Close

Botka László üzenete: Aki minden nap győzni akar, veszít a választáson

Tisztul a kép, szűnik a zűrzavar – állítja Szeged szocialista polgármestere.

Az elmúlt években a Fidesz folyamatosan balról előzte a szocialista pártot. De hatalomra kerülve nem tesz mást, mint ami egy karakteres jobboldali politika lényege: a kapitalizmus nyerteseit segíti a politika eszközeivel is, miközben hibáztatja a nehéz helyzetbe kerülteket – mondta lapunknak Botka László szegedi polgármester, aki felelőtlennek minősíti Gyurcsány Ferenc pártszavazási akcióját.

– Pártszavazást akar az MSZP Demokratikus Koalíció platformja, mert Gyurcsány Ferenc szerint az elnökség adós a változáshoz szükséges programmal.

– Politikai képtelenség azt várni, hogy nem egészen egy évvel az óriási kettős vereség után programmal álljon elő az elnökség 2014-re. Az elmúlt év legfontosabb feladata a párt stabilizációja volt. Megtörtént. Most arra kell törekedni, hogy minél több olyan szavazót állítsunk magunk mellé, aki kiábrándult a Fideszből. Orbán Viktor minden várakozásnál gyorsabban veszíti el a választók bizalmát, de választást akkor kell nyerni, amikor választás van. Olyan programmal és azzal a vezetővel, ami és aki az akkori helyzetnek megfelel. Aki minden nap győzni akar, veszít a választáson.

– Mire törekedhet Gyurcsány Ferenc, amikor azt írja: a tagság közvetlenül vehessen részt vezetőinek megválasztásában?

– Én hiszek az emberi fejlődőképességben. Bizonyára Gyurcsány Ferenc is képes a megújulásra. Azok után pláne, hogy amikor ő volt a párt elnöke, nem tartotta ennyire fontosnak a döntéseinél kikérni nemhogy a tagság, de a frakció, sőt időnként az elnökség véleményét sem.

– A tagság véleményét arról is ki akarja kérni Gyurcsány, hogy csökkentsék a funkcióhalmozást, átlátható legyen a párt gazdálkodása. Ezt nem a Fidesz írta.

– Gyurcsány Ferenc kormányzása maradandó érték és tapasztalat a baloldal számára. Rá is szükség van az MSZP-ben, hogy egy XXI. századi, korszerű pártot építsünk. Azokkal a hivatalos nyilatkozataival értek egyet, amelyek szerint nem a személy, hanem az számít, hogy az adott helyzetben kivel képes a párt a legtöbb szavazatot szerezni. Mindazonáltal, amikor a fenti kérdéseit megfogalmazza, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy évekig ő volt az MSZP elnöke.

– Mintha minél előbb el akarnák dönteni a párton belül a hatalom kérdését.

– Az MSZP-nek 2012 nyaráig van elnöke és elnöksége. Amikor eljön a tisztújítás ideje, és majd nekem is döntenem kell, hogy kit miben fogok támogatni vagy milyen pozíciót vállalok, a döntésemben szerepet játszik, ki hogyan viselkedik ilyen helyzetben, mint e mostani. Jobban örültem volna, ha nem közvetlenül május 1-je előtt dobja be Gyurcsány Ferenc ezt a nagy követ a vízbe. Azt ugyanis a Fidesz és a jobboldali média sulykolja folyamatosan, provokatív, rossz szándékkal, hogy az MSZP a vezetők belharcával van elfoglalva. Aki versenyképes baloldalt akar, az a munkavállalók legnagyobb ünnepe előtt azzal foglalkozik, hogy a kormány sok évtized vívmányait akarja megvonni a magyar munkavállalóktól.

– Most újra fontos lett a munka ünnepe?

– 2011. május 1-je a legfontosabb ilyen ünnep a rendszerváltozás óta. Nem hittük volna, hogy a jobboldali Fidesz-kormány ilyen mértékű támadást indít a munkavállalói jogok ellen. Egy évszázad európai vívmányait akarják elvenni a munkavállalóktól. Az általuk tervezett új szabályozás megkönnyíti, hogy az emberek elveszítsék a munkahelyüket, növeli a munkaidőt, csökkenti a bért, a túlórapénzt, a szociális védelmet, kiszolgáltatottá teszi az embereket. A kormány nyilván azt várja ettől, hogy a kiszolgáltatott, olcsó magyar munkaerő fogja bevonzani a tőkét az országba – de óriásit tévednek: ettől a munkahelyek száma nem növekszik. És hangsúlyozom: azokra a megszorításokra, amelyekre a Fidesz készül, nem a válság és nem az előző kormányok által felhalmozott adósság miatt van szükség. A stabilizációt a Bajnai-kormány nagyon kemény és határozott intézkedésekkel elvégezte. A megszorítások azért kellenek, mert a Fidesz 500 milliárd forintot tapsolt el azzal, hogy csökkentette a legmagasabb jövedelműek és a gazdasági társaságok adóját. Most futnak a pénzük után.

– A Fidesz sok szavazót veszített, de az MSZP egyelőre nem nyert ezzel.

– A csalódott választók természetes reakciója, hogy először azt mondják, inkább senkire nem szavazok. A Fidesz a társadalom jelentős csoportjaival – amelyek rosszabbul élnek, mint egy éve – konfliktusba került. Társadalompolitikájuk lényege, ahogy azt Lázár János meg is fogalmazta, hogy aki nem sikeres és gazdag, maga tehet róla. Aki nem tartozik a Fidesz-politika kevés nyertese közé, a mi szavazónk lehet, ha van megfelelő alternatívánk.

– Szegedet sűrűn emlegetik egy lapon Esztergommal. A hasonlóság több vagy a különbség?

– A legfőbb eltérés, hogy Szegeden a Fidesznek csak a Jobbikkal van többsége. Köztük itt afféle üzleti megállapodás van: a Jobbik négy önkormányzati cég vezetését kapta meg azért, hogy egy szem képviselője megszavazza a Fidesz cégvezetőit a többi városi cég élén.

– Szokatlan társbérlet a szegedi önkormányzat, de egyelőre működni látszik, hiszen a Fidesz nem merte kiprovokálni az időközi választást.

– Az a munkamegosztás alakult ki, hogy a város minden ügyének, bajának az intézését nagyvonalúan ránk hagyják. A Fideszt az elmúlt fél évben kizárólag az önkormányzati cégek érdekelték. Minden cégvezetőt leváltottak, és pártkatonákat, volt fideszes képviselőket vagy rokonokat ültettek a helyükre. Az IKV például másfél milliárd forintot szed be a város tulajdonában lévő ingatlanok bérleti díjaként – a Fidesz és a Jobbik megszavazta, hogy ebből ne 700, hanem csak 370 millió forintot fizessen be a költségvetésbe. Az IKV új, kekec pártkatona vezérigazgatója a közgyűlés képébe mondta, hogy a többi pénzt ő akarja elkölteni. Ilyen döntésekkel sikerült 500 millió forintos lyukat ütni a költségvetésen, amire kénytelen voltam rendkívüli pénzügyi állapotot bevezetni. Én azért nyertem harmadszor is a polgármester-választáson, mert a Fidesz-szavazók harmada rám voksolt, mert együttműködést akartak. Úgy érzem, soha nem voltam a városban olyan népszerű, mint most, amikor a Fidesz gondolkodás nélkül feláldozza Szeged érdekeit azért, hogy nekem árthasson.

– Lát esélyt arra, hogy 2014-ben a baloldal visszatérjen a hatalomba?

– A Fidesz alaptörvényében két fő cél jelenik meg: lebontani a fékek és ellensúlyok alkotmányos rendszerét, és a saját embereiket a cikluson túlra is bebetonozni. Tehát a Fidesz döntéshozói is arra számítanak, hogy elveszthetik a következő választást.

– Mitől erősödne meg ennyire az MSZP?

– Több tucat kisebb-nagyobb tüntetés volt az elmúlt évben, annak ellenére, hogy Fidesz erő- és erőszakkultusza tudatosan arra irányul, hogy kedvét szegje mindenkinek, aki az abszolút hatalmuk ellen megpróbál felszólalni. A történelmi tapasztalatok szerint nem lehet erőszaktevő módon uralkodni a magyarok fölött. A demokráciát akkor szokták megszeretni, amikor éppen elveszik az emberektől.

– Megtörténhet, hogy nyugat-európai módra újraszerveződik az érdek-képviseletimozgalom a piaci szférában, és az MSZP szövetségesként kezeli őket?

– A XXI. században sem létezik sikeres baloldali politika erős szakszervezeti mozgalom nélkül. A szocialista kormányzás bűnének tartom, hogy hagyta elerőtlenedni a szakszervezeteket. Tartózkodni kell attól, hogy a politika megrendeléseket adjon nekik –egy új baloldali politikának inkább az érdekképviseletek által megfogalmazott célok közül kell kiválasztani azokat, amelyek egy majdani kormányprogram alapját képezhetik.

– Az MSZP rendszerint csak ellenzékben ilyen baloldali.

– Az elmúlt években a Fidesz folyamatosan balról előzte a szocialista pártot. De hatalomra kerülve nem tesz mást, mint ami egy karakteres jobboldali politika lényege: a kapitalizmus nyerteseit segíti a politika eszközeivel is, miközben hibáztatja a nehéz helyzetbe kerülteket. Tisztul a kép, szűnik a zűrzavar, ami a jobboldali és baloldali értékek kapcsán az elmúlt időszakban kialakult. Ez óriási lehetőség az MSZP-nek, hogy karakteres baloldali politikát fogalmazzon meg.

 

Forrás : Nepszabadsag.hu

Fotó : mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top