Close

Elstartolt a Szamos Mátyás tányérdesszert verseny 2023.

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának közreműködésével első alkalommal hirdeti meg a „Magyarország étele – Szamos Mátyás tányérdesszertverseny” nevű versenyét, melyre várják a vállalkozó kedvű szakácsok/cukrászok/pékek/háziasszonyok jelentkezését.

A hétfőn megtartott sajtótájékoztatón Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes elmondta, hogy: „Gyermekkorában étkezések alkalmával a szülei azt tartották, hogy a gyomorban biztosan külön rekesz van az édességnek, mivel a többi már régen megtelt, de az édességből még bármennyi jöhet, annak érdekes módon mindig van hely.”
Egyben üdvözölte az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elmúlt években nyújtott munkáját, melynek során azért dolgoznak, hogy: „a magyar konyhaművészet úgy tudjon megújulni, hogy az a mindennapokban is az asztalra tudjon kerülni. A Nemzet fennmaradása szempontjából szükség van az ilyesfajta megújulásokra, hiszen a ma ismert receptúrák is az ilyen megújulásoknak az eredményei, így a gasztronómiánk újrafelfedezése mellett az új receptúrák megalkotása is elengedhetetlenül fontos. Az Egyesület ilyen irányú munkáját nagyon szép misszióként jellemezte a Belügyminiszter-helyettes.

Ezt követően Kelényi-Szamos Gabriella ügyvezető tulajdonos, a Szamos Marcipán képviseletében köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta: „Apám most nagyon büszke volna, hogy az Ő nevével fémjelezve indul el ez a rangos verseny. Ahogy a most meghirdetett verseny, úgy Apám is újító volt világ életében, hiszen az első marcipán rózsát is Ő készítette Magyarországon, pedig akkoriban az nem volt szokás, hogy valaki marcipánból rózsát készítsen. Ő megtette, ezért is illik a neve ehhez a versenyhez.”

Endrédi Zsolt, az art’Otel Budapest konyhafőnöke elmondta, hogy „a szakács mesterképzés ötödik eleme a tányérdesszert. Ez teljesen más, mint egy cukrászdában kapható sütemény, ugyanis ott kapunk egy tortát, a tányérdesszerteknél pedig lehet játszadozni ízekkel, színekkel, textúrákkal, kombinációkkal, a hideg és meleg alapanyagokkal, különböző díszítések kerülhetnek a tányérra. A tányérdesszert a játékosság kimeríthetetlen tárháza, ahogy azt a kollégák elkészítik, feltálalják nagyon jól tükrözi szakmai kreativitásukat.”

Asztalos István az Étrend Magyar Konyhafőnökök egyesületének elnöke elmondta, „az éttermek desszertkínálatának beszűkülése okán döntöttünk a verseny megrendezése mellett, hiszen ez a fajta edukáció a Magyarország étele programunkhoz kiválóan illik. Ezért is hirdetjük most meg programon belül, mégis önálló versenyként a Magyarország étele – Szamos Mátyás tányérdesszert versenyt.”

A tányérdesszert:
A verseny rendezői olyan, maximum öt elemből (pl. Hideg-, vagy meleg édességet, éttermi hideg-, vagy meleg tésztát, édes hideg-, vagy meleg mártást, gyümölcsöt, dekorációt stb.) álló innovatív, de populáris új tányérdesszert(ek) nevezését várják, mely alkalmas lehet arra, hogy a „Magyarország étele 2023. –Szamos Mátyás Tányérdesszert verseny győztese” címet elnyerje.
Elvárás, hogy a tányérdesszert a legtöbb átlagos felszereltségű éttermi konyhán/cukrászdában, akár nagy adagszámban is elkészíthető legyen és akár önállóan, akár az étkezést befejező fogásként értékesítési szempontból is megfeleljen a magyar igényeknek. Annak megalkotása során, fontos szempont, hogy a modernitásra ugyanakkor a tradícióra, a regionális hazai alapanyagok megjelenésére hangsúly kerüljön, egyben a magyar étkezési szokásoknak is feleljen meg az új desszert.
A tálalásnál fontos szempont az esztétikum és a praktikum szem előtt tartása, de az is fontos szempont, az elemek jól előkészíthetők legyenek, valamint, hogy rendelésre a tányérdesszert könnyen összeállítható legyen.
A megfelelően elkészített, összeállított tányérdesszert magában hordozza a meglepetés erejét és az örömszerzés csodálatát. Az új eszközök, felszerelések, gépek, formák, technológiák, alapanyagok alkalmazása elengedhetetlen, ugyanakkor a desszertek egyedisége a legfontosabb, hiszen a desszert maga a megalkuvást nem tűrő szabadság és a változatosság megjelenülése.

A versenyben részt vehet a világ bármely táján élő honfitársunk (kiemelten az elcsatolt területeken, és a diaszpórában élők), aki érez magában kellő ambíciót az új tányérdesszert megalkotásához. A versenybe egyénileg, vagy párban nevezhetnek. (Cégenként és/vagy csapatonként több tányérdesszert is nevezhető, de a nevezéseket minden esetben külön-külön pályázatként kell benyújtani.)

A verseny során kötelezően használandó alapanyagok:
• BIO liszt (felhasználható bármilyen hazai malomból származó, kereskedelmi forgalomban beszerezhető lisztfajta.)
• Magyarországról származó BIO tojás.
• valamint vaj, vagy margarin.

A tányérdesszertre vonatkozó követelmények:
• A tányérdesszert maximum öt elemből állhat, melyből egy a főelem. Ez a főelem maximum öt ízből/rétegből állhat, és a készítés során fel kell használni a kötelezően előírt alapanyagokat.
• A tányérdesszert összsúlya 300 grammban van maximalizálva, a tányérra kerülő főelem össztömege minimum 80 gramm, maximum 150 gramm lehet.
• A receptúrában nem szereplő, csak a versenyre készített díszítéseket nem számítják külön elemnek.
• A tányérdesszert elemeinél elvárás az elemek többségének minimum 48 óra eltarthatósága. (Kivételt képezhet például az olyan összetevő, mint például a tejszínhab, sorbet stb.)
• A nettó bekerülési alapanyagköltség nincs megszabva, de minél alacsonyabb költségből előállítható az tányérdesszert, a zsűrizéskor annál magasabb pontszámot fog kapni. A kalkulációt is ennek megfelelően kell elkészíteni.

A verseny témája a Petőfi emlékévre való tekintettel: Talpra Magyar!
Nevezési lap és a kidolgozott receptúra leadási ideje: 2023. január 30.

A teljes versenykiírás és a kalkulációhoz szükséges adatlap ezen a linken megtalálható:
https://magyarorszagetele.hu/szamos-matyas-tanyerdesszert-verseny-2023-versenykiiras/

Magyarország étele 2023. döntő zsűritagjai a következők:
• Erdős Hanna Zsűrielnök – Négyszeres olimpiai-, és négyszeres világbajnok mestercukrász. A Magyar Gazdaságért díj birtokosa.
• Csuta Zsolt – A Magyar Cukrász Ipartestület elnökségi tagja, Mestercukrász, Csuta cukrászda – Csákvár
• Jakabfi Dávid – patissier, cukrászművész, Patissier I-II. könyv szerzője
• Kiss Zoltán – A Magyar Cukrász Ipartestület alelnöke, Venesz-díjas Mestercukrász, Kiss cuki – Lajosmizse
• Magyar Szabolcs – Többszörös olimpiai- és világbajnok mesterszakács, a Vincent étterem – Kecskemét konyhafőnöke
• Prohászka Béla – Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének Alelnöke. Olimpiai aranyérmes, Venesz-díjas mesterszakács, A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje
• Várhelyi Miklós – Szakács, szakoktató, Olimpiai bajnok, Aranysapka és Venesz díjas mesterszakács

A verseny fővédnökei:
• Dr. Semjén Zsolt – nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter, miniszterelnök-helyettes
• Dr. Pásztor István – Vajdasági Magyar Szövetség elnöke
• Dr. Nagy Elek – Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
• Dr. Nagy István – Agrárminiszter
• Potápi Árpád János Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára
• Dr. Rétvári Bence – Belügyminisztérium Parlamenti államtitkára
• Dr. Nobilis Márton, Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára
• Buhajla József, Magyarország korábbi Ungvár főkonzulja, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet
• Tessely Zoltán, Miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő (felkérés alatt)
• Horváth Vilmos – Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Turizmusért felelős alelnök

A Magyarország étele projekthez támogatóként csatlakozott:
• Alföld Porcelán Edénygyár Zrt.
• Naszálytej Zrt. – Tarka termékcsalád
• Bonduelle Food service
• Upfield Professional
• Bold Agro Kft
• Fiwi-Hűt Kft
• Oldalas magazin
• Friedmann Kft
• Nika Cafe
• Napkin Magyarország
• Csom2001 Kft.
• Duni
• DamSteelPro Kecskemét
• La Verde gyümölcslevek
• Corall Hungary Kft
• Paulus borház

A Magyarország étele projekthez együttműködő szakmai partnerként csatlakozott:
• Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága (ME NPÁ)
• Agrárminisztérium (AM)
• Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK)
• Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK)
• Biokontroll Hungária Kft.
• Biokultúra szövetség
• Biokultúra Közép-Magyarországi egyesület
• Egészséges Táplálkozásért Egyesület (ETE)
• Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH)

Shares
scroll to top