A jógával 15-16 éves koromban kezdtem el megismerkedni, ami–köztudottan – együtt jár a folyamatos önvizsgálattal. Ennek szükségszerű következménye az állandó változás, mert mindig találunk magunkban valamit, amit le kell győznünk, amit meg akarunk változtatni.
Ejegyzetemben azirigység hatalmáról, vagy még inkább átkáról fogalmazok meg néhány gondolatot, amit még gyerekként, 12-13 éves koromban éltem át.
A Nyíregyháza melletti Ó-Kisteleki szőlőben születtem 1932 decemberében, ahol három-négy kivételt leszámítva, zömébe iparoscsaládok éltek.A közvélekedés szerint környékünk leggazdagabb famíliája egy nagygazda parasztcsalád volt a szőlősor végén – ez a gyereksereg tudatába is így vésődött bele –,akik másoktól meglehetősen elkülönülve éltek. Egy alkalommal, amikor éhes orosz katonák nálunk kutakodtak élelem után, azt ajánlottam nekik, hogy menjünk a nagygazda portájára, akikről már tudtuk, hogyaz oroszok bejövetele előtt elmenekültek. Pontosan nem is tudnám megmondani, hány tyúkot és jércét találtunk, csak arra emlékszem, hogy az orosz katonák akciózása utána hatalmas udvaron eszeveszetten rohangálnak a fejnélküli tyúkok és jércék.
No de mi köze van ennek a jógához?Az, hogy ha igazán a mélyére ások a történéseknek, az egészben elvitathatatlanul szerepet volt az irigységnek,amit csak később, a jóga hatására értettem meg. Magamban még azután sem tudtam helyeselni cselekedetemet, hogy édesanyám szerint, ha mi akkor nem vágjuk le a fejüket,a tyúkokra még cudarabb sors várt volna,hiszen éhen pusztultak volna.
2017. augusztus 21.
Földesi József