, aki közelít ugyan a politika színpada felé, de megtorpan, s inkább az a tudás, az a bölcsesség válik életének kapaszkodójává, amit mindenekelőtt a történelem és az irodalom adhat az embernek. Nagy Sándor és Caesar, Ady és József Attila… Amúgy sok mindenről van szó a kötetben. Líráról és rockzenéről, méghozzá a P. Mobilról és a Beatricéről éppen úgy, mint az író szeretteiről vagy mondjuk Péter Gáborról. Meg egy sárga, GAZ típusú dzsipről. Vagy egy büféről a Berlin étterem mellett, ahol éjfélkor is lehetett forró virslit kapni.
Mérték és arány ad biztos vázat minden írásnak, a világra való nyitottság, az érdeklődő ember érzékenysége pedig tartalommal tölt meg minden egyes szót. Mint vénában a vér, úgy áramlik minden megélt tapasztalat s minden álom e kötetben. Persze jellegzetesen magyar könyv ez. Nemcsak magyar szavakkal, de magyar érzésekkel és gondolatokkal, magyar logikával. És a helyhez, azaz a helyünkhöz ragaszkodó szeretettel.
Magától értetődik különben, hogy egy ilyen könyvben egyenlő rang¬ra kerül a tényszerűség és a szub¬jek¬tivitás. Például az író tudományosan leírható, súlyos betegsége s a halál fekete, arctalan alakja, aki érzése szerint mindig ott ül a vállán. Van, aki úgy érzi, mintha búcsú lenne ez a kötet. „Gyerekek kellenek, akik érdeklődő emberekké cseperednek. És akkor nem válik süllyedő Atlantisszá ez az ország.” Búcsú? Aki ilyet mond vagy ilyet ír, annak nem a búcsú, hanem a remény lakja a lelkét.
Szerencsés Károly: Véna
(Vér, irodalom, történelem)
Vadló Kiadó, 2011