Hatalmas, a tavalyi forgalom szerint 50 milliárd forintos piacra nevezett be két nagy bank, az OTP és az MKB, amikor bejelentette, hogy az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenőkártyát kibocsátja. A bankok elégedettek az előkészületekkel, a szálláshelyek viszont aggódnak, hogy a kártya forgalma nem éri majd el a csekkét. Az igazság pillanata csak jövőre jön el.
Hatalmas, a tavalyi forgalom szerint 50 milliárd forintos piacra nevezett be két nagy bank, az OTP és az MKB, amikor bejelentette, hogy az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenőkártyát kibocsátja. Az OTP mindeddig 620, az MKB 200 elfogadópartnerrel szerződött, előbbinek száz, utóbbinak húsz munkáltatóval van megállapodása. Mindkét banknál úgy értékelik, hogy a rajt sikeres volt, az eddigi eredményekkel mindenütt elégedettek.
A rendkívül népszerűvé vált, idén utoljára adható üdülési csekk sikertörténete után a jelenlegi számok, vagyis az új SZÉP-kártya karrierje ugyanakkor még nagyon szerénynek tűnik mind az elfogadóhelyek, mind a szerződött munkáltatók felől nézve.
Aggodalmainak emiatt már a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is hangot adott, a szálláshelyek, illetve szállásadók abbéli félelmét hangsúlyozva, hogy az előzetes várakozásoknál lassabban, marketingtámogatás nélkül bevezetett kártya miatt vissza esik a belföldi turizmus korábban üdülési csekkekkel segített forgalma. Kétségtelen, hogy a nagy várakozásoktól övezett kártya, amely az elfogadópartnerek számára a csekknél szerényebb jutalék befizetését jelenti, még nem forgatta fel a piacot.
Lehoczky László, az MKB-pénztárak vezetője szerint egyelőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a számokból, amelyek még részeredmények. Mint ahogy az egyelőre mennyiségi fölényben lévő OTP előnye sem mérvadó, hiszen az időbeli előnyre épül: e pénzintézet már két hónapja, az MKB meg alig egy hónapja lett csak hivatalos kártyakibocsátó. (Az engedélyt a kormányhatározatban megfogalmazott feltételeknek megfelelő szolgáltatók kaphatják meg, illetve a tevékenység csak bejelentésköteles.)
Az MKB illetékes vezetője lapunknak hangsúlyozta: a SZÉP-kártya első igazi éve a 2012-es lesz, hiszen a 2011. évi cafeteria keret felhasználásáról már szinte minden cégnél döntöttek a dolgozók. Az év közepén megjelent kártyára emiatt most jószerint nincs mit utalni, a cafeteriakeretekről január és március között rendelkeznek a munkavállalók.
A SZÉP-kártya-biznisz alapjait viszont most rakják le a kibocsátók, amikor a lehető legtöbb elfogadóhellyel és munkáltatóval igyekeznek szerződni. Amint a jövő évi adótörvényeket elfogadja a parlament, kiderül, hogy változnak-e a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos adókedvezmények, illetve a mértékek. És az is, hogy milyen szolgáltatástípusok kerülnek be, illetve esetleg ki a kedvezményes körből.
A cafeteriakeret innentől kerül a munkáltatók térfelére – úgymond –, amikor kiderül, hogy dolgozóik számára milyen összegben tudják azt biztosítani. A folyamat végén van a munkavállaló, azaz a keretfelhasználó, aki annak a pénzintézetnek a SZÉP-kártyájára tudja utaltatni az általa üdülésre szánt keretét, amelyikkel a cége leszerződött. Elvileg azt a kártyakibocsátót fogják választani a legtöbben, amelyiknek több elfogadóhellyel van szerződése: kis szálláshelyekkel és hotelláncokkal egyaránt.
A SZÉP-kártya csak a jövő év első negyedévében mutatja majd meg igazi erejét, illetve valós piaci nagyságát. Akkor derül csak ki, hogy a szabadon felhasználható cafeteriakeretükből hányan és milyen összegben szánnak pénzt üdülésre. Egészen pontosan főleg szállásdíjra, mert a SZÉP-kártya – kritikusai szerint – valójában hotelkártyává lett, hiszen a rendkívül sok mindenre felhasználható üdülési csekkel szemben azt a szállásdíjon kívül csak a szálláshelyeken keresztül kapcsolódó szolgáltatások fizetésére lehet felhasználni.
nol.hu/Sándor Tünde

