1956.október23.- A felvonulás során az én utam is arra vezetett, amerre a többségé: a Bem szobor, a parlament, majd kisebb nagyobb csoportokban a Sztálin szobor, Szabad Nép székház, a Rádió. Én a Szabad Nép székháznál kötöttem ki, annál is inkább, mert akkoriban a mi lapunkat, a Pest megyei Hírlapot is itt, a Blaha Lujza téri Szabad Nép nyomdában nyomták. És mert itt nyüzsgött a legtöbb újságíró is, új hírekhez, információkhoz is itt juthattunk a legkönnyebben. Szinte azonnal tudtuk például, hogy ledöntötték a Sztálin szobrot, amelynek törzsét, talán a fejét is, hamarosan ott rugdalták a körúton, a közelünkben.
Mint, ahogyan az a hír is szinte azonnal eljutott hozzánk, hogy már 23-án Budapest egyik legnagyobb fegyverraktára forradalomi munkásság kezébe került, ahonnan teherautókon folyamatosan szállították a fegyvereket és lőszereket az egyre szaporodó forradalmi munkás-egyetemista csoportokhoz. De ezen túlmenően még számos más helyről, például nagyüzemek gyári őrségétől is, kerültek fegyverek a forradalmárok kezébe, akik fokozatosan maguk gondoskodtak a gyárak és bizonyos középületek védelméről.
A Rádiónál nagy izgalmat váltott ki, hogy a rádió vezetése, személyesen Benke Valéria nem engedte beolvasni a diákok műegyetemi követeléseit, s az ebből támadt csetepaté közben a rádiót védő ávósok tüzet nyitottak tüntetőkre, s hamarosan már halottakról is érkeztek hírek. Később a rádiót ostromló felkelők elfogtak egy fegyverrel megrakott mentőkocsit, s e mögé bújva jutottak be a Rádióba. Sajnos a forradalommal nem szimpatizáló rádiósoknak mégis sikerült megakadályozniuk a követelések beolvasását, ugyanis a rádió épületéből parlamentbe szállítottak az adáshoz szükséges berendezéseket.
Este 7 órakor nagy felháborodást váltott ki Gerő Ernő, a párt Rákosít váltó főtitkárának a rádióbeszéde, amelyben fröcsögő stílusban lefasisztázta, leantiszemitázta, lenacionalizálta a tüntetőket. Mint tudjuk, bizonyos politikai erők mind a mai napig előszeretettel használják ezeket a vádakat politikai ellenfeleikkel szemben. Ebben az értelemben az idő mit sem változik: 1945 után ezt bélyeget sütötték a kommunistáknak be nem hódoló kisgazdákra, paraszt pártiakra, szociáldemokratákra, és az egész polgári Magyarországra, az ide menekülő külföldi magyarságra, miközben nyilas pribékekből jó elvtársak lettek. A Gerő beszédnek mégis volt egy jó hatása is: azok az értelmiségiek, bele értve jelentős számú pártvezetőt is, akik többségükben ugyan őszintén azonosultak a forradalommal, mégis volt bennük némi félelem, hogy a későbbiekben a forradalomnak olyan következményei is lehetnek, amit pedig senki sem akart: nevezetesen, hogy visszatér az úri, a tőkés, a földesúri Magyarország. Hitük szerint a forradalom ennek pont az ellenkezőjét akarta, a tulajdon, az egész rendszerdemokratizálását, társadalmasítását, nem pedig azt, hogy az új kiváltságok helyére a régek térjenek vissza. E tekintetben ennek a rétegnek a gondolkozását már döntően befolyásolták a Petőfi Körben, az Írószövetségben, és más fórumokon elhangzott nézetek, amelyek főleg Bibó István és Német László által magyar úton képzelték el Magyarország, a magyar nép felemelkedésének jövőjét. Számukra tehát rémisztő volt hallgatni Gerő Ernő fenyegetéseit.
Demokráciát! – vezércikk az Igazságban
Később, azok, akik a téren ott voltak, elmondták, hogy Nagy Imre este 9-kor a parlament egyik ablakában állva langyos, semmitmondó beszédet mondott, ráadásul elvtársaknak szólította az ott összegyűlt tömeget, ami nagy felháborodást váltott ki.
Mint említettem, az én lapomat, a Pest megyei Hírlapot is a Szabad Nép nyomdájában nyomták, ezért a Blaha Lujza térről közben be-be tudtam szaladnom a nyomdába, korrigálni a friss nyomdai levonatokat. Itt találkoztam a Szabad Nép egyik legkiválóbb vezető munkatársával, aki a Petőfi vitákon is nagy tekintélynek örvendett. kkor már egy új heti lap, az Igazság szerkesztőjeként olvasta a levonatokat. Ha jól emlékszem a Szocialista demokráciát! – című vezércikkének címét Demokráciát!- címre változtatta. Majd a közelében állóknak megjegyezte: Nincs olyan, hogy kapitalista, vagy szocialista demokrácia, demokrácia vagy van, vagy nincs. Nem tudom, hogy a Kádár rendszer idején mivel indokolták Gimes Miklós kivégzését, de abban bizonyos vagyok, hogy a lényeg ez volt: valódi demokráciát akart, minden felsőbbség, megszorítás, így a párt felsőbbsége, és a pénz uralma nélkül.
Valamikor éjfél környékén índultam haza, amire röviden azért térek ki, mert jól érzékelteti, az akkori állapotokat. A Szabad Nép ügyeletes szerkesztője a nyomdában fölajánlotta, hogy hazavisz, mondván, ő is arra lakik, amerre én. Ami kis híján az életembe, illetve az életünkbe került. Ugyan is, az általa használt orosz Pobedával leginkább a gyűlölt pártfunkcionáriusok, ebben az időben pedig már szinte kizárólag az ÁVÓSOK jártak. Ezért aztán hazafelé menet bizony előfordult, hogy a felkelő csoportok először lőttek ránk s csak utána lopakodtak a közelünkbe igazoltatni. Nagy szerencsénk volt, hogy a felkelők szinte minden újságot, újságírót a barátaiknak tekintettek
Másnap kora reggel váci úti Kontakt Villamossági Gépgyárba mentem, ahol a feleségem kapcsolószerelőként dolgozott. Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy nem csak a műhelyében, de az egész gyárban szerették és becsülték. Noha soha tisztsége nem volt, rendesen fizette a szakszervezeti díjat, ennyi volt a mozgalmi kötődése. Mégis, ha a munkatársainak, akár valamelyik főnökkel, akár egymás között voltak vitáik, mindig hozzá fordultak tanácsért. Ha nem is személyesen, hírből ismertem az igazgatót s tudtam, hogy ezen a napon nyilvános munkás gyűlésen fogják értékelni a munkáját. Mindig emlékezetes marad ez az esemény számomra; a megszólalók nyíltsága, tárgyilagossága, szakszerűsége miatt. A legélesebb kritikai hang mögött is érződött az elismerés és bizalom. Mindenki tisztában volt azzal, hogy az igazgatójuk is csak a párt jóváhagyásával kerülhetett a gyár élére, itt azonban nem a pártot, hanem egy személyt minősítettek, aki kiérdemelte az ő bizalmukat.
Később máshol is részt vettem ilyen vagy ehhez hasonló eseményeken, leginkább a munkástanácsok megválasztásán, ahol a nagyüzemekben minden nagyobb műhely vállaszott tagokat, érdekes hogy nem csak fizikai munkásokat, de nagy számban, sőt szerintem többségében a legkiválóbb mérnököket, műszakiakkat delegálták. S annak ellenére, hogy a rendszert gyűlölték, közülük fegyveresen harcoltak ellene, ez nem akadályozta nem akadályozta meg őket abban, munkatársaikkal szemben tárgyilagosak legyenek. Ez annál is inkább természetes volt, hiszen fegyverrel harcolók között is sok volt a pártag.
A Corvin közben
24.-én , kora délután két fontos hír is érkezett a Blaha Lujza térre. Az egyik, hogy a VIII. kerületben, a Corvin közben, főleg külvárosi munkás fiatalokból fegyveres csoport alakult, a másik, hogy az ugyancsak itt megjelenő orosz tankok minden felszólítás nélkül, tankágyukkal, golyószórókkal, azonnal lőni kezdtek a Corvin köziekre, majd a közeli Práter utcában is létrejött forradalmi fegyveres csoportra, de lényegében mindenre, ami élt és mozgott: lakóházakra, az üzleteknél sorban álló asszonyokra. járókelőkre…amely Pongrácz Gergely és Iván Kovács László vezetésével a forradalom egyik legnagyobb, legfontosabb és legtovább kitartó végig harcoló ellenállási központja lett. A Corvin közi fegyveres csoport létrejötte egyébként nyilvánvalóan az ellenforradalmárok számára sem volt ismeretlen, hiszen már 24-én este, szovjet tankok jelentek meg a környéken,
Mit tett ebben a helyzetben a Nagy Imre vezetésével, de lényegében a korábbi kommunista nomenklatúrából alakult új kormány? Egyébként, leszámítva egy szűk értelmiségi elitet, a forradalmárok túlnyomó többsége, már múltja is, bizalmatlan volt Nagy Imrével szemben s ezt a bizalmatlanságot csak növelte a Parlament ablakából elmondott beszéde, de még inkább az tény, hogy hol szinte könyörögve kérte a forradalmárokat, hogy tegyék le a fegyvert, hol pedig statáriummal fenyegette őket.
És most rátérve arra, amiért tulajdonképpen megírtam ezt cikket, akikre nézve különösképpen sértőnek tartom az 1956-os forradalmat és szabadságarcot eseményként emlegetni. S ezek a pesti srácok, a Corvin köziek, a Práter utcaiak, Széna tériek és a többiek. Mert amit ők tettek, arra szerintem világtörténelemben sincs példa. A Corvin közben és a környező utcákban öntelten grasszáló és aljasul, kíméletlenül tüzelő tankok előtt, között, után egyszer csak feltűntek, szinte nyüzsögtek ezek a pesti srácok, tizenéves külvárosi, csepeli, angyalföldi, kőbányai, újpesti munkásfiatalok, szinte még gyerek, s miközben a tankok csak lőttek, csak lőttek, ők eközben kézigránáttal a kezükben felmásztak, felugráltak, valósággal felrepültek ezekre a tankokra, s hogy, hogyan nem, a kezükben lévő, kibiztosított gránátot bevágták a tankba, azonnal megsemmisítve az onnan tüzelőket.
Mit sem törődve azzal, hogy közben is meg halhatnak.
És ezt a harcot, a másutt és másként harcoló tásaikkal együtt, a magyar forradalmárok mind addig folytatták ,amíg az orosz túlerő, a magyar ávósokkal együtt, a pesti utcákról el nem kotródott, a pesti srácok szavával élve, a jó édes anyukájukba.
És ne hogy elfelejtsük, és ne is engedjük elfelejteni, hogy a magyar forradalom igen is győzött, soha nem győzték le, amit maga a szovjet vezetés hivatalosan és az egész világ előtt elismert. A magyar forradalmárok október 23.-án a kommunista diktatúrával és a hazánkban tartózkodó szovjet csapatokkal szemben kelt fel, fogott fegyvert, ami október 28.-án teljes győzelemmel ért véget.
1956 november 4- én tehát a Szovjetunió, amerikai jóváhagyással, sőt segítséggel, minden létező nemzetközi szerződést felrúgva, nem a magyar forradalom ellen indított háborút, hanem a független magyar államot hátba támadta, teljes katonai erejével letiporta.
Földesi József