Több okból válhat valaki sérültté. A fogyatékosság kialakulhat szülés előtt, például, ha az anyának különféle betegségei vannak, bizonyos gyógyszerek szedésétől, szülés közben, ha komplikációk lépnek fel és szülés után, idősebb korban megjelenő betegségek vagy baleset következtében.
A sérült emberek csoportjain belül is megkülönböztetünk súlyosabb és enyhébb eseteket, mert például a vakok között is vannak olyanok, akik teljesen elveszítették a látásukat, de vannak olyanok is, akiknél csak nagyobb mértékű látáscsökkenés következett be.
A fogyatékos emberekről mindenki kialakít magában egy képet. Ez a kép általában negatív, mert a fogyaték valaminek a hiányát jelenti. Eltérnek az egészségestől, ezért máris negatív kép alakul ki róluk. Az emberek nem szeretik, ha valaki különbözik, más, mint a többiek. Ezeknek az embereknek pedig látható különbözőségeik vannak, hiszen fehér bottal járnak vagy kerekesszékkel vagy hallókészülékük van.
A társadalom furcsán viszonyul a hátrányos helyzetű emberekhez. Általában úgy kezelik őket, mintha mások lennének, mint a többi ember pedig nagyon is olyanok, mint mi. A szembetűnő különbözőségeik miatt az emberek már nem veszik a fáradtságot, hogy jobban megismerjék őket, pedig, ha így tennének, rájönnének, hogy nem különböznek a többi embertől. A pozitív egymáshoz viszonyulás, az empátia és tolerancia ledöntené a falakat, megszüntetné az előítéleteket, közelebb hozná egymáshoz az embereket. Ez csak rajtunk múlik.
Meg kellene teremteni, hogy a sérült ember és a társadalom kiegyensúlyozottan tudjon együtt élni, mert most nem talál közös pontot. Mi is tehetünk azért, hogy ez megváltozzon. Empatikusabbnak, nyitottabbnak kell lennünk.
„A törvény, amely kimondja, hogy a fogyatékossággal élő embernek joga van az akadálymentes és biztonságos környezethez, még nem jelenti az akadályok tényleges megszűnését, az Alkotmány és a diszkrimináció tilalmát kimondó törvények pedig nem járnak az előítéletek, a gondolatokat béklyókba verő, káros sztereotípiák felszámolásával. Ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő ember valóban egyenlő esélyekkel élhesse az életét, a legszélesebb értelemben vett módon, morálisan és fizikailag is akadálymentes világnak kell őt körülvennie. Fontos, hogy a speciális igényeinek megfelelő, okos segítséget empatikus és toleráns módon, emberi méltósága tiszteletben tartásával kapja meg a többségi társadalom tagjaitól. Ez a szolidaritás az alapja annak, hogy minden ép ember azzal a tudással és biztonsággal élhesse az életét, hogy ha neki lenne szüksége társadalmi segítségre, ő is megkapná.” (Kálmán Zsófia)
Az esélyegyenlőségnek nemcsak papíron kell léteznie, hanem a mindennapjaink részévé kell, hogy váljon. Úgy bánjunk másokkal, ahogy mi szeretnénk, hogy velünk bánjanak.
(forrás: kutmagazin.hu/Mód Krisztina)