Nincs vége a történelemhamisításnak, a holokauszt relativizálása, ferdítése és tagadása már 1945-ben megkezdődött és napjainkig tart – állítja lapunknak adott interjújában Randolph Braham professzor, a magyar holokausztkutatás legnagyobb személyisége. Randolph Braham szerint ebbe a folyamatba illeszkedik Gál András Leventének, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának nagy vihart aratott kijelentése, melyben kifogásolta a budapesti Holokauszt Múzeum kiállítását, mert az szerinte „felesleges feszültségeket” kelt. Az államtitkár semmi újat nem mondott, a hivatalos magyar politika kezdettől fogva nem kíván szembenézni az ország tetteivel, a holokausztban játszott történelmi szerepével és felelősségével. Ehelyett mitizált és hazug képet vizionál a magyar történelemről. Interjú Randolph Brahammel.
– A napokban nemzetközi holokausztkonferenciát rendeztek New Yorkban, amelynek Ön volt a fő szervezője. Mi volt ennek a konferenciának a célja, és mennyiben különbözött más hasonló rendezvényektől?
– A hangsúly a magyar holokauszton volt, azon belül is az auschwitzi jegyzőkönyvek hatását vizsgálta. Volt-e az auschwitzi jegyzőkönyveknek egyáltalán hatásuk? Történelmi szempontból Deák István történész ismertette a Horthy-korszakot egészen a német bevonulásig, én pedig a magyarországi holokauszt főbb állomásait vettem sorra. A magyar zsidóság megsemmisítése a holokauszt legellentmondásosabb fejezete. Mire a magyar zsidóság 1944-ben a „végső megoldással” szembesült, a világ vezetői, köztük Magyarország nemzeti és zsidó vezetői Auschwitznak már teljes mértékben a tudatában voltak.
– Magyarország vezetői, akiknek utasítására a csendőrség és a magyar köztisztviselői kar elvégezte a zsidóság deportálását, tehát tudta, hova küldi a magyarországi zsidóságot?
– Természetesen. Bár a németek Magyarország elfoglalását célzó elhatározásában elsősorban katonai szempontok játszottak szerepet, azonban a zsidókérdés tervbe vett „megoldásának” is fontos szerepe volt. Kezdetben a németek nem voltak meggyőződve arról, hogy a „zsidópárti” Kállay-kormányt felváltó új kormány készen áll-e a „végső megoldás” keresztülvitelére. Attól tartottak, hogy Horthy Miklós, Magyarország államfője Antonescu román diktátor példáját követi, és a zsidókérdés megoldását országa belügyének nyilvánítja. A nácik tudták, hogy míg 1940 és 1943 között Antonescu 300 ezer román és ukrán zsidó halálát okozta, a későbbiekben elutasította a „végső megoldás” tervét, és „megmentette” Ó-Románia és Dél-Erdély zsidóságának nagy részét. Ugyanezt a magyarok is megtehették volna a háborúnak ebben a szakaszában. A Harmadik Birodalomnak nagy szüksége volt a magyar hadseregre és Magyarország gazdasági segítségére – mindenesetre attól tartottak, hogy Horthy hasonlóképpen fog cselekedni.
– De nem így cselekedett.
– Nem. A százfős Eichmann-Sonderkommando tartaléktervekkel érkezett Magyarországra. Legnagyobb meglepetésükre azonban a Horthy által alkotmányosan kinevezett Sztójay Döme új kormánya a zsidókérdés „megoldása” iránti lelkesedésében még az SS-en is túltett. Mivel a szovjet haderő rohamosan közeledett, az új kormány a teljes magyar államapparátust – rendőrséget, csendőrséget és polgári közigazgatást – a németek és a „végső megoldás”, a zsidóság kiirtásának szolgálatába állította. Lengyelországgal ellentétben, ahol a náciknak öt évre volt szükségük a zsidókérdés „megoldásához”, Magyarországon ehhez kevesebb mint négy hónap is elegendőnek bizonyult. A holokauszt történetének nem csupán leggyorsabb, de legrettenetesebb és legbarbárabban kivitelezett pusztítását vitték végbe.
A teljes cikk ITT olvasható.
Lásd még:
„Ez egy gyáva bíróság”
-
LEGFRISSEBB
-
YOUTUBE
-
MADARAK
-
LEGFRISSEBB
-
YOUTUBE
-
MADARAK