Close

ENSZ: Szaúd Arábia jogellenes tartja fogva az aktivistákat

Az ENSZ egyik munkacsoportja megállapította, hogy a szaúd-arábiai hatóságok önkényesen tartanak fogva kilenc békés aktivistát, ami a nemzetközi jog veszélyes megsértésének minősül. A közzétett vélemény terhelő bizonyítékokat sorakoztat fel, amelyek szerint Szaúd-Arábia teljesen figyelmen kívül hagyja az emberi jogokat – közölte az Amnesty International ma reggel.

Annak ellenére, hogy az Amnesty International állítólag többször felszólította az illetékeseket, hogy azonnal és feltétel nélkül engedjék szabadon mind a kilenc aktivistát, akiket a szervezet lelkiismereti foglyoknak tekint, a foglyok maradnak, börtönre ítélve. Köztük van egy kulcsfontosságú emberi jogi szervezet, a Szaúdi Polgári és Politikai Jogok Egyesületének (ACPRA) hat alapító tagja; a bebörtönzött blogger, Raif Badawi; az ő emberi jogi aktivistaként is tevékenykedő ügyvédje, Waleed Abu al-Khair; valamint a korábban feloszlatott, emberi jogokért küzdő Adala Center egykori tagja, Fadhel al-Manasif is.

„Az ENSZ munkacsoport véleménye alapján kétség sem fér hozzá, hogy a szaúd-arábiai hatóságok folyamatosan visszaélnek az ország homályosan megfogalmazott törvényeivel, annak érdekében, hogy többek között az emberi jogvédőket is megfosszák a szabadságuktól, valamint megtagadják a legalapvetőbb szabadságjogaikat, mint például a véleménynyilvánítás, a gyülekezés és az egyesülés szabadságához való jogot” – nyilatkozta James Lynch, az Amnesty International Közel-Kelet és Észak-Afrika Programjának igazgatóhelyettese.

A munkacsoport által kiadott vélemény szerint mind a kilenc aktivistát önkényesen tartják fogva és fosztották meg a szabadságától, ami az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának több cikkét is sérti. Ezek a cikkek az önkényes fogvatartás tilalmáról, a tisztességes eljáráshoz való jogról, valamint a véleményalkotás, a véleménynyilvánítás, a békés gyülekezés és egyesülés szabadságáról rendelkeznek. Ez a következtetés különösen aggasztó, hiszen Szaúd-Arábiának az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tagjaként kötelessége lenne az emberi jogok legszigorúbb előírásainak is megfelelni.

„Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tagjaként Szaúd-Arábia azt a látszatot kelti, mintha tiszteletben tartaná az emberi jogok legszigorúbb előírásait is, ez az ENSZ-határozat azonban terhelő bizonyítékot szolgáltat arra, hogy valójában megvetik az emberi jogokat és az értük folytatott küzdelmet. Ezenkívül eloszlatja azt a tévképzetet is, hogy akár a legkisebb mértékben tiszteletben tartják a nemzetközi jogot, valamint a véleménynyilvánítás, gyülekezés és egyesülés jogát” – tette hozzá James Lynch. „Ahelyett, hogy emberi jogi aktivistákat büntetnek, valamint bloggereket és ügyvédeket hallgattatnak el, a szaúd-arábiai hatóságoknak inkább azzal a szakadékkal kellene törődniük, amely az ország elkeserítő emberi jogi helyzete és az Emberi Jogi Tanácshoz fűződő tagsága között tátong.”

A szaúd-arábiai hatóságok kíméletlen csapásokat mérnek a békés aktivistákra, ami a munkacsoport megfogalmazása szerint „megtorlás az emberi jogok védelme érdekében végzett munkájukért”, illetve „a tisztességes eljáráshoz való jog normáinak súlyos és ismétlődő megszegése”.

A munkacsoport felszólította a szaúd-arábiai hatóságokat, hogy „haladéktalanul tegyék meg a szükséges lépéseket a helyzet megoldása érdekében”, azaz „azonnal engedjék szabadon a fogvatartottakat és szolgáltassanak jóvátételt az okozott sérelmekért”.

A munkacsoport ezenkívül sürgette a szaúd-arábiai hatóságokat, hogy ratifikálják a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát.

A kilenc, önkényesen fogva tartott személy nevét az alábbiak szerint tette közzé az Amnesty International :

  •     Hat ACPRA-tag: Sheikh Sulaiman al-Rashudi, egy nyolcvanéves egykori bíró, aki tizenöt évnyi börtönbüntetését tölti; dr. Abdullah al Hamid és dr. Mohamed Qahtani, akik 2013 óta töltik 11, illetve 10 évnyi büntetésüket; dr. Abdulkareem al-Khoder, akit tíz év börtönre ítéltek; valamint Mohammed al-Bajadi és Omar al-Sa’id, akiket a 2014-es terrorellenes törvények alapján nemrég ismét elítélt a Szakosított Büntetőbíróság.
  •    Raif Badawi blogger, akit 10 év börtönbüntetésre és ezer korbácsütésre ítéltek mindössze azért, mert írásait „az iszlámra nézve sértőnek” találták, valamint mert létrehozott egy nyilvános vitára ösztönző honlapot.
  •    Waleed Abu al-Khair emberi jogi aktivista és ügyvéd – akinek az ügye az Amnesty International 2015-ös Levélíró Maratonjának kezdeményezései között is szerepelt – számos békés aktivistának, valamint emberi jogi jogsértések áldozatainak volt a védőügyvédje, mielőtt elítélték a terrorellenes törvények alapján. Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték olyan nevetséges vádakért, mint az „engedetlenség a vezetővel szemben”, „a bírói kar megsértése” és az „állam jó hírnevének megsértése nemzetközi szervezetekkel való kommunikáció által”.
  •  Fadhel al-Manasif szaúd-arábiai emberi jogi aktivista, akinek a neve azért vált ismertté, mert szót emelt a királyságban élő síita kisebbség diszkriminálása ellen. A hírhedt terrorizmus elleni bíróság 14 év börtönre ítélte, valamint ennek letöltése után még 15 évig nem utazhat külföldre. Az ellene emelt vádak között szerepel „a vezető iránti hűség megszegése” és a „tiltott egyesület alapítása” is, több más nemzetbiztonsághoz köthető vád mellett.

Forrás: Amnesty International honlapja, Magyarország

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top