Close

Az első londoni vélemény: egy apró meglepetést rejt a költségvetés

A kormány szombaton terjesztette be a parlament elé a jövő évi költségvetésről szóló törvényt. Ezek szerint 2011-ben 3% alatt lehet a költségvetés hiánya és csökkenhet az államadósság. Az első londoni vélemények azonban nem túl biztatóak. Peter Attard Montalto, a Nomura közgazdásza kommentárjában ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy a kabinet túlságosan is a bevételi oldali intézkedésekre épít és eközben nem hajt végre reformlépéseket a kiadási oldalon. Az elemző szerint nem reális a kormányzat azon feltételezése sem, hogy a 3 millió magán nyugdíjpénztári tag 90%-a 2011 végéig átlép az állami rendszerbe.
 

A korábbi bejelentésekhez képest semmi újdonságot nem tartalmaz a jövő évi magyar költségvetés – kezdi kommentárját Peter Attard Montalto. Az elemző szerint a 2.94%-os jövő évi hiánycél még az általa kalkulált lassabb növekedéssel is elérhető annak ellenére, hogy a büdzsé szinte teljes egészében a bevételi oldali intézkedéseken nyugszik. 
Úgy tűnik, hogy a kormány nem hajt végre reformlépéseket a kiadási oldalon és általában véve elmondható, hogy a kiadási oldalon jelzett változások minimálisak – vélekedik a Nomura közgazdásza, aki arra is rámutatott, hogy a költségvetés alapján a kormány alábecsüli néhány adóbevétel hatását (a Költségvetési Tanács számításaihoz képest), ám ez nem jár jelentős következményekkel a hiánycél tartását illetően. Montalto meglátása szerint az egyik meglepetés, hogy a kormány jókora összeggel tömi ki az állami nyugdíjalapot. 
(portfolio.hu)
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top