Close

Négy esküvő

Szeptember 14-én indította útjára a Viasat3 a Négy esküvő című reality műsorát, amiben menyasszonyok versenyeztek egymással 10 részen keresztül az álomnászútért. Minden adásban két-két menyasszonyt láthattunk. Összesen öt darab négyes csoport versenyzett egymással. A játék lényege: a pontozó menyasszonyok négy kategóriában pontozhatnak- étel, helyszín, hangulat és ruha. Mindezekre 10 (helyszín, ruha, étel), illetve 20 (hangulat) pontokat adhattak volna. A pontok összesítése után (max.: 150 pont) pedig a győztes pár elmehetett a Mauritiusi nászútra.

A műsor készítői igyekeztek teljesen más helyzetű, felfogású és véleményű hölgyet kiválasztani. Gyakorlatilag ezzel biztosítva az állandó feszültséget. Volt katolikus, zsidó, kínai, romantikus, hagyományos, stb. lakodalom is. A párok gyakran sztárokat is meghívtak a nagy napukra a hangulat emelése miatt. Így láthattuk fellépni L.L. Juniort, Bangó Margitot, Mészáros Dórát, Zalatnay Cinit, Nyári Károlyt, Harsányi Leventét, Csézyt.

A műsort már a megjelenése előtt sokan bírálták a különböző fórumokon. Több helyen lehetett olvasni, hogy a menyasszonyok pénzt kaptak a szereplésért, illetve a sztárvendégeket „ajándékba kapták” a műsor készítőitől. Ezeket a menyasszonyok némelyike még a fórumon megcáfolta. Vádolták azzal a műsort felvevőket, hogy, amikor toborozták a párokat, egyes párokat egyenesen zaklattak, hogy vállalják el a szereplést, illetve, hogy a stáb viselkedése minősíthetetlen volt az egyes esküvőkön. Ezt szintén cáfolták a fórumozó menyasszonyok és vendégeik.

A műsort bírálók tábora csak nőtt, amikor lementek adásban az esküvők. Lássuk a vitatémákat:

–        Mindig az nyert, aki a legkevesebb pontokat adta. Volt rá példa, ellenben legyünk objektívek, a nyertesek többsége megérdemelten nyert.

–        Minden nőnek az saját esküvője a legszebb és így le is pontozza a többiét. Ez így van, azonban mégsem születtek 0-ás pontok.

–        Mindenkinek más-más dolog tetszik, így a pontozások elég szubjektívak. Ez tény, de erre is mentek rá a műsor készítői.

–        A stáb mindenhol azt emelte ki, ami a legrosszabb volt, bakikat, hibákat, stb. Ez is tény, mivel a fórumozó menyasszonyok ezt is megerősítették.

Összességében valóban talán kicsit manipulálták a műsor készítői a nézőket, de erre lehetett is számítani, hiszen a készítőknek a nézettség és az állandó feszültségben tartás is volt a célja.

Most pedig lássuk a párokat, röviden róluk, illetve a nyertes.

Az első négyes csoport: Benesóczki Anikó, Rozinka Nikoletta, Juhász Szilvia, Király Ildikó, illetve a férjeik.

Anikó: 23 éves, férje vállalkozásában dolgozik. Igazi királylányos esküvőt képzelt el, távol-keleti fűszerezéssel. Az esküvőt a MTA dísztermében tartották. Az őt pontozó menyasszonyok szerint az ő esküvőjét a nagyzolás jellemezte. Röviden: arany-színű ruha, motoros bemutató, hastánc-bemutató, MTA díszterme, stb. Összességében szép volt, bár a pontozóknak nem volt előkészítve asztal.        

Nikoletta: 24 éves, érdi rendőrlány. Ő hagyományos falusi 50 fős lakodalma szervezett a családi kertben. A pontozók szerint az ő lagzija túl egyszerű volt, illetve panaszkodtak a higiéniára is. Ő egy fórumon is megvédte magát és, mint írta már megbánta, hogy jelentkezett a műsorba és nem is úgy volt sok minden, mint ahogyan összevágták.    

Szilvia: 33 éves miskolci vendéglő hölgy. Ő egy hagyományos lakodalmat szervezett, amit egy iskola éttermében rendezett. Az őt bírálók szerint nem volt odaillő az iskolai menza, illetve a menyasszony arcán nem voltak érzelmek a saját esküvőjén. Mindent összevetve igazán jó esküvőt szervezett meg, mert megérdemelten, MEGNYERTE az álom nászutat.  

Ildikó: 24 éves asszisztens. Az ő esküvőjét a designer férj szervezte teljesen titokban. Az esküvő egy gyárépületben volt megtartva. Az őt pontozó menyasszonyok igen kiakadtak a körülményeken. A gyárépület lepusztult volt, rengeteget kellett várni, állítólag nagyon unatkoztak és hiányolták a szervezettséget is. Az ő esküvőjét jellemezték úgy, hogy megdöbbentő, bár a menyasszony maga, igazán szép volt és alkalomhoz illő volt a ruházata.

Második csoport: Botond Krisztina, Palicz Nikolett, Győrfi Dalma, Rafás Szilvia, illetve férjeik.

Krisztina: 33 éves flottamenedzser Gyömrőről. Ő egy igazán extravagáns esküvőt szervezett. Maga a szertartás szabadtéren volt, félhomályban, a lakodalom pedig egy discoban. A pontozó menyasszonyok sok mindenbe bele kötöttek: kevés dísz a teremben, a szertartás alatt alig volt ember, kevés volt az étel, nem volt hangulat, a lány ruhája nem volt odaillő (ebben nem volt igazuk), egy esküvő a discoban pedig végleg kiverte a biztosítékot mindegyiknél. 

Nikolett: 25 éves szociálpedagógus, családsegítő Jászberényből. Ő egy igazi fradi (zöld-fehér) esküvőt szervezett. A Fraditól még egy ajándék mezt is kaptak. Valóban hagyományos esküvőt tartott, de a lányoknak nem tetszett a Fradi-vonulat, vagyis rendkívül soknak találták, hogy minden a Fradiról szólt.  

Dalma: 32 éves tánctanár Szolnokról. Igazi hagyományos, illetve királylányos esküvőt szervezett. Nála minden volt: az uszálya hét méteres volt, 12 koszorúslány kísérte, hotel, stb. Valóban csodálatos esküvőt szervezett, így intrika ide vagy oda, de megérdemelten, MEGNYERTE az álom nászutat. 

Szilvia: 32 éves esküvőszervező. Romantikus, ám kicsit extrém szertartást szervezett. Ruhája sem volt szokványos, illetve a csillagok alatt mondta ki az igent. Igazán stílusos, romantikus volt az esküvője. Ha nem Dalmával versenyzett volna, biztosan ő nyert volna. A lányok baja az volt vele, hogy esküvőszervezőhöz képest nem volt nagy durranás az esküvő, sablonos volt, illetve nem értékelték a csillagfényes szertartást sem. (ezekben egyáltalán nem volt igazuk)  

Dalma és Szilvia között komoly vita robbant ki, előbbi stílusa miatt, ugyanis Szilvia visszahallotta, hogy Dalma mindent kritizált az esküvőjén, illetve másokén is. Tény, hogy a verseny közöttük dőlt el. 

Harmadik csoport: Dokubo Efereta, Tóth Erika, Szűcs Zsuzsa, Bálint Ágota, illetve férjeik.

Efereta: 27 éves orvostanhallgató. Efereta nigériai származású és imád salsázni, ám igazán hagyományos lagzit szervezett Hódmezővásárhelyen. Az ő lakodalmán nagyon jól érezték magukat a vendégei és a pontozó lányok is. Stílusával, kedvességével és fergeteges lakodalmával, megérdemelten, MEGNYERTE az álom nászutat.

Erika: 49 éves viseletkészítő, akinek ez a második házassága volt. Utóbbiból kifolyólag ő nem akart nagy dínom-dánomot, hanem egyszerű, ám emlékezetes partit. Az 50 fős társaságot egy retro-discos partira hívta egy csepeli házhoz, ahol indiai ruhában ment férjhez. Illetve volt meglepetés sárkány is, menyasszonytánc helyett. A lányoknak nagyon nem tetszett ez a lakodalom, mert nem tudtak mit kezdeni a sokféleségével (kínai sárkány, indiai ruha, retro-zene, stb.). Illetve komoly gondjuk volt a „penészes” étellel is.  

Zsuzsa: 35 éves kereskedő. Neki is ez volt a második esküvője, ezért nem hagyományos esküvőt szervezett, hanem a ’20-as évek Amerikájába kalauzolta el vendégeit, ahol még a gengszterek voltak az urak. A stílus tetszett a lányoknak, bár nem érezték az esküvő-hangulatot. Volt akinek az ara ruhája nem tetszett, volt akinek a kenyértánc, volt akinek a férfiak ruhája, stb. 

Ágota: 29 éves ingatlanfejlesztő. Mindenképpen vízparton akarták kimondani az igent, ezért a Balaton partján tartották az esküvőjüket. Focirajongókként zöld-fehér színnel adóztak a Fradinak. A lányok itt alapvetően jól érezték magukat, de stílusbéli eltéréseik kiütköztek.

Negyedik csoport: Jakab Anita, Stifner Dorottya, Tirpák Gabriella, Vígh Tímea, illetve férjeik.

Anita: 21 éves egyetemi hallgató. A békéscsabai lány hagyományos, 850 fős roma lagzit szervezett. A lakodalomban minden volt: tündöklő ruha, hintó, tánc, ökörsütés, stb. A mulatság reggel 9-től másnap hajnalig tartott. A sztárvendég L.L. Junior volt. A lányok jól érezték magukat igazából, de nagyon elfáradtak a végére. De persze itt sem tetszett nekik minden. Volt akinek a higiéniával volt baja, volt akinek a sok-sok tánccal, volt aki szerint a terem nem volt elég díszes, a szertartás nem volt elég meghitt (csörgő mobilok), szemtelenek voltak a vendégek (Timivel), illetve a szertartások felét nem értették (nem ismerték sem a roma hagyományokat, sem magát a nyelvet).   

Dorottya: 24 éves utazásszervező. Dorka egy játékon nyerte meg az esküvőjét és egy fiatalos, modern esküvőt tartott. Dorka ruhája nagyon csinos volt, ám a lányok nem voltak elégedettek. Szerintük unalmas volt az este, hiányolták a lakodalmas zenét, a jó hangulatot, Dorka jókedvét, stb. Mindent úgy jellemeztek, hogy tényleg nagyon Dorkás, de nem. 

Gabriella: 29 éves katonalány. Férje John is katona. Vidám esküvőt szerveztek, ahol keveredik a magyar és az amerikai szokásrendszer. Kétnyelvű volt a szertartás, illetve a polgári szabadtéren zajlott. A lányok nagyon fáztak, de elég hideg is volt. Az esküvő nagyon vidám volt, amit a pár nyitótánca is fokozott. Az ételekben pedig vegyítve volt az amerikai ízlésvilág és a magyar jellegzetességek is. Megérdemelten, Gabriella MEGYNYERTE az álom nászutat. 

Tímea: 27 éves matematika tanár. Igazán hagyományos tanyasi esküvőt szervezett (Nyíregyháza, Ibrány), ahol a menyasszony énekelt is. A sztárvendég Nótár Mary volt és a hangulat is jó volt, bár a lányok eléggé elfáradtak, amikor a tikkasztó melegben órákig vonultak a szertartások között.   

Ötödik csoport: Jáger Barbara, Nagy-Szilitsán Márta, Hagyánek Barbara, Dömötör Tímea, illetve férjeik.

J. Barbara: A 29 éves titkárnő egy balatoni esküvőt álmodott meg magának. Esküvőjét egy hajón tartotta egy igen esős és hűvös napon. Majd a szertartás végén elvízidodgemeztek a lakodalom helyszínére. A lányok nagyon jól érezték magukat az esküvőn, bár hiányolták a pár táncát, illetve Timit kicsit bosszantotta Béla, az állandó táncoltató. Az eseményt megzavarta egy hőbölgő fiatalokból álló csapat is, ám mindezek ellenére Barbi MEGNYERTE az álom nászutat.  

Márta: A 29 éves technológus egy pécsi kastélyszállóba szervezte az esküvőjét. A sztárvendég Csézy volt. A lányok jól érezték magukat, de természetesen hiányoltak ezt-azt. Például a kastélyszállót ők szebbnek képzelték és az ételekkel sem volt mindenki elégedett, illetve a hangulattal sem.  

H. Barbara: A 28 éves HR asszisztens hagyományos zsidó esküvőt szervezett. Ruháját édesanyja varrta, amiből nem látszódhatott ki a dekoltázsa, keze; volt hagyományos fátyla is. Volt pohártörés, héber és magyar közvetítés, körtánc és kóser ételek. Itt alapvetően kiütközött, hogy a pontozók magyar lányok voltak, akik nem voltak otthon a zsidó kultúrában. Szerintük nem volt elég szép és díszes az ara ruhája (nem is lehetett), nem értettek a szertartásokból sok mindent (tehát nem is értékelték), hiányoltak az ételek közül is pár dolgot (amit szintén nem is tehettek asztalra szervezők). Így esélye sem volt a zsidó esküvőnek a magyar lányok pontozásában.    

Tímea: A 24 éves egyetemi hallgatónak két esküvője is volt, amit nem ő szervezett, hanem az anyukája. Tímea párja egy kínai fogorvos fiú, így mindegyikőjük hazájában tartottak egy-egy szertartást. Magyarországon tartották meg a templomi esküvőt, illetve lakodalmat kétféle tolmácsolásban. Az első esküvő hagyományos keretek között zajlott. Csendesebb, meghittebb volt, a menyasszonyon királylányos (bár nem fehér) ruha volt, a vacsora is kellemes volt. A Thangshanban tartott kínai esküvő azonban tele volt tűzdelve a kínai hagyományokkal, kezdve az ara vörös ruhájától, a kikérésen át a sokszínű vacsoráig, illetve a sok vendégig. A lányok elvoltak ugyan, de fáradtak voltak a több órás utazásoktól, fáztak, az étel sem ízlett úgy nekik, illetve nem értették a hagyományokat és természetesen magát a nyelvet sem. Így a kínai esküvő sem aratott osztatlan sikert.    

 

Mindent összevetve igazi kuriózum lett ez a műsor. A csatorna szerint ez csupán az első évad volt és lesz még folytatás.

 

Nádi Adrienn

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top