Berobbant a hír, hogy az elit labdarúgó klubok az UEFÁ-tól független, a résztvevő csapatoknak gigantikus anyagi támogatást biztosító labdarúgó liga versenysorozatban vesznek részt. Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy a nemzetközi labdarúgó szövetségek eredményesen verték vissza az első próbálkozást. Előkerült az egyik gyakran hangoztatott érv: a gazdasági bevételek növelése nem mehet a sport, a labdarúgás rovására. Ugyanakkor a gazdasági szempontok felülkerekedése a hagyományos versenyszervezési kereteken régebbi időkre nyúlik vissza.
Az Európai Unió a gazdaság érdekében megváltoztatja a versenyszervezés szabályait
A múlt század utolsó negyedében még a nemzeti keretek közt megvalósuló versenyzés, az azonos állampolgárságú sportolókból összeállított csapatok teljesen magától értetődő egységei voltak a sportmozgalomnak. Ezt a gyakorlatot az Európai Unió zúzta szét azzal, hogy a sportvállalkozások esetében a gazdaság érdekeinek biztosított abszolút elsőséget.
Az Olasz Labdarúgó Szövetség akkori szabályozása értelmében csak olasz állampolgársággal rendelkező játékosok vehettek részt az olasz profi labdarúgó bajnokságban. Az Európai Közösség Bírósága azonban 1976. évi döntésében elmarasztalta ezt a gyakorlatot. „A nemzeti hovatartozás alapján történt diszkrimináció törvénytelen… az olasz szövetség gyakorlata ütközik a közösségi joggal. A mozgásszabadság és lakóhely megválasztási elv alapján minden EU-polgárnak jogában áll bármely más EK [Európai Közösség] országban lakni, és ott dolgozni.” Ez a jog a hivatásos labdarúgókat is megilleti. Igaz, a sportszabályozás nem tartozik az Európai Unió kompetenciájába, de bíróság indoklása szerint a sporttevékenységek az EU- jog körébe tartoznak akkor, ha azok fizetség ellenében végzett munkának vagy szolgáltatásnak bizonyulnak. Ebben az esetben valamennyi hivatásos sportolónak, edzőjének és menedzserének kötelezően be kell tartania az EU törvényeit.
Az 1990-es évek elején az UEFA eredményesen lobbizott, képes volt elfogadtatni az EU Bizottsággal egy köztes megoldást. A belföldi labdarúgás, a helyi klubok és az utánpótlásnevelés érdekében született meg a „3+2 megoldás” néven ismeretes egyezmény. Ennek értelmében az első ligában szereplő csapatokban maximum 3 külföldi játékos és további 2 „asszimilált” játékos szerepelhetett. „Asszimilált játékos” megnevezés alatt azokat a sportolókat értették, akik legalább öt éve játszottak az adott országban.
Ez a szabályozás azonban ellentmondott az EU gazdaságcentrikus alapelveinek. Az Európai Közösség Bírósága 1995-ben kötelezte az UEFÁ-t az idegenlégiós labdarúgók számát korlátozó szabályok eltörlésére. Az idegenlégiós alatt egyelőre az Unió állampolgárait értve.
Az Európai Unión kívüli labdarúgókat érő korlátozások feloldására 2001-ben került sor, amikor az Európai Bizottság és a FIFA egyezményt kötöttek a nemzetközi átigazolási rendszer újra szabályozásáról. (Érdekesség, hogy a per megkezdése Balog Tibor, magyar labdarúgó nevéhez fűződik.)
A gazdaság érdekeit biztosító munkaerő szabad áramlását a sportegyesületek által kialakított átigazolási díj is nehezítette. A labdarúgó klubok a játékosok átigazolását egy másik csapathoz átigazolási díj megfizetése után engedélyezték. Ezek az összegek a sportegyesületek legfőbb bevételi forrását jelentették. Mivel a klub tisztviselői döntötték el, hogy mekkora összeget kérnek az átigazolásért, ennél fogva nem a játékos, hanem az egyesület érdekei döntöttek a kifizetendő díj nagyságáról. Ez rendszeres, bírósági perekhez vezető vitákat eredményeztek a játékos és a labdarúgó klub között.
Az Európai Közösség Bírósága 1995-ben eltörölte az átigazolási díjat a lejárt szerződésű labdarúgók esetében. A Bíróság döntése értelmében az Unión belüli szabad belső piac alapelve sérül az UEFA átigazolási gyakorlatával. Az átigazolási előírások nem alkalmasak arra, hogy garantálják a fiatal játékosok kiképzését, és nem járulnak hozzá a kisebb egyesületek támogatásához.
A sport és a gazdaság viszonyában újfent a gazdaság érdekérvényesítő képessége győzött. Viviane Reding, az EU bizottság sportért felelős biztosa a következőképpen nyilatkozott 2000-ben. „A sportszövetségek autonómiáját senki sem kérdőjelezi meg. Szabadon, belátásuk szerint szervezhetik a sportágak belső életét és szabályait. Senki sem kényszeríti rájuk, hogy ezentúl például 10 játékosnak kell kitennie egy focicsapatot. De az Európai Unióban senki, még a sportszervezetek sem helyezhetik kívül magukat az európai jogon. …az Európai Bíróság megállapította, hogy az EU alapszerződésének két elve is csorbát szenvedett: a diszkriminációmentesség és a személyek szabad mozgásának elve. A független sportszövetségek tevékenységét mindaddig senki sem kérdőjelezi meg, amíg betartják a játékszabályokat. De ha nem, azt nem lehet szó nélkül hagyni. … Illúziókban ringatja magát, aki azt hiszi, hogy az általam említett két alapelvben az új szerződés egy jottányit is engedne… garantálhatom, hogy ez nem fog megtörténni. A sporttal nem tehetünk kivételt az általános szabályok alól. Hangsúlyozni szeretném, hogy kizárólag a profi sportról van szó és nem az amatőrről.”
Az EU döntései következtében a labdarúgásban felszabadult a munkaerőpiac, felborult a különböző egyesületek közti kvázi egyenlőség, a leggazdagabb klubok valóságos világválogatottakat vásárolhatnak össze. Gondoljunk csak a Real Madrid összevásárolt világsztárok csapatára, amelyet galaktikusoknak neveztek. A kevésbé módos csapatok leszakadtak, az átigazolási díj eltörlése miatt bekövetkezett forráshiányt nem tudták egyéb bevételekkel pótolni.
Megtörtént, ami régebben elképzelhetetlen lett volna. Az angol elit bajnokságban előfordult, hogy a következő fordulóra benevezett csapat játékosai közül egyetlen angol állampolgár sem volt. Pl. Chelsea 1999., Arsenal 2005. (Utoljára 22 éve nevezett csak angol állampolgár játékosokat egy labdarúgó klub az angol elit ligába. Aston Villa 1999.)
Mindegyik bajnokságban kialakult a tőkeerős elit klubok dominanciája. Körülbelül 3-5 labdarúgó csapat esélyes a bajnoki cím megszerzésére, a többiek a „futottak még” kategóriába tartoznak. Ez azonban visszahat a nézettségre. Ha a kis klub eleve esélytelen a nagy foci klubbal szemben, ugyan kit érdekel, hogy 2 vagy 5 gólkülönbséggel szenved vereséget? A nézők elsősorban a bizonytalan kimenetelű mérkőzéseket szeretik.
UEFA, FIFA kontra elit klubok
A kiemelkedően eredményes, európai labdarúgó klubok 1998-ban megalakították a G-14 néven ismert szövetségüket. A szervezet eredetileg 14 tagból állt, e létszám a későbbiekben 18-ra emelkedett. Jelentőségüket szemlélteti, hogy a 2006. évi foci VB-n részt vevő játékosok 22 %-a az említett klubok játékosai voltak. A G-14 nehezményezte, hogy a FIFA kötelezte a profi labdarúgó klubokat, hogy játékosaikat ingyen elengedjék a nemzeti válogatott csapatok hivatalos mérkőzéseire. Ha egy játékos a válogatott mérkőzésen megsérült, akkor klubja nem kapott semmiféle pénzügyi kártérítést. Többek között arra hivatkoztak, hogy a FIFA és az UEFA hatalmas bevételre tesz szert a világbajnokságokon és az Európa-bajnokságokon, amiből semmit sem juttat azon kluboknak, ahol a válogatott labdarúgók játszanak. A FIFA és UEFA attól tartott, mi történik, ha az élvonalbeli klubok pénzért engednék el játékosaikat a válogatott mérkőzésekre. Valószínűleg a legnagyobb sztárokért magas összeget kellene fizetnie a labdarúgó szövetségeknek. A nemzeti válogatottak ezek után már nem a legjobb játékosokból, hanem a még megfizethetőkből állnának. „S hogy ki lenne kíváncsi arra a vb-re, amelyen a brazil, az argentin vagy az olasz C vonulna fel? Alighanem mindannyian tudjuk a választ. Ha ez megtörténne, alapjaiban rendülne meg a labdarúgás” – írta Hegyi Iván szakíró. Végül 2008-ban megegyezett a labdarúgó klubokat tömörítő csúcsszervezet a FIFÁ-val és az UEFÁ-val arról, hogy a világbajnokságon illetve a kontinens bajnokságon részt vevő játékosai után a klubok kárpótlásban részesülnek. Cserében a klubszövetség visszavonta bírósági keresetét. 2008-ban a G-14 feloszlott, helyébe az Európa Klub Szövetség (ECA) lépett. A klubcsapatok gazdasági és érdekvédelmi szervezetének 214 csapat tagja van, az UEFA döntéshozatalait is elősegíti a közös tanácskozásokon. A G-14 csoportot gyakran érte az a vád, hogy saját, az UEFÁ-tól és a FIFÁ-tól független bajnokság megrendezését készíti elő. Felületes szemlélők azt gondolhatták, hogy az új érdekvédelmi szervezet 214 csapatának többségében eltérő az érdekük, mint a körülbelül 15-20 élcsapatnak, tehát időlegesen nem kell tartani egy új, független bajnokság szervezésétől.
Európai Szuperliga
Azonban senki sem nyugodhatott meg, egy kizárólagosan elit klubok alkotta bajnokság megszervezésének híre időről időre, újra meg újra felmerült. Április közepén bombaként robbant a hír: 12 európai top klub megállapodott a Szuperliga létrehozásában. Az elképzelés szerint a liga meghívásos bajnokság lesz. 20 csapat vesz részt a ligában, amelyből 15-16 klub állandó résztvevő, egyáltalán nem eshet ki a ligából, csak a fennmaradó 4-5 csapat. A csoport mérkőzésekre – hasonlóan a BL-hez – hét közben kerülne sor. Az új ligában játszó csapatok továbbra is részt vesznek hazájuk bajnokságában.
A Szuperliga felépítése és a versenyprogram az amerikai profitmaximalizáló ligákhoz hasonlít. Talán nem véletlen, hogy a vállalkozás pénzügyi alapját az amerikai JPMorgan Chase folyósítja. A különböző hírforrásokban az amerikai befektetés nagysága változó, de nem alacsony összeg, 6-10 milliárd dollár. A csapatok számára kilátásba helyezett, mesés támogatás hihetetlen vonzerőt jelent. Különösen a jelenlegi helyzetben, amikor koronavírus okozta gazdasági válság rengeteg klubot csőd közeli állapotba taszított. A BL-győztes Liverpool 111,1 millió eurót kapott az UEFÁ-tól, miközben a szuperligában csak az indulás majdnem ötször ennyit hozna a konyhára – írja a Portfólió.
Európai Szuperliga kontra labdarúgó szövetségek
Nem véletlen a labdarúgó szövetségek heves tiltakozása, mert attól félnek, hogy a kiemelkedő anyagi lehetőségeket biztosító Szuperliga mellett a többi versenysorozat csak másodlagos fontosságú lesz a résztvevőknek.
A nemzetközi kupákban résztvevő labdarúgó csapatok már most is túlterheltek, sok a sérülés. A nemzeti labdarúgó szövetségek így is aggódnak, hogy ezek a csapatok dupla játékoskeretet alakítanak ki és a hazai bajnokságokban egyre inkább a B kerettel vesznek majd részt.
Ha a legjobb csapatok a Bajnokok Ligája helyett a Szuperligában szerepelnek, az a UEFA számára hatalmas anyagi veszteséget jelentene. Ugyancsak kérdésessé válna a legerősebb összeállítású, nemzeti csapatok részvétele az Európa-bajnokságokon illetve a FIFA szervezte világbajnokságokon. Erre intő példa számukra az amerikai liga rendszerben szereplő jégkorongozók és kosárlabdázók esete. Hiába szervez világbajnokságot a Nemzetközi Jégkorong Szövetség vagy Nemzetközi Kosárlabda Szövetség, ha az amerikai ligában még tart a bajnokság, akkor a legjobb játékosok távol maradnak. Vajon kit érdekelne egy világbajnokság, amelyen a brazil válogatott C csapata és a német B válogatott szerepelne?
A meglepően széles körű és nagy arányú szurkolói tiltakozások ellenére, a nézők egyértelmű nyertesei lennének a kiemelkedő csapatok alkotta Szuperliga mérkőzéseinek. Napjainkban egyre több sportágban jelenik meg befektető a gazdasági bevétellel kecsegtető versenyszervezésben. A nemzetközi sportszövetségek általában ellenérdekeltek, mert jellemzően a sportszövetségek által szervezett, kiemelt versenyek vetélytársaivá válnak az új sportrendezvények. Ez tapasztalhatjuk a Hosszú Katinka nevével fémjelzett Nemzetközi Úszó Liga (ISL) esetében, amely a Nemzetközi Úszó Szövetség szembenállása ellenére megvalósult. Úgy tűnik az UEFA az első ütközetet megnyerte, de a háború még nem dőlt el…
Jády György