Lehet, hogy csalás volt az egész? Lehet, hogy nem is mi voltunk a gyengébbek? Lehet, hogy nem is Sebes Gusztáv szövetségi kapitány taktikázta el magát? Lehet, hogy a sorozatterhelésnek semmi köze sem volt ahhoz, hogy fiaink hamarabb elfáradtak, mint az ellenfél? Lehet, hogy „valakik” a színfalak mögül segítették a játékosokat? Sok-sok kérdés, amikre a mai napig nem kaptunk választ az 1954-es berni futball világbajnokság döntője kapcsán. Viszont, a napokban látott napvilágot egy Németországban végzett kutatás, melynek eredménye szerint, a világbajnokság döntőjén az NSZK focistáinak teljesítményét doppingnak minősülő szerekkel fokozták.
Míg július 4-én az amerikaiak függetlenségüket ünneplik, addig nekünk magyaroknak e dátum hallatán összerándul a gyomrunk, s ezen a rossz kedélyállapoton az évek múlása mit sem könnyít. Akkor ott, 1954. július 4-én Bernben, nekünk állt a zászló. Azzal az NSZK-val találkoztunk a fináléban, akit a csoportmeccsek alkalmával 8-3-ra elpáholtunk a bázeli St. Jakob stadionban. Nem mellékesen a legendás csatár, Kocsis Sándor négyet hintett a két vállra fektetett Német Szövetségi Köztársaság kapujába. Akkor mégis mi történhetett röpke két hét alatt? Aranycsapatunk bomba formában érkezett a vb-re és a Sebes fiúk végső győzelme szinte borítékolható volt. Puskásék nyerési szériája a mai viszonylatban, az amerikaiak „űrúszójának”, Michael Phelpsnek a győzelmeihez hasonlítható. Amit a negyeddöntőn és az elődöntőn láthattunk, az maga a nagybetűs labdarúgás. Csúcsfutball, szemkápráztató beadásokkal, villámlábú szélsőkkel és egy világklasszis játékossal, akit Puskás Öcsinek hívtak. Ez az aranygeneráció a negyeddöntőben a foci őshazájának számító Brazíliát győzte le 4-2-re. Három nappal később szintén hasonló eredmény született, igaz az ellenfelet ezúttal Uruguaynak hívták, s a mérkőzés sem volt egy gyalog-galopp. Ha szenvedve is, végül a hosszabbításban szerzett két csodálatos Kocsis góllal nyertük 4-2-re, s lettünk világbajnoki finalisták.
Az egész világ érthetetlenül állt és áll a mai napig a berni események előtt. Egyszerűen nem következhetett be ekkora formajavulás az NSZK labdarúgói részéről ilyen rövid idő alatt. Puskásék úgy kiütötték a németeket a csoportmeccsen, mint ahogyan a Klicsko fivérek szokták manapság ellenfeleiket a boksz ringben. Már akkoriban is sok pletyka terjengett azzal kapcsolatban, hogy a szövetségi köztársaság játékosai „különleges bánásmódban” részesültek, csak ezt akkor még senki sem tudta bizonyítékokkal alátámasztani. Talán az is elárul valamit, hogy a németek ennyi év távlatából is felhánytorgatják a sötét múltat. A „tisztogatást” az NSZK sportolóival kezdték. Hát igen, az NDK doppingolási módszere igen fajsúlyos tananyag lesz a jövő nemzedékének, de ez más lapra tartozik…
Azt is mondhatnánk a németek maguk alatt vágják a fát, hisz ebből a meccsből kizárt, hogy ők jöjjenek ki győztesen, de a német precizitásból kiindulva nem maradhatnak elvarratlan szálak. Ezért kezdtek el az 1954-es berni üggyel kapcsolatban kutatni, a berlini Humboldt Egyetemen. Az eredmények szerint a német csapat masszőrje pervitint adott a játékosoknak, akik mit sem sejtve bevették a pirulát, mivel szentül meg voltak győződve arról, hogy a szokásos C-vitaminjukat szopogatják. A „ludas” gyúró metamfetamint adott, ami ajzószernek minősül, amitől a focisták sokkal aktívabbak lettek, mint előtte. Hát igen, a németek már akkor tudták, hogy mitől döglik az a bizonyos légy, ugyanis az akkoriban ismert szerek közül ez volt a leghatásosabb. A pervitin 23 százalékkal tudta növelni a játékosok teljesítményét. Ezzel magyarázható a gyors és látványos formajavulás. Persze már a döntő után sejteni lehetett, hogy nem a couberteni „tiszta játék” elve szerint járt el a Német Szövetségi Köztársaság futball delegációja. Pár évvel később néhány német focista kórházba került, s már akkor rájuk akasztották a „csalók” gúnynevet. A játékosok természetesen kimentették magukat a kényes szituációból, mondván csak a véletlen furcsa játéka, a közös „hospitálás”…
Ezzel az egész üggyel kapcsolatban nekünk az lehet a legfőbb problémánk, hogy a pervitin nevű ajzószer az 1954-es futball világbajnokság ideje alatt még nem volt doppinglistán. Ezen tények tudatában kétséges, hogy egyáltalán büntethető lenne-e az NSZK labdarúgó válogatottja, ha netán kiderülne, hogy a játékosok valóban doppingoltak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság első tiltólistájára majd tíz esztendőt kellet várni. A NOB 1963-ban összeállított listájában, meghatározta azoknak a doppingszereknek a nevét, amit a versenyeken nem lehet használni. Vérvizsgálatot azonban csak az 1968-as mexikói nyári, illetve a grenoblei téli olimpián végeztek először. Az ügynek még nincs vége, hisz a német kutatók tovább folytatják az NSZK doppingolásának feltárását, de ahogy akkoriban egy bizonyos Willy Meisl angol szakember fogalmazott: „Nyugat-Németország a világbajnok és Magyarország a világ legjobb csapata”. Ezt senki sem veheti el tőlünk, hisz az Aranycsapat az ötvenes években valóban a földkerekség legnagyszerűbb válogatottja volt. És nekünk, magyaroknak a mai napig az is maradt.
Érdekességek
Adolf Dassler csukái
A mendemonda szerint az 1954. évi labdarúgó-világbajnokságra a német csapatot az Adidas cég látta el az újonnan kifejlesztett, csavaros stoplis cipőivel. Máig tartja magát a szóbeszéd, hogy az akkoriban csúcs cipőnek számító lábbelik erősen közrejátszottak a magyarok ellen aratott 3-2-es győzelemben.
Pervitin (metamfetamin)
Az amfetamin-származékok már a 20. század első éveiben felbukkantak, és a harmincas évekre be is kerültek a széles körben használt stimulánsok közé. A II. világháborúban amfetamint adagoltak a német tengeralattjárók legénységének, hogy kibírják a nagy megerőltetéssel járó, hosszú és idegtépő tengeri utakat. Manapság a szert kamionsofőrök, éjszakai műszakban dolgozó munkások, vizsgára készülő diákok használják a leggyakrabban.