Close

A boldog párkapcsolat hizlal

Azok, akik boldog párkapcsolatban élnek, hajlamosabbak az elhízásra, mint az egyedülállók.
Ennek elsősorban a párkereső konkurencia által gyakorolt nyomás az oka – derítette ki egy német professzor.
Thomas Klein, a Heidelbergi Egyetem szociológusa kétezer résztvevővel készített reprezentatív felmérést. Minél erősebb volt a konkurencia, annál inkább vigyáztak súlyukra a szinglik, hogy vonzóak maradjanak – ismertette az eredményt a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at). A párok ugyanakkor nyugodtan hátradőlhetnek, és kedvük szerint nassolhatnak – legalábbis az első krízisig, ekkor ugyanis az ő súlyuk is csökken.
Az utóbbit az is indokolhatja, hogy ilyenkor gyérülnek az együttes étkezések, vagy a problémák pszichoszomatikusan hatnak, de lehet a fogyás felkészülés a párkeresésre is. Alacsonyabb súllyal megnő az esélye, hogy valaki horogra akadjon. Minél gyengébb a konkurencia nyomása, annál inkább eltörpülnek a különbségek az egyedülállók és a párok között a kutatás szerint.
A szociológus azt is megvizsgálta, hogy miért hasonló gyakran a párok tagjainak formája. Úgy tűnik, ezért nem a kapcsolat során végbemenő alkalmazkodási folyamatok tehetők felelőssé, hanem már a párválasztás maga: a soványak ugyanis általában soványakat, míg a kövérek inkább kövéreket választanak.
 
Forrás:kf/krp MTI 
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top