Close

Zsebben a Volvo-kupa

A Miskolcon zajló férfi vízilabda Volvo-kupa második fordulójában a magyar válogatott négygólos győzelmet aratott Németország nemzeti együttese felett. A siker Madaras Norbert három góljának, a remek védelemnek, no meg a becsületes felkészülésnek köszönhető. A győzelem egyben azt is jelenti, hogy válogatottunk, a Kanada elleni záró találkozó eredményétől függetlenül megnyerte a négycsapatos Volvo-kupát. 

A mérkőzés első negyedében mindkét válogatott két-két gólt hintett. Először Varga Dániel bombázott a germán kapuba, ám az ellentámadásnál Fabian Schrödter azonnal gondoskodott az egyenlítésről. Marc Politze-nak köszönhetően németek át is vették a vezetést egy rövid időre, ugyanis a rutinos pólós bombáját nem tudta hárítani a magyarok kapuvédője Baksa László. A kedélyek lenyugtatása végett, Biros Péter gyorsan egalizált büntetőből. Az első negyed maradék öt percében pedig nem esett több gól.
A góltalan percek a második negyed elején is folytatódtak, amelyet végül a magyaroknak sikerült előbb megtörniük. Az Egerben vízilabdázó Kis Gábor levált védőjéről, majd behintett a kapuba egy csodaszép gólt. A következő találatunkat Madaras Norbert nevéhez jegyezték, aki a német fal előtt szépen megjáratott, kézről kézre szálló labdát vágta az ellenfél kapujába. Mire kicsit hátradőlhettünk volna, a németek húzóembere, Politze újra villant, s ismét faragott a különbségből. Csakhogy a német játékos gólja után, ismét a magyarok percei következtek. Hárai Balázs a center helyén harcolt ki emberelőnyt a negyed vége előtt két másodperccel. A labdát kipasszolta Birosnak, aki a lövőcsel után visszajátszott Hárainak, centerünk pedig nem hibázott, könyörtelenül bevágta, s így 5-3-as állással mehettek félidőre a csapatok. 
A harmadik játékrészben egyedül Madaras Norbert volt eredményes, s talált a németek kapujába. A záró negyedben azonban újult erővel ugrottak vízbe a Kemény legények. Varga Dénes is feliratkozott a góllövők közé, s egy látványos ejtéssel vette be Tchigir kapus „portáját”. Két perccel a vége előtt Andreas Schlotterbeck fórból talált be, de a mérkőzésen a végig nagy kedvvel játszó, lövésekre bátran vállalkozó Madaras Norberté volt a végszó, s harmadik góljával megkoronázta remek teljesítményét. 
Ezzel a győzelmünkkel már biztosan megnyertük a Volvo-kupát, amit a szövetségi kapitány Kemény Dénes a róla elnevezett uszodában nyert meg a magyar férfi vízilabda válogatottal. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top