A kemény, dermesztő hideget ugyan csak későbbre prognosztizálták, de Zalaegerszegen már zsúfolásig megtelt a hajléktalanszálló; telt házzal működik az „emelt szintű fapados” éjjeli menedékhely, a népkonyhán naponta 110 adag meleg ételt osztanak szét. A megyét életmentő felszereléssel, gyógyszerekkel, tartós élelmiszerrel megpakolt krízisautó járja, és a nap 24 órájában hívható a nyugat-dunántúli régiót ellátó diszpécser szolgálat is a 92/323-000-as telefonszámon.
Novembertől 15 hellyel bővült a menedékhely, de szükség esetén a nappali melegedőben is lesz szálláslehetőség.
– A tendenciák azt mutatják, hogy a plusz férőhelyeket egész évben állandósítani kellene – mondja Kardos Ádám, a Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központjának szakmai vezetője.
– Nehezebbé vált a megélhetés, kevesebb a munkalehetőség, egyre többen veszítik el munkájukat, megélhetésüket, otthonaikat – sorolja az okokat. – Az utcán, az ügyfélszolgálaton egyre nagyobb számban jelennek meg a keleti országrészből érkező emberek is, akik a munkalehetőség reményében érkeznek Zalaegerszegre. A szervezők fizetik az ide utat, de ha nem sikerül a teszt, vagy lejár a feldolgozóüzemben a próbaidejük, sorsukra hagyják őket, és a visszaútra már nincs pénz.
Beszél arról is, hogy akik korábban parkokban, erdőben töltötték az éjszakákat, és csak a téli időszakban húzódtak meg a menedékhelyen, most már inkább a biztos fedelet választják.
A sors ide is tett, oda is tett
A 30 férőhelyes éjjeli menedékhely szobáiban öt-hat emeletes vaságy fér el, a „helyfoglalást” kisebb-nagyobb csomagok jelzik. A ruhaakasztókon vegyesen lógnak a viseletes darabok, újszerűnek tűnő kabátok, vasalt ingek. Az itt élők nagy része elvált, családi kapcsolataikat, munkahelyüket már réges-régen elveszítették.
– A sors ide is tett, oda is tett – tömöríti egyetlen mondatba élettörténetét egy 40 év körüli férfi, aki Siófokról került Zalaegerszegre. Szülei meghaltak, házassága tönkrement, három gyermekét a felesége neveli.
– A menedékhelyet korábban csak férfiak lakták, de most már szükség van női férőhelyekre is, az itt élők 20-30 százaléka nő – jegyzi meg Kardos Ádám, hozzáfűzve hogy ennél ugyan kisebb arányban, de már az utcákon is egyre gyakrabban találkoznak hajléktalan nőkkel. Többnyire élettársukkal együtt kerülnek ellehetetlenült élethelyzetbe, vagy összeállnak olyan emberekkel, akik az utcán élnek, és szinte bárhová követik párjukat.
A gondozási központban egy nőről tudnak, aki Zalaegerszegen „magányosasan utcázik” – az egyedülálló nők inkább beköltöznek a biztonságot nyújtó hajléktalan szállóra. Egy középkorú nő kisebb-nagyobb megszakításokkal 2004-óta él a menedékhelyen. A város környéki faluból származik, korábban takarítónőként dolgozott, de betegsége miatt nem tud munkát vállalni. Egy másik asszonynak rossz, leromlott állapotban lévő házából kellett élettársával és gyermekével albérletbe költözni. Amikor elveszítették a munkájukat és bizonytalanná vált a megélhetésük, a párkapcsolatuk is tönkrement. Tizenkét esztendős lányuk gyermekotthonba került, az asszony számára – ő legalábbis így gondolja – nem maradt más lehetőség, mint a menedékhely.
Többfunkciós közösségi hely
A beszélgetések során más-más élettörténetek, tragédiák bontakoznak ki, de – férfiakban, nőkben – egyvalami közös: mindannyian elvágyódnak innen, munkahelyet szeretnének, ami biztos jövedelmet nyújt, és saját otthont, ami lehet akár albérlet is.
A központ szakmai vezetője szerint azonban minderre nagyon kevés reális esély van, a biztos pont egyelőre a menedékhely, de az is egyre zsúfoltabbá válik. Novembertől április végéig időszakos engedéllyel 15 férőhellyel bővítik a menedékhelyet, de ha ez sem elegendő, a nappali melegedőben is elhelyeznek pótágyakat, mert senkit sem akarnak „utcára” küldeni.
A nappali melegedő többfunkciós közösségi helyként szolgál; étkezési, fürdési, mosási lehetőséget biztosít a lakóknak, lehet internetet használni, de működik itt filmklub és könyvtár is. – A legfőbb funkciója mégis az, hogy meleg, biztonságos környezetet nyújt, és nem kell a hideg utcán tartózkodni – mondja a szakmai vezető.
Gyógyszerrel, tartós élelmiszerrel – az ennivaló soha nem elég, tavaly télen másfél millió forintot meghaladó összegben osztottak szét élelmiszert – megpakolt krízisautóval indulunk a város felé. Már jócskán eltávolodunk a hajléktalan szállótól, mikor a vezető megjegyzi:
– A társadalom jelentős része sokszor jobban nyomorog, mint az ellátottak. Vannak, akik embertelen lakhatási körülmények között élnek, nem tudnak fűteni, nincs közmű – mert már kikapcsolták, vagy sohasem volt -, az épületnek nincs ablaka, vagy ha van, huzatosabb, mintha nem lenne. A szálláson biztosított az infrastruktúra, a fűtés, a fürdés, a napi egyszeri meleg étel, mindezek ellenére jó néhányan még mindig elutasítják ezt a lehetőséget.
Bokrok mélyén
Rövid hallgatás után Kardos Ádám beszél azokról a megdöbbentő élethelyzetekről is, amelyekkel a szociális munkások nap mint nap találkoznak, amikor krízisautóval indulnak a saját házában majdnem megfagyó idős férfiért, de meleg helyre kell juttatni az alkoholfüggőt is, aki agresszívan italt követel, és szinte azonnal konfliktusba kerül a többi lakóval. Krízisautózás közben találtak rá a fenyves őrzésével megbízott didergő férfira is, aki – miközben majdnem kihűlt – napokon keresztül várta, hogy munkaadója megérkezzem érte.
Útközben megállunk néhány „búvóhelynél”, a bokrok mélyén, bontásra ítélt házak tövében kopott matracok, takarók, foszlott párnák.
– Az utcásoknál kialakult egy 20-25 fős „kemény mag”, olyanokból, akik a legzordabb téli időszakban is az utcán élnek – magyarázza Kardos Ádám. – Főleg a város belterületein, közterein bukkannak fel, napjaikat többnyire a kukák környékén vagy a Zala parton töltik. Az egyik legnagyobb problémát a társas kapcsolatok hiánya jelenti számukra. Tragikus, hogy nem tudnak kihez fordulni, mert már nincs barát, szülő, rokon. Az egyéni esetkezelést nem fogadják el, de a gondozási központ az életvitelükhöz mindig tud annyi pluszt adni, hogy átéljék a telet. Persze a nyári időszakban is megvannak a problémák: nincs ennivaló, nincs tisztálkodási lehetőség, de a téli időszak kifejezett prioritása a túlélés.
– Milyen indokot találnak, miért nem mennek be a hajléktalan szállóra?
– Nehezen tudnak beilleszkedni, pedig csak a normális együttélés szabályait kellene csak betartani. Néha a menedékhelyen is előfordul, hogy elcsattan egy-két pofon, de nem ez a jellemző. Az utcán nagyobb eséllyel fordul elő, hogy áldozattá vállnak.
Marad a csillagos ég
A templom előtti téren, a vasútállomás környékén a hajléktalanok „régi ismerősként” köszöntik Kardos Ádámot. Gazsi egy felszámolt telepről került az utcára, Józsi édesapja halála után, 2000-ben vált hajléktalanná.
– Jó felfogású voltam, semmit nem fizettem, még jobban rászálltam az italozásra. A tartozás meg egyre több lett, míg végül kiraktak a lakásból – idézi fel fanyarkás mosollyal.
– Most éjszakánként egy lerobbant lakásban húzzák meg magukat, de mi lesz, ha onnét is el kell menniük?
– Én télen sem akarok senki nyakán lenni! Munka? Ugyan, kinek kellek én már?! – teszi fel saját magának a kérdést a 45 éves férfi, aki 11 évvel ezelőtt dolgozott utoljára.
– Marad a csillagos ég – feleli nagy sokára a többször feltett kérdésre Józsi. – A szállóra nem megyek, mert ott éhenkórászok vannak, nem lehet letenni egy darab ennivalót sem. Itt meg ismernek, idehozzák az ételt. A napok lassan csak eltelnek. Ha az ember nem gondol bele a sorsába, akkor boldogan, de ha meg belegondol…
Úgy tűnik, hogy a megkezdett mondat befejezetlen marad. Aztán hosszú hallgatás után, halkan, akadozva mégiscsak hozzáteszi: – Akkor az nagyon rossz…
Forrás:blo/krp MTI