Magyar-román hokiliga – Kikapott otthon az FTC
Az FTC hazai pályán kikapott a román Brasovtól a magyar-román jégkorongbajnokság, a MOL Liga hétfői mérkőzésén.
Az FTC hazai pályán kikapott a román Brasovtól a magyar-román jégkorongbajnokság, a MOL Liga hétfői mérkőzésén.
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke szerint az egy frakcióból kilépőkre a független képviselőkre vonatkozó szabályok érvényesek és Mesterházy Attila…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 342,89 pontos, 1,97 százalékos emelkedéssel, 17.766,22 ponton zárt hétfőn.
Fordulóponthoz érkezett az Európai Unió a fogyatékossággal élők helyzetének javításában azzal, hogy a belga, a spanyol és a magyar soros…
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 24-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:
Szerbiában becslések szerint körülbelül 950 ezer illegális lőfegyver lehet a lakosságnál, és emellett egy nemzetközi tanulmány szerint az ország minden…
A franciaországi Szcientológia Egyház hétfőn bejelentette, hogy panasszal fordul az ENSZ-hez a francia igazságügyi minisztérium egyik körlevele miatt, amely a…
Ismét meglepetéssel szolgál Maurizio Cattelan kortárs olasz szobrász: „sokszorosítja” legismertebb alkotásait, köztük II. János Pált ábrázoló szobrát.
A magyar operett napja alkalmából idén életműdíjat ítéltek Németh Sándornak, az év operettszínésze Peller Károly, az év musicalszínésze Vágó Zsuzsi…
A teljes hiteldíj mutatót (thm) 30 százalékban maximáló miniszterelnöki javaslatról tárgyalt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Bankszövetség szakértőinek bevonásával…