Close

Hamarosan mozikban Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap

Március 14-én a Budapest Film forgalmazásában kerül a hazai mozikba Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap. A rendező kapcsolati trilógiájának második darabja – a 2016-os Ernelláék Farkaséknál című alkotáshoz hasonlóan – színpadról került a filmvászonra. A címszerepben Hajdu Szabolcs, feleségét pedig Tóth Orsi alakítja, akit sok év után láthatunk újra filmvásznon

Az Ernelláék Farkaséknál a gyermeknevelés körüli konfliktusokról szólt, a Kálmán-nap viszont az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó kapcsolati problémákat boncolgatja keserédes humorral. A trilógia első darabját áprilistól újra játsszák a mozik, a harmadik rész, az Egy százalék indián pedig a tervek szerint idén ősszel kerül nagyvászonra.
A történet elején Kálmánhoz és Olgához (Hajdu Szabolcs és Tóth Orsi) vendégségbe érkezik Levente és Zita (Szabó Domokos és Földeáki Nóra). A két negyvenes páros Kálmán névnapját készül ünnepelni, de a gyerekek iskolaváltásától gyorsan eljutnak oda, hogy igazából mindenki egy „se veled, se nélküled” párkapcsolatban él. Ernő (Gelányi Imre), a család ezermestere, többször sikeresen szakítja meg a párosok kapcsolati analizálását, de van, amin az összes jó szándékával együtt egy ezermester sem tud segíteni.
A szatirikus helyzeteken az előkerülő alkohol némileg enyhít, de van, aki hasfájást tettet, van, akinek hirtelen sok dolga akad a konyhában, csak azért, hogy „a mi kapcsolatunk rendben van” állapotot még egymás előtt pár percig fenntartsák. Ám a sok éves együttlét nyomai – sérelmek, bántások, frusztrációk – már nehezen titkolhatóak tovább. A két párnak a névnapozás végére a gyerekek iskolaváltása lesz a legkisebb gondjuk. A nézők pedig a vicces párbeszédeket és szatírába illő helyzetek felvonultató film nézése közben remélhetőleg jól szórakoznak, és itt-ott talán magukra is ismernek.

Hajdu Szabolcs rendezői ajánlása szerint ugyanis „A Kálmán-nap története kiváló alkalmat ad a párkapcsolati árnyalatok feltárására. A film – mint minden művészet – végül is nem más, mint nyomozás, önazonosítási kísérlet. Az Ernelláék Farkaséknál című filmben a konfliktusok elsődleges forrása a gyermeknevelés körül forgott, a Kálmán-napban viszont az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és morális dilemmák kerülnek a középpontba. A történet megtévesztően egyszerű és hétköznapi, amit az apró részletek tesznek lenyűgözővé.”

A Kálmán-napban Hajdu Szabolcs, Tóth Orsi, Földeáki Nóra, Szabó Domokos és Gelányi Imre láthatóak. Rendező-forgatókönyvíró és zene Hajdu Szabolcs, operatőr Bántó Csaba, a jelmezeket pedig Pető Kata készítette. A film vágója Zuzana Cséplő ASFS, a hangért Dusan Kozak volt a felelős. Produkciós menedzserek Gálovits Zoltán és Martina Agricolová.
Az alkotás létrejöttéért több co-producer fogott össze: Dan Wechsler, Andreas Roald, Jamal Zeinal-Zade, Szirmai Árpád, Rajna Gábor, Faragó Attila, Petrányi Viktória. A Kálmán-nap producerei Hajdu Szabolcs, Prikler Mátyás és Jim Stark voltak.
A Kálmán-nap a Látókép Ensemble, az MPhilms és a Stark Sales produkciójában készült. A független film létrejöttét a Szlovák Audiovizuális Alap, illetve számos magyarországi egyéni és civil közösség támogatta.
A Kálmán-nap március 14-től lesz látható a mozikban, néhány héttel később pedig a trilógia első filmje, az Ernelláék Farkaséknál is újra a vetítőkbe kerül. A harmadik darab pedig, az Egy százalék indián a tervek szerint idén ősszel kerül nagyvászonra. A trilógia forgalmazója a Budapest Film.
A Kálmán-nap nemzetközi premierje a Tallinn Black Nights Fesztiválon volt 2023. novemberében.

Shares
scroll to top