Nőtt a munkavállalók száma és a fizetések összege idén
Az idén az első nyolc hónapban 34 ezerrel több munkavállaló dolgozott a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban, míg a…
Az idén az első nyolc hónapban 34 ezerrel több munkavállaló dolgozott a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban, míg a…
A magyar jegybank valószínűleg 320 forintos euróárfolyamig még hajlandó lenne kamatemelés nélkül elviselni a forint gyengülését – vélekedtek keddi helyzetértékelésükben…
Nem történt meglepetés a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. fordulójának keddi játéknapján, fölényesen nyert a Real Madrid a nagy mumus Lyon…
Van jövője a biztosítási szektornak Magyarországon – jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szerdai budapesti konferenciáján, ahol…
A mezőgazdaság tavalyi kibocsátása 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest, és elérte az 1800 milliárd forintot. Ezt az eredményt…
A nők közéleti, politikai részvételének erősítéséről tart politikai vitát szerdán ötórás időkeretben az Országgyűlés. Felvezető beszédében Soltész Miklós szociális államtitkár…
Az új köznevelési törvény október végén, november elején kerülhet a parlament elé – mondta Hoffmann Rózsa a Közoktatás-politikai Tanács keddi,…
Illegális hajléktalantelepet dózeroltatott le tegnap Zugló vezetése. Papcsák Ferenc polgármester azzal indokolta döntését: városvezetőként a többség érdekeit kell képviselnie. Hogy…
A biztosítási szektornak Magyarországon van jövője. Ugyan a helyzete nem könnyű, de a magyar gazdaság talpon maradásában fontos szerep jut…
Nem a játékosok tudása, hanem a velük foglalkozó edző felkészültsége határozza meg elsődlegesen, mennyire lehet sikeres egy csapat – többek…