Közhírré tétetik! Idén, Isten segedelmével, huszadik alkalommal rendezik meg Gyulán a Végvári esték programsorozatot. A Végvári esték nem csak Gyula városának, de az egész dél-alföldi régió legnagyobb nyári rendezvénye is, melyre a nép minden fia és leánya meginvitáltatik. A vígazság a mai nap vette kezdetét és, július 30-tól augusztus 1-ig, meg sem áll három napon és éjjen át. A vár tövében vitézek és derék íjászok mérik össze erejüket, történelmi bemutatók, várostrom, jó bor és pecsenyék, parázson sült gyulai étkek várják az üres gyomorral érkezőket. A várkertben helyet kapott kirakodóvásáron ügyes kezű mesterek kínálják a vásár fiát. Tekintsék meg az utcaszínházi előadásokat, masírozzanak a sípos, dobos, nádi hegedűs Végvári karnevál felvonulásán, gyönyörködjenek a szép magyar táncokban!
Ha mindez kevés lenne, a publikum a 21. század pop, rock vitézeinek énekére rophatja hajnalig. Színpadra lép, többek között, a Magna Cum Laude és a Tankcsapda valamint Szabó Eszter is.
A mulatság minden napszállta előtti programja belépődíjtól mentes, ám ha pénteken este elütötte a hatot az óra, 1200 forintos napijegy váltandó minden 130 centiméternél magasabbra nőtt személy részére. Szombaton és vasárnap délután négy órától a napijegy ára 600 forint.
Végvári kutyaságok
Augusztus 1-jén, vasárnap, 9:30-tól kerül megrendezésre a Végvári kutyaságok című vidám társrendezvény. Fél 10-től megválasztják az Alföld három legjobban öltözött blökijét, akik este a nagyszínpadon is bemutathatják gazdáik kreativitását dicsérő kollekcióikat. A versenyen kicsi, nagy, kopasz, lógófülű, matuzsálem, egyszóval, bármilyen kutya megmutathatja magát, korra, nemre és fajtára való tekintet nélkül. A zsűri a kutyakollekció kreativitásán túl a gazdival való összhangot és hasonlósági jegyeket, valamint a mozgást is értékeli.
10:30-tól agiliti bemutató következik, majd 11:30-tól a kutyusok a Várkerti csónakázó tóba csobbannak, hogy mini és maxi kategóriában mérjék össze úszó tudományukat, a XII. Végvári kutyaúszó versenyen.
HungaroCon 2010
Szintén július 30-tól augusztus 1-ig kerül megrendezésre a HungaroCon, avagy a Magyar tudományos fantasztikus irodalom seregszemléje, az első magyar űrhajós útjának harmincadik évfordulója tiszteletére.
Előadások, űrkutatás-történeti kiállítás, nyilvános sajtóbeszélgetés, éjszakai filmvetítés és sok minden más várja az űrkutatás és a scifi műfaja iránt érdeklődőket, a Végvári esték társrendezvényén a gyulai várkertben.