A minap láttam egy összeállítást róla és megragadott a története. Ő egy olyan ember volt, aki egy kis faluból származott és messzire jutott. Mert nagyot álmodni. A mai világunkban már olyan ritka ez a hozzáállás. Érdemes példát venni róla.
1784. március 27-én szegény sorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként megszületett Csoma Sándor, Csomakőrösön. Édesapja határőr katona volt, 3 testvére élte meg a felnőttkort.
Iskolái
1790-99: Elemi
1799-1807: Nagyenyed, Bethlen Kollégium. Gimnáziumban tanult, illetve szolgadiákként kezdte meg tanulmányait. Ekkor határozta el azt is, hogy megkeresi ősei hazáját.
1815-ben befejezte a Főiskolát is. Ezután, hogy álmait megvalósíthassa, Bécsbe utazott.
1816 – 1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt. Ekkor már 13 nyelven írt, olvasott. Tanulmányai után hazatért Erdélybe és felvette a kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel. 1819. november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedről indult útjára.
Utazásai
1820. január 1-jéig Bukarestben tartózkodott, onnan Szófián keresztül ment tovább. Ezután: Konstantinápoly (a pestis miatt onnan távozott)-Enosz kikötő-Alexandria (az arab nyelvet is akarta tanulmányozni, de a pestis miatt innen is mennie kellett)-Ciprus-Bejrút-Tripoli-Latakia(eztán gyalogolt)-Aleppo-Moszul(hajó)-Bagdad-Teherán (angolul és perzsául társalgott. Magyarországgal megszűnt a kapcsolata, ekkor már eltűntnek hitték. Iratait hátrahagyta és Szkander bég néven utazott tovább.)- Meshed (török-perzsa háború miatt hat hónapig vesztegelt.)-Buhara-Kabul-India felé-Pesavar-Lahor-Amritszár-Dzsammu-Szrinagar-BelsőÁzsia felé- Zodzsi hágó- Ladakh- Leh (innen már nagyon veszélyes lett volna továbbmennie)- Szrinagar.
1822 Július 16-án Kasmír határánál találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal. Az ő ösztönzésére kezdett el a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni annak reményében, hogy az ősi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat. Visszatért Lehbe, majd Szrinagarba.
1823. július 26-án a zanszkári Zangla kolostorába érkezett, amely a nyingmapa (vörös süvegesek) rendjéhez tartozik. Ottléte alatt több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott át. Elkészült Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával, összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket, Szangje Puncog (Szangye Püncog), majd Kunga Csöleg láma segítségével. 1928-ban Csoma nevét még sokan ismerték kolostorában, hallomásból.
1824. október 22-én elhagyta Zanglát. Szabáthuba érkezett, ahol kémnek nézték és részletes jelentést írattak vele, hogy mit keres ott. Sokáig vesztegelt, de tevékenységét hasznosnak találták, így továbbmehetett. 1825 júniusában visszaindult Zanszkárba, Thetába érkezett. November 10-étől Csoma a phuktáli kolostorban élt és dolgozott. Itteni munkálya kevés eredménnyel járt.
1827. június közepétől három és fél évig Kanamban dolgozott. Kanamban megtalálható a teljes [lámaista Kánon], a Kandzsúr (Bka’gyur) és a Tandzsúr (Bstan’gyur) 100, illetve 125 kötete. Itt is Szangye Püncog lámával dolgozott, immáron nyugodtabb körülmények között. A Kanamban eltöltött három év Csoma munkálkodásának legtermékenyebb periódusa. Befejezte szótárát és nyelvtanát, elkészítette egy buddhista terminológiai szótár kéziratát, valamint több értekezés vázlatát. Olvasott a mesés [Shambala] országáról, a buddhisták Jeruzsáleméről, amely a jugarok (ujgurok) országában van.
1830. márciusában a Royal Asiatic Society tagjává választotta.
1831. április 22-én Delhi, Agra és Benáresz érintésével Kalkuttába érkezett és beköltözött az Asiatic Society (1832-ig Ázsiai Társaság, 1832-től Bengáli Ázsiai Társaság) székházába, hogy átvegye a Társaság könyvtárának rendezését, és ahol tibeti-angol szótára és nyelvtana nyomdai előkészítésének szentelte idejét. 1832-től a Journal of the Asiatic Society of Bengal című folyóiratban publikált. 1833. november 15-én a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta.
1834. január 5-én megjelent az első, tudományos alapossággal megírt és hiteles tibeti-angol szótár, valamint tibeti nyelvtan Csomától, melyet Kalkuttában adtak ki, 500-500 példányban. Február 6-án a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.
1835 és 1837 között Észak-Bengália különböző vidékein nyelvészeti tanulmányokat folytatott. Megfordult Maldában, Titaljában (Titaliah) és Dzsalpaiguriban. Ott ismerkedett meg a szanszkrit, a bengáli és a mahrutta nyelvekkel. 1835 decemberében Molla Eszkander Csoma néven két évig az észak-bengáli Titaljában tartózkodott, ahol eredeti céljának megfelelően az őshazát kereste a nyelvrokonítás (összehasonlító nyelvtudomány) módszerével.
1837 decemberében visszatért Kalkuttába, ahol csaknem öt évet töltött könyvtárosként. Csoma ekkor már csaknem 20 nyelven írt vagy olvasott: latin, görög, német, francia, angol, orosz, szláv, héber, arab, török, perzsa, szanszkrit, tibeti, hindusztáni, bengáli, pushtu, muhratta, és valószínűleg románul is tudott. Ezekben az években látogatta meg Csomát Schöfft Ágoston és készítette el egyetlen hitelesnek mondható portréját a legnagyobb magyar utazóról.
1842 februárjában megkísérelte a Lhászába való eljutást. A Mahananda folyón vízi úton haladt, ahol a mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken gyalogosan kelt át és maláriát kapott. Március 24-én megérkezett Dardzsilingbe. Április 4-én súlyos rohamok kínozták, egészségi állapota a láz következtében nagyon leromlott. Április 11-én, reggel 5 órakor Kőrösi Csoma Sándor földi élete véget ért. Másnap a dardzsilingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra, a Himalája második legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga (KangchenDzö-nga) árnyékában.
Halála után számos művet írtak róla. Helyeknek, intézményeknek adták nevét, filmeket ihletett meg. Munkássága a mai napig olvasható, elérhető, csodálható.
Végezetül álljon itt két idézet.
„Így ér véget majd küldetésem, ha egyszer be tudom majd bizonyítani, hogy ellentétben a finn–magyar elmélet mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe.”
Ezt 1835-ben mondta, miután eredeti terve szerint tanulmányozta a magyar-hun rokonságot.
1845-ben sírja fölé az Ázsiai Társaság emelt emlékoszlopot. 1858-ban gróf Széchenyi István halála előtt lefesttette Csoma síroszlopát, bekereteztette, és az alábbi feliratot vésette bele:
„Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében”
Nádi Adrienn