Close

Reszkessetek bliccelők!

A tegnapi nap folyamán többször is elhangzott a médiumokban, hogy a BKV anyagi helyzete egyre rosszabb. Lassan saját működési költségeit sem tudja fedezni.  A Bajnai-kormány 17,4 milliárd Ft-os vissza nem térítendő támogatás kifizetésére és további 5 milliárd Ft-os hitelgaranciára kötelezte magát a BKV-val szemben, azonban a Népszava értesülései szerint a kormány késik az összeg átutalásával. Enélkül pedig veszélybe kerül a társaság működőképessége is. Közben továbbra sincs döntés az állami garanciáról, pedig októberben lejár a korábban felvett 5 milliárdos hitel, amit az újabb hitellel kívánnak refinanszírozni – írta a Hírtv. Gőzerővel indult meg a pénz begyűjtése Budapesten tegnap, ugyanis ellenőrök tucatjai jelentek meg a tömegközlekedési eszközökön, hogy elkapják a bliccelőket, akik megrövidítik a BKV kasszáját. A Hírtv-n olvasható, hogy tervei ellenére legalább 750 millió Ft-os deficitet halmozott fel az év első 5 hónapjában a BKV. Székelyné Pásztor Erzsébet szerint ennek fő oka a nagyszámú bérlethamisítás, azonban a „civilek ismét rámutattak a korábbi kormány zsarolásának engedő, a tarifákat az egekbe emelő balliberális főváros felelősségére.” – írta a Hírtv. Tehát, ameddig meg nem oldódnak ezek a problémák addig a bliccelőkre, simlisekre jobban odafigyelnek, mint eddig valaha is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top