Close

Kína mint a legjelentősebb filmpiac?

Új kezdeményezést jelentettek be a Locarnói Filmfesztiválon, amelynek célja, hogy szorosabb együttműködést alakítsanak ki a kínai és az európai filmipar között.

    „Jelenleg a kínai filmpiac nem törődik Európával. Csak a belső piac érdekli, ami többnyire vígjátékokból és hollywoodi filmekből áll” – magyarázta Cristiano Bortone olasz rendező, forgatókönyvíró, a kezdeményezés ötletadója Locarnóban. Azt is hozzátette, hogy a jelenlegi kapcsolatok kiegyensúlyozatlanok, hiszen európai vállalatok több kínai művészfilmet is finanszíroztak, amelyeket azonban nem mutattak be Kínában. Eközben kínai cégek szinte egyáltalán nem finanszíroznak európai filmeket.
    Bortone szerint azonban mivel a kínai társadalom nagyon gyorsan változik, és egy új középosztály emelkedik fel, a jövőben igény támadhat az európai művészfilmekre.
    A Bridging the Dragon névre hallgató kezdeményezés mögé felsorakozott a német Senator Entertaiment, a holland Lemming Film, a spanyol Dragoia Media, az olasz Orisa Produzioni, a norvég Sweet Films, a francia EuropaCorp, a kínai China Blue és a Road Pictures – írta a Variety.
    A kínai filmpiac jelenleg a második legnagyobb a világon, 2013-ban a filmipar jegyeladásokból származó bevétele elérte a 3,6 milliárd dollárt, ami rekordnak számít. A várakozások szerint 2018-ra a kínai lesz a világ legjelentősebb filmpiaca.

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top