Close

„Hogy látva lássanak…” Rendezvény az Esélyegyenlőségért

„Te is más vagy, Te sem vagy más”. Az Albertfalvi Közösségi Házban tartott Esélyegyenlőség Napja rendezvény ezzel az idézettel kezdődött. Látható volt a Hallássérültek Budapesti Tanintézetének kiállítása, Tardy Tamás tanmesét mondott, Horváth Géza gitáros és Kun Ilon énekes gospel dalokat adott elő. A Down Alapítvány tagjai pedig szép és őszinte zenés irodalmi előadással nyűgözte le a közönséget. Arpey és Mara az esélyegyenlőségről énekelt, majd Vajdú Júlia Reményi Sándor Akarom című versét adta elő. 

Az Albertfalvi Közösségi Házban, az Albertfalvi Közösségi Ház és az Albertfalvi Polgárok Köre rendezvényt tartott az Esélyegyenlőségért 2010.október 27-én. A Közösségi Ház termében a Hallássérültek Budapesti Tanintézetének kiállítása volt látható, a falakon festmények, gyerekrajzok, fotók, a vitrinekbe tűzzománc és bőrből készült tárgyak vonzották a tekintetet. 
Kaposvári Mari rendezvényszervezőtől és az Albertfalvi Szomszédsági Önkéntestől megtudtam, hogy az Esélyegyenlőség című rendezvényt idén már 4. vagy 5. alkalommal rendezték meg, nagy sikerrel. Minden évben más hátrányos helyzetű csoportot hívnak meg, hogy bemutassák produkciójukat. Először a hallássérülteket hívták meg, tavaly szép műsort adott a Gördülő Tánccsoport, idén pedig a Vakok Intézete jött el, akik először vettek részt a rendezvényen. Minden évben október környékén rendezik meg az Esélyegyenlőség Napját, a következő évi fellépőket még nem lehet tudni. A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a fogyatékossággal élőket a nem fogyatékossággal élőkhöz, hogy elfogadják a másságot, hogy megértőbbek és elfogadóbbak legyenek velük szemben. 
Miközben a Siketek és Nagyothallók Iskolája tanulóinak kiállítását néztem, a terem szép lassan megtelt, még pótszékeket is kellett behozni, hogy mindenki leülhessen. A siketek segítségére két jelnyelvi tolmács volt, akik a szavakon túl az érzéseket is közvetítették a fiatal közönségnek. 
Elsőként a Vakok Intézetéből Tardy Tamás lépett színpadra egy tanmesével, a törött cserépről. A mese – ha valakinek nem jutna elsőre eszébe – egy törött cserépről szól, aki évekig viszi a kútról a vizet a vízhordóval, majd szomorúan közli, hogy évek óta elfolyik a víz, mert törött és alig tud vizet vinni. Erre a vízhordó elmeséli neki, hogy az út szélére virágmagot vetett, mert tudta, hogy a törött cserépből a víz életet fog adni a magoknak, és így is lett. A szép virágok pedig a vízhordó szobáját ékesítik, amit a törött cserépnek köszönhet. Szép történet a másság és a hiányosságok elfogadásáról. 
Őt Horváth Géza gitáros és Kun Ilona énekes követte, aki gospel dalokat énekelt. A hangja tiszta volt és szép, a közönség nem tudta megállni, hogy ne doboljon a lábával vagy ne mozgassa a fejét a dalok ütemére. 
 

 

Ahogy levonultak a színpadról, a közönség soraiban mozgolódás történt. Az első sorba ülők a közönség felé fordultak, két sorba rendeződtek, mikrofonok kerültek elő, a Down Alapítvány vált ki a közönség soraiból, hogy előadják zenés irodalmi előadásukat, melybe voltak dalok, énekek, egyéni és csoportos előadások. A hangulat oldott volt, az előadók ügyesek voltak, az előadás szép volt. És még valami. Őszinte. Ők önmagukat adják, tele vannak szeretettel, érzékenységgel. Szeretnek és szeretetre vágynak, ahogy mindenki. Az előadás természetes volt és könnyed. A közönségnek is tetszett. Az elején, amikor beléptem a terembe szöveggel a kezükben sétáltak ezek az emberek. Próbáltak. Komolyan vették az előadást, és látszott rajtuk, hogy a legjobban akarják csinálni, hogy kihozzák magukból a legjobbat. Sikerült nekik. 
Az előadás végén visszarendezték a székeket. Megint a közönség soraiból tekintettek a színpadra, ahol Arpey és Mara lépett fel. A szintetizátor hangja belehasított a terem mozgolódó hangjába és Arpey belekezdett énekébe. Csak álltam és hallgattam. Mennyire tévesen ítéljük meg az embereket, mennyire negatívan viszonyulunk mindenhez, ami nem tökéletes. A dalok szövegei nagyon találóak, és nagyon őszinték, és nagyon igazat szólnak. Az esélyegyenlőségről szóltak. Arról, hogy miként viszonyulunk egymáshoz, hogy mennyire vagyunk elfogadóak vagy elutasítóak, hogy mennyire vagyunk képesek meglátni a másikban az embert. 
Befejezésképp Vajdú Júlia, a Gazdagréti Szomszédsági Önkéntesektől előadta Reményi Sándor Akarom című versét. 
A pótszékeket kivitték, elkezdtek pakolni. Még egyszer megnéztem a kiállított fotókat és a vitrinekben a tárgyakat. Szépek. Ügyes munkák. Kifelé menet a zene dallamai idéződnek fel bennem. Mosolygok. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top