Close

Enduro – Sikert sikerre halmoz a Laller Racing

Az elmúlt hétvégén Szandaváralján adott randevút egymásnak a hazai endúrózás krémje, ahol természetesen a Laller Racing Dakar Team is képviseltette magát. Horváth Lajos „Laller” csapata – fiúk és lányok – parádés motorozással, szinte minden géposztályban letették a névjegyüket.

Liszka Roland, Görgényi Mihály, Féja Szabolcs, Tisza Olivér, Dervadelin Tamás és Torma Luca képviselték a csapatot. Volt, aki betegen állt rajthoz, volt, aki nőként a férfiak között is megmérette magát. Az eredmény szinte minden alkalommal előkelő/dobogós helyezésekben, győzelmekben köszönt vissza. Itt van mindjárt a Laller Racing egyetlen női pilótája, aki újonc szezonja ellenére eddig letarolta a lady kategóriát. Szandaváralján sem volt ez másképp, hiszen Torma Luca a nem éppen kellemes körülmények, a talajmenti fagy ellenére is simán nyerte a női értékelést, majd másnap a férfiak között, a harmadosztály E1 kategóriában csípett meg egy remek negyedik helyet!

A harmadosztály E1 kategóriájában állt rajthoz Görgényi Mihály is, és noha csak egy napot, a vasárnapit teljesítette, tempójával így is sikerült felérnie az összetett harmadik helyre. Az E2-es géposztályban Tisza Olivér húzta a gázt, aki egy kihagyás után erős hatodik helyezéssel jelentkezett. Az E3-as kiírásban Féja Szabolcs nem volt messze a dobogótól, ám ezúttal be kellett érnie az összetett negyedik hellyel az előző futamokon remeklő motorosnak. Dervadelin Tamás nemrégiben még a Dinaric Rally maratoni tereprali versenyen húzta a gázt, ám most endúróra nyergelt, és a hobby kategóriában be is gyűjtött egy második helyet.

Mindannyiuk között a csapat nagy visszatérője, Liszka Roland vitte véghez a legmarkánsabb „pusztítást” és tette fel a koronát társai teljesítményére. Roland még csak néhány hete tért vissza az aktív versenyzéshez, de úgy húzta a gázt, mintha a súlyos sérülése csupán csak egy rossz álom lett volna. A címvédő ennek megfelelően könnyedén, magabiztos tempóval nyerte meg az abszolút versenyt, és comebackje óta továbbra sem talált legyőzőre Magyarország Nyílt Nemzeti Enduro Bajnokságának 2024-es kiírásában.

Shares
scroll to top